Kovács Bálint erősen akar kezdeni a cseh pályán, hogy legyen mire építenie a futamokon

Ott folytatná a H-Moto UNI Győr Team 22 éves versenyzője az IDM harmadik versenyhétvégéjén Mostban, ahol Oscherslebenben abbahagyta

Tudtad?

Az immár 13 éves múltra visszatekintő H-Moto UNI Győr Team versenyzője, a 22 éve ellenére már rengeteg nemzetközi rutinnal rendelkező Kovács Bálint idén már egyértelműsítette az eredményeivel, hogy akár róla is szólhat a 2024-es IDM szezon Superbike kategóriája. Oscherslebenben Bálint két harmadik helyet szerzett – ezek voltak az első dobogós helyezései az IDM-ben –, és azon van, hogy a csehországi Mostban se adja alább, már ami az eredményességet illeti.

Tavaly rendkívül sikeres esztendőt tudhatott magáénak a H-Moto UNI Győr Team: a rendkívül erős német bajnokságban (IDM) Kovács Bálint abszolút újoncként egy gyári BMW nyergében összetettben a 8. helyen végzett a világbajnoki erősségű Superbike kategóriában. 2024-ben a Hungarian Motorsport Academy (HUMDA) támogatottjaként kizárólag a felkészülésre és a versenyzésre kell koncentrálnia. Legutóbb az egyik kedvenc pályáján, Oscherslebenben Bálint remekelt már az időmérőn is, hiszen a 4. rajthelyet sikerült megszereznie, aztán amit a két futamon produkált, arról csak a legnagyobb dicséret hangján számolhattunk be. Bálint ugyanis mindkét futamon pazarul szerepelt: végig a dobogó környékén haladt és végül mindkét futamon oda is ért a 3. helyre, azaz megszerezte az első IDM-es pódiumait.

Ezúttal egy olyan versenypálya következik, ami szintén közel áll a 22 éves motoros szívéhez. Már tavaly is jól szerepelt újoncként Mostban, amikor két futamon összesen 15 pontot szerzett – az elsőn a 10., míg a másodikon a 7. helyen végzett –, ám idén ennél is jobb helyezésekben reménykedik. Sőt, ha átmenti legutóbbi versenyen mutatott formáját erre a hétvégére, akár az IDM-es pályafutásának újabb dobogója következhet.

Egy rendkívül jól sikerült, eredményes hétvége után érkezünk meg Mostba. Nagyon fel vagyok még mindig pörögve, hiszen a dupla dobogó sok mindent bizonyít velem kapcsolatban, legfőképpen, hogy igenis ott a helyem a mezőny elejében. Őszintén remélem, hogy nem térünk le arról az útról, amelyikre ráleltünk Oscherslebenben. Egy biztos, erre a hétvégére is sikerült jól felkészülnöm, hiszen két alkalommal is tudtam az edzőmotorommal menni, és a Pannónia-ringen, valamint a Mostban megtett kilométerek remélem hasznosnak bizonyulnak majd. Csehországban sikerült felidéznem a pálya minden centiméterét, azaz nem a nulláról indulunk neki a hétvégének. Ez hozzásegíthet egy erős péntekhez, amire majd építhetek a futamokon – jelentette ki a HUMDA által is támogatott Kovács Bálint, aki jelenleg összetettben 47 pontjával a hatodik helyen várja a folytatást.

Fotó: Racing Passion Photography – Damon Teerink