Majdnem minden hatodik autót a piacvezető Toyota vagy a kiugró növekedést bemutató Lexus adta el Magyarországon 2024-ben

A trónról harmadik – a kivonásokkal pedig ötödik – éve letaszíthatatlan Toyota ismét rekordévet zárt hazánkban, és első alkalommal adott el több mint 18 ezer autót.

A közel 14%-os növekedést produkáló teljes hazai újautópiacon a Toyota több mint kétezer, a forgalomból fél éven belül kivont (vagyis külföldre értékesített) autókat nem számítva pedig már több mint ötezer autóval előzte meg a második helyezett márkát. Közben 2024-ben a Lexus volt Magyarország legdinamikusabban növekvő prémiummárkája, mivel 12 hónap leforgása alatt több mint a harmadával növelte az eladásait, főleg az új RX, LBX és LM, valamint az UX sikerének köszönhetően.

Minden idők legjobb évét zárta a Toyota 2024-ban Magyarországon: az új személyautók és kishaszonjárművek teljes piacán a japán autómárka 18.123 autó értékesítésével, 12,4%-os piaci részesedéssel őrizte meg magabiztosan az első helyét. 17 kategóriában indult, és tízben került be a legjobb háromba a Toyota valamelyik modelljével, a re-export nélkül viszont már 13-ban.

Remek éve volt a Toyota prémiummárkájának, a Lexusnak is, amely közel 400 darabbal növelte az eladásait egyetlen év alatt, és magyarországi története során másodszor ért el négyszámjegyű értékesítési eredményt: 2024-ban már 1.493 új Lexus talált gazdára az országban, ami a teljes magyarországi személyautó-piacra vetítve 1% fölötti, a teljes magyarországi prémiumpiacra vetítve pedig 6,7%-os (ha pedig a kivonások utáni prémiumpiacot nézzük, akkor már 7% fölötti) piaci részesedést jelent.

A Toyota és a Lexus együtt összesen 19.616 járművet adott el Magyarországon 2024-ben, ami a regisztrált új autók 13,4%-át teszi ki. A két márka együttesen 6,6%-kal növelte az eladásait a teljes, és 5,6%-kal a kivonásoktól megtisztított piacon a 2023-as, szintén rekordévhez képest. Érdemes megemlíteni, hogy a kivonások után a Toyota és a Lexus együttes piaci részesedése 2024-ben megközelítette a 16%-ot, ami azt jelenti, hogy a Magyarországon maradt új autók közül majdnem minden hatodikat ez a két márka értékesítette. A táblázatban látható a Toyota és a Lexus dinamikusan növekvő magyarországi értékesítése (kivonások nélkül):

 201620172018201920202021202220232024
Toyota6.7929.68511.64312.61314.57914.39715.10217.30018.123
Lexus4176567517717007807531.1051.493
Összesen7.20910.34112.39413.38415.27915.17715.85518.40519.616

1. A teljes 2024-es újautópiac (146.393 db, +13,9%)

A teljes magyarországi személyautó- és kishaszonjármű-piacon regisztrált 18.123 új Toyota azt jelenti, hogy a márka megőrizta az első helyét, és 4,8%-kal növelte is az eladásait. 12,4% volt a Toyota piaci részesedése, rajta kívül csak egy gyártó, a Suzuki tudott kétszámjegyű részesedést elérni. Összesen 2.132 autóval (13%-kal) értékesített többet Magyarországon a Toyota, mint a második helyezett, a kivonások után azonban 5.171 autóra (42%) nő a különbség a két japán márka között. A harmadik helyezett Fordot már 4.254 autóval (31%-kal) múlta felül a Toyota a kivonások előtt, és 10.080 autóval (138%) a kivonások után.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Toyota18.12312,4%17.37114,6%1.
2.Suzuki15.99110,9%12.20010,3%2.
3.Ford13.8699,5%7.2916,1%5.
4.Skoda11.3107,7%10.7799,1%3.
5.Volkswagen10.8847,4%9.3507,9%4.
6.Mercedes6.8184,7%5.9845,0%7.

