Kiss Norbert kétszer győzött vasárnap Mostban

Az első versenyen rajt-cél győzelmet aratott, a másodikon pedig a nyolcadik pozícióból startolva lett első Kiss Norbert, a Révész Racing címvédő és négyszeres Európa-bajnok versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság csehországi Mostban rendezett hétvégéjének vasárnapi napján.

    A 38 éves szombathelyi pilóta a versenysorozat hivatalos honlapja szerint a hétvége harmadik futamát – mely az első volt vasárnap – magabiztosan, csaknem 11 és fél másodperces előnnyel nyerte, a fordított rajtrácsos késő délutáni viadalon pedig nyolcadikként startolva is az első helyen intették le, miután tempófölényét kihasználva sorra hagyta le a riválisokat a zuhogó esőben és sárga zászlós figyelmeztetéssel záruló futamon.


    Kiss szombaton a hétvége első versenyét a pole pozícióból startolva megnyerte, majd a második viadalon negyedik volt.


    A magyar Eb-címvédő így a csehországi állomáson tovább növelte előnyét az összetett pontverseny élén: három fordulóval a zárás előtt 266 pontja van, míg a második Jochen Hahnnak 188, a harmadik Sascha Lenznek pedig 174.


    A kontinensbajnoki sorozat két hét múlva a belgiumi Zolderben folytatódik.