Kovács Bálint dobogóra állna a hétvégi katari fordulóban

Két hét telt el az előző verseny óta, és ismét pályára gurulhat Kovács Bálint a Katari Nemzetközi Bajnokság Superstock 600-asok mezőnyében. A H-Moto Team 17 éves motorosa fizikailag a topon van, így nem tartja kizártnak, hogy akár a dobogóra is felálljon Dohában, és összetettben tovább erősítse a negyedik helyét.

A negyedik versenyhétvégével folytatódik a Katari Nemzetközi Bajnokság, ahol a Superstock 600-asok mezőnyében ismét az indulók között lesz Kovács Bálint. A H-Moto Team 17 éves motorosa – aki a szezonnyitó hétvégén azonnal dobogóra állhatott, majd ötször negyedik lett – úgy véli, ezúttal nem telt el annyi idő a két verseny között, hogy kiessen a ritmusból. Egyértelműen az a célja, hogy a szabadedzések alkalmával nemcsak a megfelelő tempót találja meg, hanem a megfelelő beállításokra is legyen elég ideje odafigyelni. Bálint nem titkolja, fizikailag a topon van, így nem tartja kizártnak, hogy sikerül megismételnie az első futamon nyújtott teljesítményét, és újra felállhat a dobogóra.

„Ezen a hétvégén már a negyedik megmérettetés jön a katari bajnokságban. Ezúttal szerencsémre nem telt el olyan sok idő, hiszen a majd két hét alatt sikerült olyan szinten tartanom magam, amire építkezhetek majd a mostani fordulóban. A legfontosabb, hogy a szabadedzéseken minél hamarabb rátaláljak a megfelelő tempóra, illetve az a célom, hogy az időmérőre már a beállítások terén is előrébb lépjünk. Ezúttal is a Fit 4 Race edzésekkel készültem a hétvégére, így fizikailag a topon érzem magam. Bízom abban, hogy sikerül jól teljesítenem, és esélyem lesz a dobogós helyekért harcolnom” – mondta Kovács Bálint.

A 2018/19-es Katari Nemzetközi Bajnokság hivatalos menetrendje

1.forduló – 3. és 4. hely

2.forduló – 4. és 4. hely

3.forduló – 4. és 4. hely

4.forduló – 2019. február 8-9.

5.forduló – 2019. március 29-30.