A teljes újszemélyautó-piac (121.611 db, +12,9%)

A teljes hazai újszemélyautó-piacon értékesített 14.623 új autó révén a japán autómárka 2,8%-kal növelte eladásait, mégis a második helyre csúszott vissza a 29,3%-os növekedést bemutató Suzuki mögé, amely 15732 autót adott el 2024-ben. Azonban fordul a kocka, ha a kivonások utáni eredményeket nézzük: ekkor már fölényesen vezet 14.281 eladott autóval a Toyota, a Suzuki 12.036 autóval pedig csak második. A harmadik helyezett Skodánál a kivonások után 3.502 autóval adott el többet a Toyota, ami több mint 32%-os különbséget jelent.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Suzuki15.73212,9%12.03611,9%2.
2.Toyota14.62312,0%14.28114,2%1.
3.Skoda11.3109,3%10.77910,7%3.
4.Volkswagen8.5807,1%7.2497,2%4.
5.Ford6.7945,6%3.3773,4%8.
6.Kia6.6735,5%6.4636,4%5.

A teljes újkishaszonjármű-piac (24.782 db, +19,5%)

A kishaszonjármű-piacon továbbra is a Ford vezet 7.075 autóval, több mint kétszer annyi járművet értékesített ebben a szegmensben, mint a második helyezett Toyota. Azonban az amerikai márka előnye jelentősen (824 autóra, 27%-ra) csökken, ha a kivonások utáni eredményeket nézzük. Kereken 3.500 kishaszonjármű értékesítésével őrzi a tavaly megszerzett második helyét a Toyota, amely az értékesítését nagyjából a teljes piac növekedésével egyező mértékben (13,7 %-al) növelte, így a 14,1%-os piaci részesedése alig (-0,7%) változott. A harmadik helyezett Renault 10%-kal növelte az eladásait, viszont a kivonások után 19,2%-os csökkenésről számolt be, így a Volkswagen 25 autóra, azaz 0,2%-ra megközelítette. Az Opel harmadával növelte az eladásait, aminek köszönhetően feljött az ötödik helyre.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Ford7.07528,5%3.91421,7%1.
2.Toyota3.50014,1%3.09017,1%2.
3.Renault3.12712,6%2.12611,8%3.
4.Volkswagen2.3049,3%2.10111,6%4.
5.Opel1.9407,8%1.4127,8%5.
6.Mercedes1.6096,5%1.3837,7%6.

2. A teljes magánvásárlói újautó-piac (41.323 db, +19,5%)

A magánvásárlói újautó-piac másfélszer akkorát nőtt, mint a flottákkal kiegészített teljes piac. Letaszították az első helyről a Toyotát: a magánvásárlók 8.701 új Suzukit vásároltak, ami azt jelenti, hogy a magyarországi gyárral rendelkező márka 38,4%-kal növelte az eladásait, amivel piacvezető lett (21% fölötti piaci részesedéssel). Bár a 16%-os piaci részesedéssel rendelkező Toyota eladásai alig csökkentek, ez 2024-ben már csak a második helyre volt elég. A harmadik helyezett Kiát még mindig jelentős mértékben, 3.903 autóval (145%-kal) múlta felül a Toyota, vagyis közel két és félszer annyi autót adott el, mint az amúgy jelentős, 23,8%-os növekedést elért koreai konkurense. Érdekesség, hogy a Nissan az akcióinak köszönhetően, hatalmas növekedést (136,5%) bemutatva feljött a negyedik helyre, megelőzve olyan – a magánvásárlók körében hagyományosan népszerű – márkákat, mint a Skoda és a Dacia. A román gyártónak két év alatt megfeleződtek a privát eladásai, így ezúttal csak a hatodik helyet szerezte meg 1.675 eladott autóval, pár tíz darabbal előzte meg az Opelt, a Hyundait és a Volkswagent.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Suzuki8.70121,1%8.68621,1%1.
2.Toyota6.59416,0%6.57616,0%2.
3.Kia2.6916,5%2.6906,5%3.
4.Nissan1.9424,7%1.9224,7%4.
5.Skoda1.8684,5%1.8644,5%5.
6.Dacia1.6754,1%1.6754,1%6.

