• Egyéb

Konkrét adatok derültek ki a Toyota Supráról

Egy belső beszállítói dokumentumból kiderült, milyen motorokat kap a Toyota visszatérő legendája; a projekt főmérnöke pedig elárulta, hogy a rajongóknak is hagynak játékteret.

Az új autók bemutatása mára valódi művészetté nemesedett. Egyes epedve várt újdonságok leleplezését akár hónapokra is elhúzzák a gyártók, pipettával csepegtetve az adatokat, amelyek elixírként tartják életben az érdeklődést a rajongókban. A Toyota mesteri szintre emelte a leleplezési titkolózást az ötödik generációs Supra körül – de így legalább újra és újra lehet örülni az immár szériaérett formájában létező, ám még Goodwoodban is álcafóliába burkolózó sportautónak.

Azt például már eddig is lehetett tudni sejteni, hogy a Supra orrába egy 340 lóerős soros hathengeres turbómotort ültetnek be. Most viszont az amerikai Road & Track magazin birtokába jutott egy, a sebességváltó-specialista ZF belső levelezéséből kiszivárgott dokumentum, amely egyrészt igazolja a várt háromliteres, hathengeres motor teljesítményét, másrészt elárulja, hogy egy kisebb motorral is kapható lesz az új Supra: a kétliteres, négyhengeres turbómotor 265 lóerőt ad majd le. Mindkét erőforráshoz ugyanazt a nyolcfokozatú automata sebességváltót szállítja a ZF.

Mindeközben a brit Autocar a projekt főmérnökétől, Tada Tecujától tudott meg további fontos információkat: „Pontos számadatokat nem mondhatok, de a [hathengeres] motor forgatónyomatéka nagyságrendileg megegyezik a Lexus GS F és RC F modellek V8-as erőforrásának azonos értékével, ami 530 Nm” – súgta meg a szakember. Tada Tecuja hozzátette, hogy „a Supra soros hathengeres turbómotorral, hátsókerék-hajtással, részlegesen önzáró differenciálművel és 50:50 arányú tengelyterheléssel kerül piacra”.

Nemcsak nyomatékos, de igazán kompakt modell is lesz a Supra, emelt ki Tada Tecuja. Két-három mázsával könnyebbnek ígérte az F-szériánál (azaz hozzávetőlegesen másfél tonnát nyom csupán), tengelytávja pedig rövidebb, mint a Toyota GT86-osé (2570 mm). Ezzel nagyságrendileg az utolsó Supra szintjén mozog az érkező típus, ami aligha véletlen, hiszen ez rendelkezik a legnagyobb rajongói bázissal.

Tengelytáv (mm)

Menetkész tömeg (kg)

Toyota Supra I (A40)

2629

1270

Toyota Supra II (A60)

2614

1361

Toyota Supra III (A70)

2596

1350 (A/T: 1625)

Toyota Supra IV (A80)

2550

1410 (A/T: 1490)

A konkurenciát áttekintve igazán ütőképesnek ígérkezik ez a kombináció: a Porsche 911 Carrera S 500 Nm nyomatékára 1515 kiló menetkész tömeg jut, a Mercedes AMG SLC 43 520 Nm-ének 1595 kilót kell mozgatnia, míg az Audi S5 pilótája 500 Nm-rel hoz mozgásba 1615 kilogrammot.

A pontos gyári motoradatok persze a Supránál soha nem számítottak igazán, hiszen az elődök (különösen a negyedik generáció) az átalakítások, teljesítménynövelések kedvelt alanyai voltak. Úgy tűnik, ez a gyakorlat a Toyota céges kultúrájában is meghonosodott, mert Tada Tecuja – talán félig viccelve – ezzel zárta gondolatait: „A négyhengeres Supra könnyebb lesz, kedvezőbb tömegelosztással, és precízebben fordul rá az ívre. Emellett olcsóbb is lesz, ezért azokat, akik egy 2JZ blokk beépítésén gondolkodnak, arra bíztatnám, ezt a modellt vegyék meg.”

A Toyota legendás 2JZ-GTE blokkja a negyedik generációs Supra szériában (1991-2002) mutatkozott be, és alapvetően a Japán GT-bajnokság homológ motorjának szánták. Kettős felül fekvő vezérműtengelye és (1997-től) változó szelepvezérlése nagy fajlagos teljesítményt ígért, az öntöttvas blokk elpusztíthatatlannak bizonyult, és az egész konstrukciót olyan mértékben túlméretezték, mintha csak eleve számítottak volna a radikális átalakításokra.

A hőskorban 800 lóerőnél kezdődtek az érdemi átalakítások, de a négy számjegyű értékek sem voltak ritkák. Ha Tada Tecuja komolyan beszélt, és az új generációs Toyota Suprát erre a blokkra méretezték, az A90-es széria villámgyorsan ikonikus elődje nyomdokaiba léphet, és ismét megteremtheti a japán sportautók 2002-ben kihalt kultuszát.

 

Fotók: Toyota, Road & Track magazin

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/07/12/ime-az-elso-fotok-az-epp-akcioban-levo-toyota-suprarol/