“Már másodszor ajándékoztuk oda a második helyet…”

Velenczei Ádámék az abszolút második helyen álltak a 28. Székesfehérvár-Veszprém Rallye utolsó szakasza előtt. Minimális murvás tapasztalattal rendelkező szécsényi pilótát csak a korábbi világbajnok tudta megelőzni… A végén a dobogó harmadik helye jutott újra a Velenczei-Vánsza duónak, hiszen egy apró hiba miatt újra elajándékozták az ezüstös kupákat. Ádámék örültek a tempónak és annak, hogy folyamatosan tudtak gyorsulni. A bajnokság utolsó két futamán már nincs ok taktikázni: nyomni kell, amennyire csak tudják!

A verseny előtt tartott a murvától Velenczei Ádám, hiszen a legutolsó versenyen apává avanzsált pilóta eddig összesen három murvás versenyt teljesített korábban, különböző R5-ös versenyautóval. „A verseny előtt, ha valaki azt mondja, hogy harmadikak tudunk lenni a Veszprém Rallye-n, azt azonnal elfogadtam volna, tudva azt, hogy mennyi tapasztalatunk van és milyen balszerencsések voltunk korábban. Az utolsó gyors előtt másodikak voltunk, de sajnos egy sikános részen kiestünk a nyomból, átugrattunk egy buckán. Az autó háta felrepült, kapott az eleje is, és innentől már éreztük, hogy ez elment és már csak az volt a cél, hogy beérjünk.”

A rutintalanság ellenére meg volt a tempója a Velenczei-Vánsza duónak. „Nagyon jó verseny volt, csütörtöktől vasárnapig, a pályabejárástól az utolsó pillanatig élveztük a futamot! Az első két szakaszon még csak tapogatóztunk, aztán gyorsról-gyorsra jobban éreztem, hogyan is kell a murván gyorsan közlekedni. Legfőképpen a hegyesdi szakaszt tetszett. Nagyon fontos volt a navigáció, hiszen ez a szakasz teljesen új volt mindkettőnk számára. De ezt élveztük a legjobban.

Az utolsó előtti szakaszon defektet kaptunk, ezzel magunkra húztuk a mögöttünk érkezőket és a végén a hibám megint sok pontot jelentett az ellenfeleinknek… „

Az előző futamon, a Mecsek Rallye-n is hasonló történt a párossal. „Akkor egy lassítót hibáztunk az utolsó előtti szakaszon… Az első nap után az exvilágbajnok előtt vezettük a futamot, a verseny alatt öt szakaszon is mi voltunk a leggyorsabbak, de az utolsó előtti gyorsaságin 10 másodperc büntetést hoztunk össze egy lassítóval, ami akkor szintén a második helyünkbe került…”

Még két futam van hátra a bajnokságból, és egy hosszabb szünet után egészen októberig kell várni a következő versenyig. „Nagyon sajnáljuk, hogy elmarad az egyik kedvenc futamunk, a Vértes Rallye. A bajnoki ponttáblázatot nézve úgy tűnik, hátrafelé már nem nagyon kell figyelnünk, így az utolsó két versenyre az a célunk, hogy mindenképpen előrébb lépjünk, Ózdon megpróbálunk majd kockáztatni is, ha kell! Az látszik, a tempónk jó, ha nem adunk esélyt másoknak, akkor javíthatunk a helyezésünkön!”