Megújul a Toyota legnagyobb crossovere (Fotókkal, videóval)

Néhány nap múlva bemutatkozik a Toyota Highlander utódja. Az új generációs modell ugyanúgy a Camry padlólemezére épül, mint eddig – csakhogy ez 2019-ben már egészen mást jelent, mint korábban.

Kevés autó mondhatja el magáról, hogy bevezetése óta évről évre nagyobb keresletnek örvend. A Toyota Highlander a ritka kivételek egyike: 2009 (azaz a második generáció megjelenése) óta évről évre növelni tudta eladásait a modell elsődleges piacának számító Egyesült Államokban. Tavaly csaknem háromszor annyi fogyott belőle, mint egy évtizeddel korábban; a 2013-as modellváltás óta szintén megduplázódott a típus forgalma. Különösen népszerű az önhordó karosszériás szabadidőjármű hibrid változata: a benzin-elektromos verzióból 2009-es bevezetése óta világszerte 174 ezer darabot adtak el.
Nem véletlen tehát, hogy a Toyota gondoskodni kíván a Highlander folytatólagos sikeréről, és az indokoltnál korábban, már idén bevezeti annak negyedik generációs utódját. A váltásra egyetlen szó a magyarázat: TNGA. A következő Highlander ugyanis a Toyota új járműarchitektúrájára épül, méghozzá a Camry és az Avalon modellek által is alkalmazott TNGA-K padlólemezre. Elöl beépített keresztmotorjaival, valamint első- vagy összkerékhajtású hajtásképletével ez az önhordó platform ideális a modern crossoverekhez: az új generációs RAV4 is ugyanennek a padlólemeznek a rövidített változatát alkalmazza.

Az új modell a jelenlegi széria sziluettjét és három üléssoros kialakítását kombinálja a RAV4-nél bevezetett, radikális, háromdimenziós orrkialakítással. Mivel a TNGA padlólemezre épülő összes, eddig bevezetett modell tágasabb, jobban vezethető és biztonságosabb volt elődjénél, hasonló evolúcióra számíthatunk a Highlander esetében is: jobb körkörös kilátást, közvetlenebb vezetési élményt, rengeteg férőhelyet és takarékos erőforrásokat várunk. Utóbbiak minden bizonnyal megegyeznek majd az Avalon kínálatában található hajtásláncokkal: a 2.5 literes V6-os motorral szerelt hibrid 215 lóerőt, a 3.5 V6-os benzinmotor 301 lóerőt ad le.

A legfontosabb kérdés ugyanakkor, hogy a modern globális platform bevezetésével együtt lehetőség nyílik-e a modell európai forgalmazására. A szabadidőjárművek rohamosan növekvő népszerűségét elnézve alighanem erős fizetőképes kereslet mutatkozna egy, a RAV4-nél is tágasabb, három üléssoros crossoverre, különösen a fejlett öntöltő hibrid hajtáslánccal felszerelve.

Az új generációs Toyota Highlander világpremierjére április 17-én kerül sor a New York-i Autószalonon. Az ilyenkor szokásos, kedvcsináló fotórészletek vagy sziluettképek helyett valami sokkal frappánsabbat találtak ki a modell felvezetésére: felkérték Michael Murphy szobrászt, hogy készítse el a leendő Highlander háromdimenziós installációját. A művész 200 „szeletre vágta” az autót, és a 3D nyomtatóval előállított metszeti szelvények egymás mögé függesztve jelenítik meg a Highlander lebegő, térbeli képmását.

A makett készítéséről szóló film az alábbi linken tekinthető meg:

https://youtu.be/0gcKzaHY-R0



Fotók: Toyota