Klasszikus és kortárs versek egész héten a kisföldalattin

    Július 15. és július 21. között ismét versek szólalnak meg a Millenniumi Földalatti Vasút állomásain a Vers a peronon programsorozatban – tájékoztatta a BKV Zrt. hétfőn az MTI-t.

    Idén nyáron második alkalommal szólalnak meg költemények a kisföldalatti hangos utastájékoztató rendszerén a BKV Zrt. és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésében. A várakozó utasok klasszikus és kortárs költeményeket hallhatnak neves előadók tolmácsolásában – olvasható a közleményben.


    Hétfőn Zalán Tibor Ablakok című versét Baj László, kedden Szőcs Petra A többi Gréta legyen boldogabb című költeményét Holecskó Orsolya, szerdán Petőfi Sándor Pató Pál úr című versét Csuja Imre előadásában hallhatják az utasok.


    Csütörtökön Géczi János Ismét a rózsákról című költeménye Őze Áron, pénteken Varró Dániel Randi című verse Mihály Péter előadásában szólal meg a kisföldalatti vonalán található állomásokon.


    Szombaton Weöres Sándor Öröklét című költeményét Mácsai Pál mondja el, vasárnap pedig Áfra János Föld, víz, levegő című versét hallhatják utolsónak Für Anikó előadásában az utasok.

Tudtad?