A magánvásárlói újszemélyautó-piac (39.740 db, +21,5%)

Mivel a magánvásárlók alig vásárolnak haszonjárműveket, szinte be lehetne másolni ide az előző bekezdést, a számok csak minimálisan különböznek, továbbá a re-export is minimális. Privát vevőknek 8.659 személyautót értékesített (40%-os bővülés) a Suzuki, amivel átvette a vezetést a 3%-os növekedésről beszámoló, 6.272 eladott autóval biztos másodiknak számító Toyotától. Érdekesség, hogy a Ssangyong eladásai csak 2,1%-kal csökkentek, a koreai márka mégis a 6.-ról a 10. helyre esett vissza. A top10-ben rajta kívül csak a hatodik helyezett Daciának csökkentek az eladásai, a román márkának viszont jelentősebb mértékben (20,4%-kal). 

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Suzuki8.65921,8%8.64521,8%1.
2.Toyota6.27215,8%6.26115,8%2.
3.Kia2.6916,8%2.6906,8%3.
4.Nissan1.9354,9%1.9154,8%4.
5.Skoda1.8684,7%1.8644,7%5.
6.Dacia1.6604,2%1.6604,2%6.

A magánvásárlói újkishaszonjármű-piac (1.583 db, -15,3%)

Ebben az apró szegmensben visszavette az első helyet a Ford, pedig csak 1,9%-kal növelte az eladásait. Annak köszönhetően lépett előre, hogy a Toyota értékesítése 37,6%-kal, 322 kishaszonjárműre csökkent. A japán márka piaci részesedése azonban még így is 20% fölötti, nagy lemaradásban van tőle a harmadik helyezett Renault (11,6%-os piaci részesedés), pedig a francia márka az élmezőnyből egyedül tudott növekedni (15%-kal). Még a negyedik helyezett Isuzu is jelentős, 34%-os csökkenést volt kénytelen elkönyvelni.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Ford42526,8%42327,0%1.
2.Toyota32220,3%31520,1%2.
3.Renault18411,6%18011,5%3.
4.Isuzu1056,6%1056,7%4.
5.Volkswagen885,6%885,6%5.
6.Mercedes805,1%805,1%6.

3. A teljes új flottapiac (105.070 db, +11,9%)

A hazai flottapiacon visszavette az első helyet 2024-ben a Ford, köszönhetően annak, hogy közel 27,7%-kal, 12.491 darabra növelte az eladásait. A teljes magyarországi újautó-piacon a céges vásárlók összesen 11.529 új Toyotát vásároltak, ami azt jelenti, hogy a környezetbarát hibrid autóiról ismert japán márka 7,8%-kal növelte eladásait. Fordul a kocka, ha a kivonásoktól megtisztított piacot nézzük: ekkor a Ford 5.918 autóval a negyedik helyre esik vissza, mivel autói többségét külföldre értékesítette. A Toyotánál ezzel szemben minimális a re-export-aránya, így a japán márka a tisztított piacon már magabiztosan vezet 13,9%-os piaci részesedéssel, 6%-os növekedést bemutatva. A Fordon kívül az élmezőnyben még  a Suzukinak (51,8%), a Renault-nak (36,1%), és a Nissannak (71,3%) jelentős a re-export-aránya.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Ford12.49111,9%5.9187,6%4.
2.Toyota11.52911,0%10.79513,9%1.
3.Skoda9.4429,0%8.91511,5%2.
4.Volkswagen9.3018,9%7.77710,0%3.
5.Suzuki7.2906,9%3.5144,5%8.
6.Mercedes5.8255,5%4.9926,4%5.

A flottavásárlói újszemélyautó-piac (81.871 db, +9,1 %)

Az élmezőnyben nem változott a márkák sorrendje. A Skoda megtartotta a tavaly megszerzett első helyét, bár 1%-nál kisebb növekedést ért el, de a második helyezett Toyota növekedése is csak 2,7% volt. Az 5%-os csökkenésről beszámoló Volkswagen maradt a dobogó alsó fokán, de mindössze egy tucat autóval előzte meg a jelentős, 18,2%-os növekedést bemutató Suzukit, amely azonban autói többségét (52%) külföldre értékesítette. Még ennél is nagyobb (58%) volt a re-export-aránya az ötödik helyezett Fordnál, amely a kivonások előtt 13,5%-os növekedésről, utánuk viszont 8,1%-os csökkenésről számolt be. A kivonások utáni eredményekben a legnagyobb növekedést a 6. helyezett BMW (22,8%), a 9. helyezett Nissan (62,7%), és a 19. helyezett Lexus (45,1%) produkálta.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Skoda9.44211,5%8.91514,6%1.
2.Toyota8.35110,2%8.02013,1%2.
3.Volkswagen7.0858,7%5.7649,4%3.
4.Suzuki7.0738,6%3.3915,5%7.
5.Ford5.8417,1%2.4274,0%10.
6.BMW5.1156,2%4.4607,3%4.

