Megtisztul a belváros – az Astoriát is elérte a BKK akciója

Az Astoria és környéke volt a „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány újabb helyszíne, legközelebb, július 21-én pedig ismét a Déli pályaudvar kerül sorra. Az akció kezdeményezője, a Budapesti Közlekedési Központ elkötelezett amellett, hogy fővárosipartnereivel szoros együttműködésben élhetőbbé tegye Budapest forgalmas köztereit.

Kedvező fogadtatása van a 2021 eleje óta tartó köztisztasági és közrendvédelmi akciónak, amelyet a BKK indított, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazhassanak, és nagyobb biztonságban érezzék magukat. A hagyománnyá váló, összehangolt akció helyszíne ezúttal az Astoria és környéke volt.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV munkatársai a bevált gyakorlatnak megfelelően dolgoztak: kézi és gépi erővel július 6-án, szerda éjszaka, majd 7-én, csütörtök reggel kitakarították a busz- és villamosmegállókat, illetve a metróaluljárót.

Jelentős szerep jutott még a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, amely a főváros forgalmas közterületein rendszeres rendőri jelenlétet biztosít. A rendőrökhöz bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet. Részt vett az összehangolt akcióban a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, miként a kezdeményezést segítették a VIII. kerület közterület-felügyelői, valamint a Menhely Alapítvány munkatársai is.

Varga Csaba a BKM FKF Köztisztasági Divízió főigazgatója az akció kapcsán elmondta, hogy mivel Budapest köztisztaságának fenntartása sokszereplős feladat, rendkívül nagy jelentősége van a szereplők összehangolt, közös fellépésének. A Társaság ezért természetesen örömmel csatlakozott a BKK kezdeményezéséhez.

Az eddigi tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy az érintett szervezetek együttműködésével a korábbinál hatékonyabban lehet a lakosság komfortérzetére hatással lévő feladatokat elvégezni, a nagyforgalmú csomópontok köztisztasági és közbiztonsági helyzetén javítani.

A főigazgató hozzátette: BKM FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti divíziói fontosnak tartják, hogy a jövőben is folyamatosak legyenek az ilyen összehangolt „akciók” Budapesten, hiszen ezáltal várhatunk tartós eredményt.

Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy a közszolgáltatók erőfeszítései kizárólag a közterület-használók együttműködése esetén vezetnek tartós megoldáshoz. A BKM felelős szolgáltatóként szemléletformáló tevékenységével igyekszik hozzájárulni a lakosság tájékoztatásához a felelősségteljes és fenntartható közterület-használat érdekében – mondta Varga Csaba.

A BKK fontosnak tartja, hogy a főváros tulajdonában lévő Budapesti Közművekkel, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését tervezi. Júliusban a Déli pályaudvar kerülhet ismét sorra, ahol 2021 júliusában már volt köztisztasági és közbiztonsági akció.

Az Astoriánál tartott köztisztasági és közrendvédelmi akcióban részt vett:

• a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,

• a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divízió,

• a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság,

• a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság,

• a Józsefvárosi Közterület-felügyelet,

• a Menhely Alapítvány,

• a BKV Zrt.,

• a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.

Legyenek élhetőbbek a közterek!

A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány keretében a BKK korábban

• a Széll Kálmán tér,

• az Örs vezér tere,

• a Boráros tér,

• a Déli pályaudvar,

• a Margit híd budai hídfő,

• a Rákóczi tér,

• az Etele tér,

• a Batthyány tér,

• a Határ út metróállomás,

• a KÖKI,

• a Nyugati pályaudvar,

• a Kálvin tér,

• a Népliget,

• a Keleti pályaudvar, legutóbb pedig

• Újpest-városközpont közös köztisztasági akcióját szervezte meg.

Budapesti Közlekedési Központ