• Egyéb

Környezetvédelmi tévút lehet a plug-in hibrid autók állami támogatása egy felmérés szerint

Nem felétlenül váltották be a hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid autók a hozzájuk fűzött környezetvédelmi reményeket egy Nagy-Britanniában készített és a német Focus online hírportál által idézett felmérés szerint. 

    A hibrid járművek alapelve az lenne, hogy lakott területen villanymotorral, károsanyag-kibocsátás nélkül lehessen közlekedni, országúton pedig nagy távolságra benzinmotorral anélkül, hogy aggódni kelljen a hatótáv miatt. A benzin-elektromos hibrid autó elvileg mindkét hajtáslánc-technológia előnyös oldalát egyesítené magában. 
    

Valójában azonban egy kicsit másként néz ki a helyzet: a Miles Consultancy által a brit BBC közszolgálati csatorna megbízásából végzett tanulmány szerint a hibrid autók üzemeltetőinek túlnyomó része csak nagyritkán tölti fel hálózatról az autót, jó néhányan pedig a jármű beszerzése óta egyetlen egyszer sem vették elő a csomagtartóból a töltőkábelt. A tanulmányban megvizsgált 1500 hibrid autóátlagos fogyasztása mintegy hat liter volt 100 kilométerenként a gyárilag megadott úgy két liter helyett. 
    

A Nagy-Britanniában 2018-ban eladott hibrid autók több mint 70 százaléka, 37 ezer szolgálati autóként lett forgalomba helyezve, sok esetben állami támogatással és dízelautók kiváltására.
    

Miközben a dízelautók a városi forgalmi tilalom kockázatának vannak kitéve, a hibrid autók a tisztán elektromos autókkal együtt állami támogatással kerülhetnek forgalomba. Ehhez képest a szolgálati hibrid autókat használóik egyszerűen csak megtankolják céges költségre és részükről ezzel le is van tudva a dolog. 
    

A Miles Consultancy “nevetségesnek” nevezte tanulmányában a plug-in hibrid autók támogatásával kialakult helyzetet.
https://www.focus.de/auto/elektroauto/kabel-gar-nicht-ausgepackt-plug-in-hybride-sind-der-groesste-betrug-seit-dieselgate_id_9901213.html