Közgazdászból kamionos

Cégvezetők és buszvezetők után most egy tehergépkocsi-vezető hölgyet mutatunk be WoMAN sorozatunkban. Hajnal Andrea nemzetközi fuvarozásban dolgozik élete párjával négykezesben egy MAN TGX 18.520-as nyerges szerelvénnyel a Derby Trans Kft. színeiben. A fiatal, mindig mosolygós hölgy közgazdászként diplomázott, ám hamar ráunt az irodai munkára, és inkább gyermekkori álmát teljesítette be a kamionozással.

  • Az éles pályamódosítás körülményei
  • Monoton, stresszes irodai munka helyett élmények, kalandok, változatosság és szabadság
  • Az MAN TGX, mint kényelmes, praktikus és erős munkaeszköz

Hajnal Andrea hajnalban érkezett meg egy hosszabb nemzetközi fuvarból a Derby Trans Kft. ecseri telephelyére, ám néhány órával később már kipihenten, mosolyogva, csinosan, kisminkelve és kívül-belül makulátlanul tiszta szerelvénnyel fogadott bennünket a fotózásra. Ebből is látszik, hogy mennyire szereti a munkáját és munkaeszközét, a féléves MAN TGX nyerges vontatót.

Közös tervek, közös szenvedély

„Imádok vezetni, miután megszereztem a B kategóriás jogosítványomat, ki sem lehetett szedni a volán mögül” – kezdte Andi. „Már 18 éves koromra elhatároztam, hogy kamionos leszek, de édesanyám szorgalmazta, hogy tanuljak tovább egyetemen. Így közgazdász diplomát szereztem, majd elhelyezkedtem ezen a területen. Három évvel ezelőtt viszont megismertem a páromat, aki történetesen nemzetközis tehergépkocsi-vezetőként dolgozott mindig is. Dani látta, hogy jól vezetek, ezért közös terveink megvalósításához anyagi indíttatásból óvatosan felvetette, hogy mi lenne, ha én is elkezdenék kamionozni. Rögtön rávágtam, hogy éppen erről álmodtam már 18 évesen. Megszereztem a CE kategóriás vezetői engedélyt és tavaly márciusban Danival elkezdtem négykezesben dolgozni a Derby Trans Kft.-nél. Azért választottuk ezt a céget, mert itt már nagy hagyománya van a négykezes járatoknak, sőt, körülbelül 15 hölgy vezet itt ugyanígy a párjával. Danitól tanultam meg a szakma minden fortélyát a tolatástól a rakományrögzítésen át az akasztásig. A mai napig biztonságérzetet ad, hogy mellettem van, például éjszaka a parkolókban” – magyarázta Andi.

Szerethető életforma

„Nagyon megszerettem a kamionozást, mint életformát. Élvezem a vezetést, a kalandokat és a szabadság érzését, már nem is tudom elképzelni, hogy irodában dolgozzak. Itt nincs két egyforma nap, a kint töltött hétvégék pedig felérnek egy kisebb nyaralással, főleg a spanyol vagy a portugál tengerparton. Amikor csak lehet, kirándulunk, várost nézünk. Igyekszünk a kamionozásnak nem az árnyoldalait és a nehézségeit nézni, hanem ezeket a lehetőségeket jól kihasználni. Szeretek jókat főzni, és ehhez minden kelléket viszünk magunkkal a járműben. Alapvetően nem osztjuk fel egymás között a munkát női és férfi feladatokra, inkább közösen végzünk el mindent. Tehát én is éppúgy akasztok, spaniferezek, papírmunkát végzek vagy takarítok, mint Dani. Emellett saját YouTube-csatornát működtetünk és a TikTok felületén is aktívak vagyunk, rendszeresen töltünk fel videókat a munkánkról és az élményeinkről. A Derby Trans Kft. hasonló oldalaira is készítünk népszerűsítő tartalmakat. Egyrészt magunkat is szórakoztatjuk ezzel, másrészt jól esnek a kellemes visszajelzések. Olykor ismeretlenek is odajönnek hozzánk, hogy megdicsérjék, illetve megköszönjék a feltöltött videókat. Persze néhány éven belül szeretnénk családot alapítani, és akkor sajnos le kell majd szállnom a kamionról. De néha egy-egy fuvarra azért igyekszem majd elmenni a gyereknevelés mellett is. Azt tervezem, hogy amint nagykorú lesz a gyermekünk, egyből jövök is vissza kamionozni” – mondta lelkesen Andi.

Az MAN TGX női szemmel

„Jó teljesítményünk alapján tavaly év végén mi is kaptunk a cég flottájába érkezett új MAN TGX vontatókból. Gyorsan megszerettem ezt a típust. Elsősorban a kényelmes ülését kedvelem, még négy óra vezetés után sem fáj benne a derekam, így már a korábban használt kispárnára sincs szükség a TGX ülésében. Ezenkívül szeretem az adaptív sebességtartó automatikáját, a váltóját, a kezelhetőségét és persze az 520 lóerős motor erejét. Még a spanyol emelkedőkön is könnyedén megy fel 21 tonna rakománnyal, nem lassul be, húzok el a többi kamion mellett. Az álló helyzeti légkondicionálója is kiváló, akár nagy melegben is hosszú órákig működik a motor járatása nélkül. Szintén praktikus a sok gyári dugaszoló aljzat a fülkében, mivel sokféle elektromos készüléket használunk. Nem utolsósorban a TGX külső megjelenése is tetszik, valamint igényes a belsőtér anyaghasználata és szépek a díszbetétjei, nőként ezt is fontos szempontnak tartom egy teherautóban” – fejtette ki mosolyogva Andi.

man.hu

Tudtad?