A flottavásárlói újkishaszonjármű-piac (23.199 db, +22,9%)

Ebben a piaci szegmensben a Ford őrzi az első helyét 6.650 eladott haszonjárművel, ami 43,5%-os növekedést jelent 2023-hoz képest. Az amerikai cég piaci részesedése 24,6%-ról 28,7%-ra nőtt. A kivonások után azonban nagyon lecsökken a Ford előnye, ugyanis majdnem minden második járművét (47,5%) külföldre értékesítette, és így nézve még csökkentek is az eladásai 3,3%-kal. A 3.-ról a 2. helyre lépett előre a  Toyota, amely remek évet zárt: a kivonások előtt 24,1%-kal, a kivonások után 22,4%-kal növelte az eladásait, a Fordhoz képest mért 52,2%-os lemaradása re-export nélkül 20,5%-ra csökken. 2024 nagy vesztese a 2.-ról a 3. helyre lecsúszott Renault, amelynek a kivonások után 21,3%-kal csökkentek az eladásai, így a re-export nélküli toplistán nem is fér fel a dobogóra (a Volkswagen cseni el tőle a harmadik helyet 67 autós különbséggel). Az év nyertese az ötödik helyen álló Opel, amely kivonásokkal és azok nélkül is közel 40%-os növekedést könyvelhetett el.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Ford6.65028,7%3.49121,2%1.
2.Toyota3.17813,7%2.77516,8%2.
3.Renault2.94312,7%1.94611,8%4.
4.Volkswagen2.2169,6%2.01312,2%3.
5.Opel1.8608,0%1.3338,1%5.
6.Mercedes1.5296,6%1.3037,9%6.

4. A különböző járműszegmensek értékesítési eredményei

A Toyota az összeladásokat tekintve 16 kategóriában képviseltette magát, ebből kilencben került dobogóra valamelyik modelljével. Ha csak a magánvásárlókat vesszük figyelembe, akkor szintén kilenc kategóriában került be a legjobb háromba a japán márka, ha pedig csak a flottavásárlókat, akkor nyolcban dobogós. Viszont ha az igazán lényeges, re-exporttól megtisztított számokat vizsgáljuk, akkor az derül ki, hogy a Toyota már 12 kategóriában lett dobogós, és ebből ötöt meg is nyert. A re-export nélküli magánvásárlásoknál 11, a re-export nélküli flottavásárlásoknál pedig szintén 12 kategóriában került az első háromba a japán autógyártó valamelyik modelljével, és utóbbiak felében az első helyet is elhozta.

Miniautók (A szegmens) 
(2.221 db, -26,7%)

A teljes miniautó-piacon 38,5%-os, a megtisztítotton 49,2%-os piaci részesedéssel toronymagasan az első a Toyota Aygo X. Újdonság, hogy már a re-exporttal együtt is vezeti a kategóriát, ugyanis az idősödő Fiat/Abarth 500 iránt felére csökkent a kereslet (és annak is több mint a fele re-export volt). 2025-ben a Suzuki Ignis és a Fiat Panda is befejezi a pályafutását, utóbbit a Grande Panda váltja, amely azonban egy méretkategóriával magasabb osztályba fog tartozni.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Toyota Aygo X85538,5%84449,2%1.
2.Fiat 500/Abarth 50070231,6%32118,7%2.
3.Suzuki Ignis30213,6%24914,5%3.
4.Hyundai i101647,4%1106,4%5.
5.Kia Picanto1597,2%1559,0%4.
6.Fiat Panda221,0%191,1%6.

