Már házhoz is megy a közösségi autó
Mostantól bárki házhoz rendelheti
Szeptembertől a GreenGo közösségi autói is házhoz jönnek a fővárosban. Budapest első, kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztó vállalkozása elindította új szolgáltatását, a Comfortot, amellyel már fix időpontra, a felhasználó által kiválasztott helyre, akár hosszabb távra lekötve rendelhetőek meg a cég autói.
A közösségi autómegosztás iránti igény erőteljesen és széles körben növekszik Budapesten, ami a GreenGo számára is egyre inkább lehetővé teszi, hogy az egyéni igényekre szabott fejlesztésekkel tegyék élvezetesebbé a közösségi autózást. A szolgáltató legutóbbi saját felmérése szerint a felhasználók döntő részének fontos szempont, hogy legyen a közelükben autó, amikor szükségük van rá. Jellemzően a tartózkodási helyüktől számított 100 és 500 méteren belüli séta nem okoz gondot a többségnek, hogy GreenGo-ba üljön. A nagyobb utak miatt, vagy a konkrét időpontra való érkezés kapcsán viszont a kiszámíthatóság még fontosabbá vált a greeengózók körében. A Comfort bevezetésével ennek a szempontnak megfelelve bővíti az igénybe vehető szolgáltatásai körét a közösségi autómegosztó. Az előre rendeléssel sokkal egyszerűbb, tervezhetőbb lesz bármilyen utazás. Mostantól a felhasználók Budapesten kívül is szabadabban közlekedhetnek a bérbe vett elektromos autóikkal.
A GreenGo Comfortot úgy tervezték meg, hogy a szolgáltatás akár 20 napon át tartó bérlést is lehetővé tegyen, vagy a balatoni vakációra is greengózva lehessen menni. Arra pedig külön figyelmet fordítottak, hogy a várható költségek előre kalkulálhatóak legyenek. Transzparens eljárást dolgoztak ki, aminek köszönhetően a szolgáltatással összefüggő kiadások forintra pontosan előre kiszámíthatóak. Ha például a felhasználó adott időpontban a reptérre szeretne kijutni és ehhez a GreenGo Comforton beül regisztrál előre autóra, akkor a szolgáltatás kiszállítási díját kell kifizetnie, ami 3990 Ft. Hosszabb utak tervezésekor pedig – köszönhetően annak, hogy a Comfortban napos, illetve 3, 6 és 12 órás csomagok érhetőek el – mindenki előre kiválaszthatja az autóigénye leadásakor a számára legmegfelelőbb utazási kombinációt. Például, aki 6 napra és 6 órára bérelne ki előre GreenGo-t, annak ez, díjcsomagjától függően, összesen 91.550 forintba kerülne. Az összeg pedig tartalmazza a házhozszállítás díját, a kiválasztott extrákat, a bérlés teljes díját és a 380 megtehető km-t.
Mindent egybevetve ugyanakkor ez a fejlesztés is azt a célt szolgálja, hogy a greengózás minél több ember számára kínáljon kiszámítható, a kényelmi elvárásoknak is megfelelő, reális alternatívát a taxiszással, illetve saját autóval szemben, ami a statisztikák szerint az idő nagy részében amúgyis csak kihasználatlanul áll.