További négy hónapig a korábbi cég üzemelteti a helyi autóbuszjáratokat Hódmezővásárhelyen

    Kijelölés alapján további négy hónapig, április 1-jétől július 31-ig a korábbi szolgáltató, a Jovány Busz Kft. üzemelteti a helyi autóbuszjáratokat Hódmezővásárhelyen – döntött csütörtöki ülésén a város közgyűlése.

    A Jovány Busz Kft. – egy korábbi pályázat alapján – március 31-ig végzi a város területén a közszolgáltatást. A közgyűlés bár január 18-án döntött arról, hogy nyílt közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, az erről szóló felhívást csupán március 19-én tették közzé, az ajánlattételi határidő pedig április 2-a volt. A Volánbusz Zrt. szerdán azonban jogorvoslati kérelmet terjesztetett elő a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, amely elbírálása 60 napig tarthat, és annak lezárultáig nem hirdethető eredmény a pályázaton.


    Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) képviselő felhívta a figyelmet arra, a Volánbusz Zrt. álláspontja szerint az önkormányzat indokolatlanul indított gyorsított eljárást, a pályázati kiírás egyes pontjai ellentmondanak egymásnak, a megadott műszaki feltételek pedig szűkítik a versenyt.


    Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester közölte, az önkormányzat célja, hogy – szavai szerint az országban egyedülálló módon – nyílt eljárásban válasszák ki a szolgáltatást legolcsóbban nyújtó vállalkozást.


    A felhívás szerint a szolgáltatónak öt autóbuszvonalon kell szállítania az évente várhatóan 120 ezer utast. A legalább Euro-3-as környezetvédelmi minősítésű, klimatizált buszok várható menetrendi futásteljesítménye 280 ezer kilométer. A szolgáltatónak öt – valamint egy tartalék – autóbusz üzemeltetési jogával kell rendelkeznie, melyből legalább három jármű alacsonypadlós, akadálymentes.


    Az elfogadott előterjesztés szerint a buszjáratok üzemeltetéséért a kijelölés időszakára a Jovány Busz Kft. kilométerenként 452 forintot kap.


    2023 végéig a Jovány Busz Kft. járműveivel párhuzamosan a Volánbusz autóbuszjáratai is szállítottak utasokat Hódmezővásárhelyen, mert a közszolgáltató vállalat jogelődje, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. pályázat útján elnyerte a helyi személyszállítási szolgáltatás ellátásának jogát a 2019 elejétől 2023 végéig tartó időszakra.


    A Volánbusz annak ellenére is folyamatosan teljesítette közszolgáltatási kötelezettségeit a városban, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzata 2021. március 1-jétől – a cég álláspontja szerint – szabálytalanul a Jovány Busz Kft. is megbízta a helyi személyszállítási feladatok ellátásával, és a Volánbusz bevétellel nem fedezett, indokolt költségeit pedig nem fizette meg.


    A Volánbusz jogi úton igyekezett és igyekszik érvényesíteni igazát, és a peres eljárások és az azokban érvényesített, 300 millió forintot meghaladó önkormányzati tartozás ellenére a szerződéses időszak utolsó napjáig változatlanul közlekedtette járatait.

Korábban:

Pályázatot írnak ki a helyi autóbuszjáratok üzemeltetésére Hódmezővásárhelyen