Máshol is jó mutyi az útdíj

Megugrott a cseh állam bevétele az elektronikus útadóból

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
    Mintegy 8,5 milliárd koronára (136 milliárd forint) emelkedett az idei első félévben a cseh állam bevétele a teherkocsikra kivetett elektronikus útadóból. Ez egymilliárddal több, mint tavaly az első hat hónapban – közölte az útvámrendszert üzemeltető CzechToll társaság csütörtökön közleményben.

    Miután a kimutatások szerint a teherszállítás intenzitása 4,0 százalékkal csökkent, a bevételek megugrása alapvetően a márciusban bevezetett új árszabályozásnak és az autópályák nagyobb kihasználtságának köszönhető – derül ki a közleményből.


    Az összeg 89 százalékát a sztrádahasználatért, míg 11 százalékát az első osztályú utak használatáért szedte be az állam.


    A hatályos szabályok szerint elektronikus útadót a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsiknak kötelező fizetni a kijelölt utakon. Márciusban a díjakat környezetszennyezés miatti tétellel emelték.


    Június végén a cseh elektronikus útadó rendszerbe 859 ezer gépkocsi volt regisztrálva, közülük 680 ezer külföldi rendszámú autó.


    A cseh autópályarendszer jelenlegi hossza meghaladja az 1400 kilométert, ebből mintegy 1200 kilométer útdíjköteles.

Tudtad?