Marad az eddigi tarifarendszer és a Budapest-bérlet az agglomerációs vonalakon
A BKK pénteken olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzését – közölte Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Emlékeztettek arra, hogy a HÉV és az agglomerációs „kék” buszjáratok működtetéséről még 2016-ban egy sok szerződésből álló megállapodáscsomagot kötött Budapest Főváros Önkormányzata és a Közlekedési Minisztérium, amelyek vasárnap lejárnak.
Ez azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy január 1-jén megszűnik a jelenlegi tarifarendszer az agglomerációs vonalakon – tették hozzá.
A MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal most megkötött, áthidaló megállapodás lehetővé teszi a jelenlegi szolgáltatások fenntartását, illetve elszámolását, egyúttal érvényben tartja a jelenlegi tarifákat és bevételi elszámolásokat – írták.
Így továbbra is fennmarad az egységes tarifarendszer, megmarad a Budapest-bérlet elfogadása az agglomerációs vonalakon a főváros közigazgatási határán belül.
Továbbá a BKK változatlanul ellátja az egységes forgalomfelügyeleti és utastájékoztatási feladatokat a HÉV-járatokon és a Volánbusz agglomerációs, „kék” autóbuszain; a BKK biztosítja az optimális megoldást ezeken a vonalakon az esetleges forgalmi zavarokra.
A FUTÁR-rendszerben továbbra is megjelennek a környéki járatok; a BKK az értékesítési csatornáin változatlanul lehetővé teszi a jegyvásárlást a HÉV-ekre és az agglomerációs „kék” buszokra – sorolták a közleményben.