Krózser Menyhért az FIA Európa-bajnokság élmezőnyében

﹡ FIA gokart Európa-bajnokság, KZ2 – 2. futam, Val Vibrata (Olaszország), 2024. augusztus 30–szeptember 1.

Végig az élmezőnyben versenyzett Krózser Menyhért a KZ2-es FIA gokart Európa-bajnokság második futamán, az olaszországi Val Vibratában. Pedig pénteken egy vírus miatt még kórházban is járt, a döntőben pedig két ütközésbe is belekeveredett, de semmi sem állíthatta meg Menyát, aki a 82 fős mezőnyben 13. lett.

Idén mindössze két futamból állt a gokart versenyzés csúcskategóriája, a KZ2 Európa-bajnoki sorozata, ezért minden egyes hétvége felértékelődött. Ebben a mezőnyben a junior kategóriákkal ellentétben nem ritka, hogy valaki négy–öt, de akár tíz év tapasztalattal rendelkezik. Krózser Menyhért azonban már a második szezonjában az élmezőnybe küzdötte fel magát.

Val Vibratában pedig különösen jól szerepelt. A 82 fős mezőnyben időmérő csoportjában az 5. helyet szerezte meg, majd az előfutamokon is rendre az 5–7. helyen végzett.

A döntőbe a 13. helyen jutott be, ami meglehetősen kalandos versenyt hozott. A rajtnál a sora beragadt, később pedig kétszer is ütközésbe keveredett, még a fűre is le kellett ugratnia, hogy elkerülje az előtte keresztbe guruló ellenfelét, de ennek ellenére is a 13. helyen ért célba.

„Nagyon jó hétvégém volt, azt leszámítva, hogy elkaptam egy vírust – mesélte Krózser Menyhért. – Az időmérő előtt még kórházban is voltam, kaptam gyógyszert, de szerintem az segített a legjobban, amikor gokartba ülhettem.

Az időmérő elég sűrűn alakult: két gyors körömben is előztem, a harmadik tiszta volt, azt sikerült megnyomni, és csoportomban az 5. időt futottam. Az előfutamokban is végig kiegyensúlyozottan versenyeztem. A KZ2 élmezőnye nagyon kemény, ráadásul Val Vibratában elég nehéz előzni.

A döntő tényleg kalandos volt. A rajtnál beragadt a sorom, ott több pozíciót veszítettem. Később pedig kétszer is ütköztek előttem. Az egyiket csak a füvön tudtam kikerülni, csoda, hogy egyáltalán célba értem.

Jó volt a tempóm, nagyon jó volt az összhang a TB Racing Teammel és a végeredménnyel is elégedett vagyok. Bízom benne, hogy ennél még csak jobbak leszünk, főleg mert egy felkészülési verseny és utána az év legfontosabb eseménye, a világbajnokság következik.“

Krózser Menyhért, MHH Racing Team, KZ2 eredmények

  • Résztvevők: 82
  • Időmérő csoport: 5.
  • Időmérő: 13.
  • AB előfutam: 5.
  • AD előfutam: 5.
  • AF előfutam: 6.
  • AC előfutam: 5.
  • AE előfutam: 7.
  • Előfutamok utáni összesített: 14.
  • B Elődöntő: 9.
  • Elődöntő utáni összesített: 13.
  • Döntő: 13.

FRISS PARALIMPIAI HÍREINK >>>

Tudtad?