Kisautók (B szegmens)
(8.539 db, +12,9%)

Az új Suzuki Swift komoly kihívója lett a korábban egyeduralkodó Toyota Yarisnak, kétszer annyi fogyott belőle, mint a leváltott elődjéből egy évvel korábban. A teljes piacon a Swift 185 autóval le is taszította a trónról a Yarist, viszont a kivonások után az enyhe csökkenést produkáló Toyota megőrizte az első helyét – szoros versenyben – a teljes és a flottapiacon is. 2024 kisautópiacának egyik vesztese az Opel Corsa, amely a másodikról a harmadik helyre esett vissza amiatt, hogy 19,6%-kal (a kivonások után 34,7%-kal) kevesebb kelt el belőle, mint 2023-ban. Szintén sok vásárlót (25,3%-ot) vesztett a Skoda Fabia, amely a hetedik helyre esett vissza a negyedikről. 2024 egyik nagy nyertese a Renault Clio, amelyből a frissítés miatt több mint kétszer annyi fogyott, mint egy évvel korábban, és ezzel kis híján a dobogóra is felkapaszkodott.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Suzuki Swift1.86721,9%1.62123,4%2.
2.Toyota Yaris1.68219,7%1.63523,7%1.
3.Opel Corsa1.02812,0%6289,1%4.
4.Renault Clio1.00311,7%68910,0%3.
5.Hyundai i207268,5%4426,4%6.
6.Dacia Sandero7138,3%5477,9%5.

Kis szabadidő-autók (B-SUV szegmens)
(20.292 db +13,0%)

A ráncfelvarráson átesett, hazai gyártású Suzuki Vitara továbbra is magabiztosan uralja a kategóriát, a magánvásárlók és a flottavásárlók körében is. A teljes piacot tekintve a modellváltáson átesett, 17,3%-os növekedést produkáló Dacia Duster lett a második és a lényegében stagnáló, frissített Toyota Yaris Cross a harmadik. Azonban a kivonások után kiderül, hogy valójában a Toyota lett a második legkeresettebb kis SUV 2024-ben, mivel több mint 350 autóval előzte meg román riválisát. A szintén frissített Ford Puma megőrizte a negyedik helyét tavalyról, de jelentősen, 38,2%-kal (kivonások után 66,4%-kal) növelte az eladásait, amelyeknek viszont több mint a fele külföldre ment. Modellváltáson esett át a kínai MG ZS, és feljött az előkelő ötödik – sőt, a kivonások után a negyedik – helyre. A szintén átdolgozott Renault Captur hiába növelte 157%-kal (kivonások után 117,5%-kal) az eladásait, ez is csak a hatodik helyre volt elég számára ebben a rendkívül népszerű (a második legnagyobb darabszámot produkáló) kategóriában.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Suzuki Vitara6.88333,9%4.61032,9%1.
2.Dacia Duster2.92014,4%1.79512,8%3.
3.Toyota Yaris Cross2.18210,8%2.14915,3%2.
4.Ford Puma1.3346,6%5794,1%7.
5.MG ZS1.1375,6%1.0587,5%4.
6.Renault Captur8404,1%6204,4%6.

Kompakt autók (C szegmens)
(15.289 db, +11,1%)

A legszorosabb küzdelem ebben ismét a kategóriában volt az első helyért, a Kia Ceedből mindössze 4 (!) darabbal fogyott több, mint a kétféle öntöltő hibrid hajtással, valamint háromféle karosszériával kapható Toyota Corollából. A kivonások után azonban a Toyota kerül az első helyre (a flottapiacon kivonások nélkül is), igaz, az előnye mindössze 45 autó a koreai konkurenshez viszonyítva. Harmadával növelte eladásait, és stabilan őrzi a harmadik helyet a frissített Volkswagen Golf, a negyedik helyre pedig a 56%-os (kivonás után 37,4%-os) növekedést produkáló Hyundai i30 jött fel, pedig régi modellről van szó. Mivel megérkezett az új nemzedéke, 60,7%-kal (kivonások után 33,6%-kal) nőttek az Opel Astra eladásai is, így a rüsselsheimi modell feljött a hatodik helyre, közvetlenül a Skoda Scala mögé, amelyből azonban a kivonások után kétszer annyi kelt el, mint az Opelből.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Kia Ceed3.13020,5%2.95721,2%2.
2.Toyota Corolla3.12620,4%3.00221,5%1.
3.VW Golf2.04813,4%1.80312,9%3.
4.Hyundai i301.2378,1%1.0667,6%5.
5.Skoda Scala1.1077,2%1.0737,7%4.
6.Opel Astra8055,3%5333,8%7.

