Már forognak az AutoWallis új, 15,8 milliárdos tőkeemeléséből származó részvényei a BÉT-en

Ünnepélyes csengetéssel indította el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a kereskedést, ugyanis csütörtöktől forognak a parketten az AutoWallis Nyrt. új, 15,8 milliárd forint összegű tőkeemeléséből származó részvényei.

    Az AutoWallis Nyrt. képviseletében Veres Tibor, a Wallis Csoport elnöke, az AutoWallis Nyrt. többségi tulajdonosa, Müllner Zsolt, az AutoWallis Nyrt. igazgatóságának elnöke és Székely Gábor, az AutoWallis Nyrt. befektetési igazgatója részvételével indult el a BÉT kereskedése, amelyen jelen volt Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója is.
 

   Székely Gábor a cég BÉT-en tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: céljuk, hogy már márciusban az AutoWallis Nyrt. bekerüljön a BUX-indexet meghatározó papírok közé.
 

   Az előzetes, a magyar számviteli szabályok alapján készített, összesített, nem konszolidált tavalyi adatai szerint az AutoWallis négy leányvállalatának összesített árbevétele 5,9 százalékkal 70,2 milliárd forintra nőtt. A csoport a következő öt évben az árbevételét meg akarja duplázni – mondta Székely Gábor.
 

   Elmondta: ezzel befejeződött a Wallis Csoport négy gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó és autós szolgáltatásokat nyújtó vállalatának tőzsdére lépése, amelyet az Altera Nyrt. átalakításával valósítottak meg. A BÉT Standard kategóriájában jegyzett kibocsátó neve február 1-jei hatállyal változott át AutoWallisra, mellyel egy időben részvényfelaprózást is végrehajtottak. A korábban 100 forintos névértékű papír helyébe 8 darab 12,5 forintos névértékű részvény lépett, a meglévő tulajdonosok tehát egy darabért nyolc új névértékű részvényt kaptak. A részvényekhez kapcsolódó jogokat, össznévértéküket, valamint a társaság alaptőkéjének mértékét a részvényfelaprózás nem érintette.
 

   Székely Gábor jelezte: a névváltást, a részvényfelaprózást és az új részvények bevezetését azután hajtották végre, hogy a tőzsdei vállalat tulajdonába került a Wallis négytagú autós cégcsoportja, benne a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Duna, a Wallis Motor Pest és a Wallis Autókölcsönző. A négy tagvállalat gépjármű és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid és hosszú távú gépjárműkölcsönzéssel foglalkozik Magyarországon, illetve a közép- és délkelet-európai régióban. A cégek együttes árbevétele 2017-ben meghaladta a 66 milliárd forintot, így az AutoWallis a BÉT hetedik legnagyobb árbevételű vállalata lett – mutatott rá.
 

   Veres Tibor, az AutoWallis Nyrt. fő tulajdonosa, a Wallis Csoport elnöke kiemelte: a csoport elkötelezett a Budapesti Értéktőzsde fejlesztése mellett, hiszen a csoportnak már eddig is több jelentős vállalata élt a nyilvános működés biztosította finanszírozási lehetőségekkel.
 

   A befektetési csoport többségi tulajdonában lévő energetikai szolgáltató és kereskedő Alteo Nyrt. részvényei 2010 óta szerepelnek a magyar tőzsdén, míg a Wing Zrt. a hazai ingatlanpiac vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégeként az egyik legnagyobb kötvénykibocsátó a BÉT-en. 
 

   Veres Tibor kiemelte: fő céljuk, hogy az AutoWallis tőzsdei jelenlétével az átlátható működés mellett kihasználják a nyilvános tőkepiac nyújtotta finanszírozási és tőkebevonási lehetőségeket. Rámutatott: a jövőben az autóipari csoport erősíteni kívánja az elmúlt években elért pozícióját Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban.