Kettőzerhétszáz mérnök kutat és fejleszt a magyar Boschnál

Az múlt két év nagyszabású kutatási és fejlesztési eredményei alapján magyarországi Bosch-csoport kapta meg „Az év innovatív vállalata”-díjat, amelyet a cégcsoport nevében dr. Szászi István, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának a vezetője vett át.

A magyarországi Bosch-csoportnak az újítás iránti elkötelezettségét jól mutatja, hogy hatalmas pénzeket fordít a magas szellemi hozzáadott értékű technológiák létrehozására a dolgok internetje (IoT) és a mobilitás területén. A múlt két évben összesen 126 ezer millió forintot fordított kutatásra és fejlesztésre; folyamatosan bővíti budapesti kutatási központját és a leginkább újító magyarországi vállalatok egyike. A magyar Bosch kereken 15 ezer munkavállalójának kis híján ötöde foglalkozik kutatással és fejlesztéssel, a legtöbb a Budapesti Fejlesztési Központban, amely napról napra fontosabb helyszíne az elektromos és önvezető autók fejlesztésének, egyúttal – nagyságát tekintve – a Bosch második európai fejlesztési egysége az autóipari mérnökök számát tekintve.

A Budapesti Fejlesztési Központ most zajló bővítése a cégcsoport egyik legnagyobb beruházása – jelentette ki dr. Szászi István a Figyelő TOP200 független, szakmai zsűrije által adományozott díj átadóján. Kilencvenezer négyzetméter alapterületen bővül az autóipari fejlesztésekkel foglalkozó Budapesti Fejlesztési Központ. A beruházás révén nagy autószerelő műhely, laboratóriumok, köztük egy speciális, akár egy teljes autót befogadó mérésekre alkalmas csúcstechnológiás kamra, továbbá konferenciaterem létesül. Kiemelt fontosságú eleme a 10 ezer négyzetméteres tesztpálya vezetéstámogató rendszerek ultrahang-, radar- és kamera alapú vizsgáztatásához.

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője tudósítónknak elmondta: a vállalat alapítása, 1886 óta az egyik legfontosabb értékének az innovációt tartja. Az új kihívásokhoz minden esetben a Boschban dolgozók áldozatos munkájára van szükség. Szakmai felkészültségük, munkabírásuk és lelkesedésük tette sikeressé a vállalatot.

A Stuttgart-központú vállalat magyarországi érdekeltségénél 2000-ben kezdődött a fejlesztési tevékenység, az automata váltóvezérlés szoftverfejlesztésével foglalkozó üzletág feladatkörének bővítése után alakult meg 2005-ben a Budapesti Fejlesztési Központ, amely – 29 osztályával és pillanatnyilag 2700 munkavállalóval – Magyarországot Németország után a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési helyszínévé tette. A Budapesti Fejlesztési Központban számos elektronikus járművezérlő rendszert és mechanikai alkatrészt fejlesztenek. Ilyenek a többi között az ABS, az ESP, a légzsák, a motorvezérlő és automata parkolási rendszerek, valamint az elektromos meghajtás-rendszerek és az elektromos motorok. Fejlesztési területei közé tartoznak még a műszerfalak és a vezetéstámogató rendszerek; ez utóbbiak utat nyitnak az önjáró autók megalkotása felé. A kapcsolódó összes munkafázist itt végzik, ideértve a rendszer- és algoritmusfejlesztést, az elektromos és mechanikus tervezést, a szimulációt, továbbá a megbízhatósági ellenőrzéseket és teszteket is. A Budapesti Fejlesztési Központ mellett Miskolcon a kéziszerszámok gyártásának területén, valamint a maklári autóipari vállalatnál kétszázan vesznek részt K+F tevékenységben.