Kórházak kaptak elektromos autókat

    Kormánytámogatással elektromos személyautókat vásároltak kórházaknak – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

    Kásler Miklós a sajtótájékoztatón elmondta, a kórházi feladatok ellátására 249 elektromos Volkswagen Golf típusú autó beszerzését bonyolították le, azok kilencven egészségügyi intézménybe kerülnek majd.


    A beszerzéshez hárommilliárd forint támogatást nyújtott a kormány.


    A miniszter közölte, az autókat telephelyek közötti közlekedésre, vér és vérkészítmények szállítására, sürgősségi szállításokra, ügyintézésre, szakemberek soron kívüli szállítására lehet majd használni.


    A kórházakhoz 132 töltőállomást is telepítettek, egy autó egy töltéssel kétszáz kilométert tud megtenni – ismertette.


    Kásler Miklós elsődleges nemzetgazdasági érdeknek nevezte, hogy Magyarország csatlakozzon az elektromos autózással generált fejlesztésekhez, és hozzátette: a kormány célja, hogy 2030-ra az állami gépkocsipark 30 százaléka elektromos meghajtású legyen.