Kompakt szabadidő-autók (C-SUV szegmens)
(22.017 db, +20,8%)

A legnagyobb darabszámú kategóriában a hazai gyártású Suzuki S-Cross még mindig toronymagasan vezet, viszont figyelemre méltó, hogy a második generációs, plug-in hibrid hajtással is kapható Toyota C-HR-t milyen jól fogadták a vásárlók: azonnal a második helyen találta magát a kivonások után (a kivonások nélkül azonban a nagy árengedménnyel kínált, ezért két és félszeres növekedést bemutató Nissan Qashqai letaszította a második helyről). A Toyota még egy modellel, a Corolla Cross-szal is befért a legjobb négybe, a Corolla család SUV tagja a hatodik helyről jött föl annak köszönhetően, hogy több mint 30%-kal nőtt iránta a kereslet. Meglepetésre a tisztán elektromos kínai modell, a BYD Atto 3 már az első évében bejött a top 10-be (a kilencedik lett), közel 600 fogyott belőle kivonások előtt és után is.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Suzuki S-Cross6.60730,0%5.48430,0%1.
2.Nissan Qashqai3.42315,5%1.8039,9%3.
3.Toyota C-HR2.38810,8%2.34612,9%2.
4.Toyota Corolla Cross1.4926,8%1.4698,0%4.
5.Ssangyong Korando1.1195,1%1.1096,1%5.
6.Volkswagen T-Roc9714,4%6473,5%6.

Középkategóriás szabadidő-autók (D-SUV szegmens)
(13.277 db, +33,1)

Ennek a kategóriának nőtt a legnagyobb mértékben az összeladása 2024-ben. Bár az ötéves Toyota RAV4 iránt még mindig csak minimálisan, 8,8%-kal csökkent a kereslet, a modell az elsőről a negyedik helyre csúszott vissza a nagy növekedést produkáló konkurensek miatt (más kérdés, hogy az előtte végzők a méretük alapján inkább a C-SUV szegmensbe illenének, és akkor nem lenne kérdéses a RAV4 első helye). A Toyota a kivonások után azonban még mindig a második a teljes piacon és a flottáson is, a privát vevők körében pedig kivonások nélkül is ezüstérmes. Az abszolút első helyezett Ford Kuga megduplázta az eladásait 2024-ben, de ez szinte csak a re-exportjának köszönhető (anélkül szerényebb, 23,4%-os növekedést produkált). Jól szerepelt a frissített Kia Sportage is, amely több mint a harmadával növelte az eladásait, és a kivonások után vezeti a kategóriát. Dobogós a testvérmodellje, a Hyundai Tucson is, bár tízből hat példánya külföldre került, és a kivonások után a hatodik helyen áll, 39,5%-os csökkenést bemutatva. A top 6 legnagyobb növekedését az ötödik helyen álló Nissan X-Trail mutatta be, ugyanis a kivonások előtt 163,3%-kal, utána pedig 65,8%-kal nőtt az értékesítése az akcióknak köszönhetően.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Ford Kuga2.10115,8%1.0019,8%4.
2.Kia Sportage2.07615,6%2.06520,2%1.
3.Hyundai Tucson1.58111,9%6776,6%6.
4.Toyota RAV41.41510,7%1.40213,7%2.
5.Nissan X-Trail1.2489,4%5345,2%7.
6.Skoda Kodiaq1.2449,4%1.19811,7%3.

Nagy szabadidő-autók (E-SUV szegmens)
(1.737 db, +7,6%)

Szoros verseny alakult ki ebben a szegmensben is, a Volkswagen Touareg csak öt darabbal tudta megelőzni a Mazda CX-60-ast, amely azonban a kivonások után (és a magánvásárlók körében kivonások nélkül is) már vezet. A Kia Sorento iránt 33%-kal csökkent a kereslet, így a harmadik helyre csúszott vissza, mögötte a hétszemélyes hibrid Toyota, a Highlander található, amely viszont több mint megduplázta az eladásait egyetlen év alatt. A J150-es Toyota Land Cruiser még kifutó modellként is népszerű volt, az idén érkező utód, a J250-es nemzedék majd átrajzolhatja az erőviszonyokat, ha kap belőle eleget 2025-ben az importőr.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Volkswagen Touareg33519,3%31419,1%2.
2.Mazda CX-6033019,0%32719,9%1.
3.Kia Sorento29316,9%28717,5%3.
4.Toyota Highlander21612,4%19211,7%4.
5.Toyota Land Cruiser1227,0%1146,9%5.
6.Land Rover Defender895,1%734,4%6.

