• Egyéb

Magyar díjazottak a világ egyik legnagyobb gyermekrajzversenyén

Mai napon hirdették ki az idei Toyota Dream Car képzőművészeti verseny közönségszavazásának végeredményét. A világ egyik legnagyobb ifjúsági rajzversenyén két magyar fiatal is az esélyesek között volt. Mindketten kiváló eredményt értek el.

A világ 76 országából és térségéből mintegy 650 ezer pályázat érkezett a Toyota idei Dream Car (Álomautó) pályázatára. A 15 évnél fiatalabb gyermekek számára három korosztályi csoportban meghirdetett (7 év alatti, 8-11, valamint 12-15 év közötti), idén már tizenkettedszer megszervezett versenyen bármilyen analóg módszerrel alkothatnak a kis művészek, a téma pedig végtelenül egyszerű, egyszersmind felfoghatatlanul összetett: a gyermekeknek álmaik autóját kell megrajzolni.

Hogy milyen álmaink autója? Mindenki számára más: vannak, akik a környezetet aktív védelmező járműveket álmodnak meg, amelyek kilométerről kilométerre tisztítják meg a világot, mások színpompás vagy éppen játékokkal teli járműveket képzelnek el; autókat, amelyek képesek változtatni a méretüket, úsznak vagy repülnek, kötnek vagy gyógyítanak, segítenek megérteni a kulturális különbségeket és értékeket, vagy megakadályozni az óceánok felmelegedését. Közös jellemzőjük az a határtalan kreativitás, amellyel olykor a legtapasztaltabb autóipari szakembereknek is képesek meglepetést okozni az ifjú dizájnerek.

Az egyik díj pontosan ezt, a mérnöki szempontból érdekfeszítő ötleteket honorálja, ám ezen kívül számos egyéb díjat – például Akio Toyoda elnök úr személyes elismerését – is kiosztanak az egyes országok legjobbjai között. Idén harmadik alkalommal a közönség is szavazhatott, és a Makes me Smile (Mosolyt csal az arcomra) díjért két magyar pályázó is versenyben volt, ahol fantasztikus eredményt értek el. A 11 éves Nagypál Borbála környezetet takarító Toyota autója a hazai pályázaton ezüstöt, a világversenyen pedig különdíjat kapott, míg a hétéves Csiszár Dániel Attila sivatagi takarító Toyotája a hazai és a világversenyen is bronzérmet érdemelt ki. Összesen harminc pályamunkát neveztek a közönségdíjra, és hogy az egyes alkotók hovatartozása ne befolyásolja a döntést, név és ország megjelölése nélkül lehetett szavazni a művekre. A verseny résztvevőinek és a magyar díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

Fotók: Toyota Dream Car Art Contest