Közép- és felső-középkategóriás-autók (D-E szegmens)
(10.616 db, +11,9%)

A magánvásárlók körében 61%-os, a flottásoknál 57%-os piaci részesedésével a nemrég frissült Skoda Octavia kiütéssel győz ebben az egyre kevesebb modellel rendelkező, klasszikus szegmensben. Érdekesség, hogy az első négy helyen műszakilag szinte azonos felépítésű, MQB-alapokra épülő típusok találhatók a Volkswagen-konszerntől. Szép teljesítmény az alapvetően az amerikai piacra fejlesztett Toyota Camrytől, hogy a német/cseh kvartett mögött magabiztosan őrzi az ötödik helyet, idén a frissítése miatt még előrébb léphet.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Skoda Octavia6.09757,4%5.80756,8%1.
2.Skoda Superb1.20311,3%1.18811,6%2.
3.Volkswagen Passat1.19811,3%1.13411,1%3.
4.Volkswagen Arteon7817,4%7787,6%4.
5.Toyota Camry4183,9%4144,1%5.
6.BYD Seal3553,3%3553,5%6.

Sportautók (S szegmens)
(454 db, -18,8%)

A Ford Mustang a 19%-os csökkenéssel is megőrizte az első helyet, a második helyre pedig a 60%-os növekedést produkáló Mazda MX-5 jött fel. Azonos eredménnyel harmadik az új Mercedes-AMG GT és a Toyota GR 86, előbbi 34,4%-os, utóbbi 48,3%-os növekedést produkált 2024-ben. Érdekesség, hogy a Toyota testvérmodellje, a Subaru BRZ is befért a top 10-be 14 eladással.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Ford Mustang6815,0%n.a.n.a.n.a.
2.Mazda MX-54810,57%n.a.n.a.n.a.
3.Mercedes-AMG GT439,47%n.a.n.a.n.a.
3.Toyota GR 86439,47%n.a.n.a.n.a.
5.Porsche 911347,49%n.a.n.a.n.a.
6.BMW Z4255,51%n.a.n.a.n.a.

Közepes méretű kishaszonjárművek (MDV szegmens)
(5.014 db, +105,1%)

Fölényes Ford-győzelem ebben a szegmensben, a magán- és flottavásárlók között is első Transit Customból több mint ötször annyi fogyott, mint a második helyezett Volkswagen Transporterből, amelynek idén érkező utóda már a Transit Customon alapul. A top 6-ban a Ford után a negyedik helyezett Toyota Proace eladásai nőttek a legnagyobb mértékben, több mint 80%-kal kivonások előtt és után is. Csak 14 autóval maradt le a dobogó alsó fokát elfoglaló Renault Trafictól, a kivonások után azonban simán megelőzi a franciát.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Ford Transit Custom LCV2.79755,8%97936,4%1.
2.Volkswagen Transporter4729,4%40715,0%2.
3.Renault Trafic3987,9%2308,5%5.
4.Toyota Proace3847,7%36813,6%3.
5.Opel Vivaro3657,3%2338,6%4.
6.Mercedes Vito2424,8%1957,2%6.

Közepes méretű kishaszonjárműből kialakított mikrobuszok (MDV PC szegmens)
(3.140 db, -18,6%)

A Transit a soküléses mikrobuszok között is verhetetlen, még akkor is, ha az igényesen berendezett személyszállító verzióját Tourneo Customnak hívják. Biztos második a Renault Trafic a kivonások után is, pedig minden harmadikat külföldre vittek belőle. Nem zárt jó évet a Toyota Proace Verso, az ötödik helyre csúszott vissza, mert fele annyi fogyott belőle, mint 2023-ban.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Ford Tourneo Custom1.45946,5%35620,4%1.
2.Renault Trafic45014,3%27715,9%2.
3.Ford Transit Custom2678,5%24814,2%3.
4.Volkswagen Multivan2648,4%23113,2%4.
5.Toyota Proace Verso2046,5%19911,4%5.
6.Volkswagen Transporter1565,0%1448,2%6.

Kompakt méretű kishaszonjárművek (CDV szegmens)
(4,836 db, +4,3%)

Ebben a szegmensben nagyon kicsik a különbségek. A Renault Express Van ugyan megtartotta az első helyet, de a kivonások után a negyedik helyre szorul, és a privát vevők legkedveltebb modellje, a Toyota Proace City veszi át tőle a vezetést, megelőzve a Volkswagen Caddyt. Jelentősen (41,3-57,2%-kal) nőttek az Opel Combo és a Mercedes Citan eladásai, így ezek a modellek is bekerültek a legjobb ötbe.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Renault Express Van77115,9%58313,2%4.
2.Toyota Proace City71014,7%70115,9%1.
3.Volkswagen Caddy67514,0%64614,6%2.
4.Opel Combo65013,4%62114,1%3.
5.Mercedes Citan4589,5%4309,7%5.
6.Peugeot Partner3387,0%3227,3%6.

Kompakt kishaszonjárműből kialakított személyszállító egyterűek (CDV PC szegmens)
(1.213 db, +70,4%)

A nagycsaládosok kedvelt egyterűje, a Toyota Proace City Verso a magánvásárlók körében re-exporttal is vezet, de a flottás és az abszolút listán is fölényesen nyer a kivonások után, ugyanis több mint kétszer annyi fogyott belőle, mint a második helyezett Volkswagen Caddy Life-ból. Kivonások nélkül az új Ford Tourneo vezeti a kategóriát abszolútban és a flottások között is, viszont nála a re-export aránya kiugróan magas, 86,8%.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Ford Tourneo Courier41634,3%557,3%4.
2.Toyota Proace City Verso37631,0%36848,7%1.
3.Volkswagen Caddy Life16313,4%14919,7%2.
4.Ford Tourneo Connect725,9%628,2%3.
4.Opel Combo Life725,9%192,5%8.
6.Mercedes Citan413,4%354,6%5.

Személyautóból kialakított kishaszonjárművek (SDV szegmens)
(529 db, +13,3%)

Megszűnt a Suzuki Jimny Van és a Fiat Panda Van forgalmazása, így a Citroën C3 Van vette át a vezetést. A második helyre jött fel az elektromos Dacia annak köszönhetően, hogy megduplázta az eladásait. A Toyota Yaris Van eladásai minimális csökkenést mutattak.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Citroën C3 Van24846,9%24746,9%1.
2.Dacia Spring Van12022,7%11922,6%2.
3.Dacia Duster Van9017,0%9017,1%3.
4.Toyota Yaris Van7113,4%7113,5%4.
5.      
6.      

Pickupok (PUP szegmens)
(5.307 db, +9,9%)

A Toyota Hilux ismét visszaverte a Ford Ranger támadását, és megőrizte a vezetést, bár a kivonások előtt nagyon szoros volt a verseny köztük. A kivonások után azonban a Toyota értékesítési eredménye másfélszer akkora, mint a Fordé. Idén jön a Hilux takarékosabb, lágy hibrid változata, ami segíthet neki az élen maradni. Hatalmas a konkurencia hátránya a két éllovas mögött. A top 6-ban egyedül az új Volkswagen Amarok mutatott kiugróan nagy, 127,2%-os (a kivonások után 99,3%-os) növekedést, de ezzel együtt is csak a negyedik helyet tudta megszerezni.

  összes eladott, dbpiaci részesedésreexport nélkül, dbreexport nélküli piaci részesedésreexport nélküli helyezés
1.Toyota Hilux2.26242,6%1.87849,2%1.
2.Ford Ranger2.21541,7%1.19831,4%2.
3.Isuzu D-MAX3686,9%3459,0%3.
4.Volkswagen Amarok3596,8%2997,8%4.
5.Ssangyong Musso Grand921,7%892,3%5.
6.Jeep Gladiator70,1%60,2%6.

Fotók: Toyota, Lexus
 

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!