Megújul a világ kedvenc szabadidőjárműve

A 2023-as modellévben új digitális és multimédiás élményekkel, valamint továbbfejlesztett biztonsági jellemzőkkel frissül a Toyota RAV4 európai kivitele.

Évek óta tartja abszolút elsőségét – méghozzá kényelmes előnnyel – a szabadidőjárművek globális piacán a műfaj egykori megteremtője, az idén 28 éves Toyota RAV4. Az aktuális modell három és fél évvel ezelőtt lépett piacra Európában, és az előző években izgalmas újdonságok – egy vadonatúj plug-in hibrid hajtáslánc, illetve két limitált kiadás – bevezetésével tartotta frissen a típust a Toyota. Most elérkezett az első, jelentősebb frissítés ideje, amely az autó megjelenését nem, tudását és szolgáltatásait azonban annál inkább érinti. A változások részben megegyeznek a Toyota Corolla 2023-as modellévi, átfogó megújulásával.

A 2023-as modellévben a RAV4 is megkapja a Toyota új generációs infotainment rendszerét. A friss, 10,5 colos érintőképernyővel szerelt szórakoztató és tájékoztató egység alapkivitelben kínál felhő alapú navigációs szolgáltatást, amely folyamatosan frissülő adatokkal, valós idejű forgalmi, illetve parkolási információkkal teszi egyszerűbbé és pontosabbá az útvonaltervezést. A csomag része a vezeték nélküli kapcsolatot biztosító „intelligens szolgáltatási” mobil adatcsomag, amely a felhasználó mobil adategyenlegének terhelése nélkül biztosítja az online multimédiás és navigációs szolgáltatások elérését.

HALLGASS EXKLUZÍV PODCASTOKAT IDE, ILLETVE IDE KATTINTVA!

A felhasználói élményt a jármű ellenőrzését, bizonyos funkciók (pl. ablakok, központi zár vagy klímaberendezés) vezérlését a távolból is lehetővé tevő MyT okostelefonos alkalmazás, valamint az akár vezeték nélküli okostelefon-integráció teszi teljessé. További lehetőségként intelligens hangvezérlés, továbbá kiegészítő környezetfelismerő funkciókkal felszerelt, fejlett navigációs rendszer is rendelkezésre áll.

Nem csak a multimédiás kijelző újult meg, hanem az elsődleges műszeregység is. Ez mostantól – a Toyota többi új generációs típusához hasonlóan – teljesen digitális formátumban tájékoztatja a vezetőt. A belépő szint kivételével minden felszereltséghez alapértelmezésben kínált, 12,3 colos képátlójú kijelzőn többféle grafikus stílusban, illetve elrendezésben jeleníthetők meg a jármű- és menetadatok, illetve az infotainment rendszer információi.

A megújuló Toyota RAV4 a vezető tájékoztatása, az utasok szórakoztatása mellett védelmükről is magasabb szinten gondoskodik. A kibővített Toyota Safety Sense csomag újdonsága az ütközésmegelőző rendszer (PCS) kereszteződéstámogató funkciója, amely balra nagy ívben kanyarodáskor észleli a szemből érkező járműveket, illetve figyel az úton esetleg áthaladó gyalogosokra. Ha veszélyt észlel, a funkció nem csak figyelmezteti a vezetőt, de szükség esetén automatikusan fékez is.

Szintén új biztonsági funkció a RAV4 esetében a vészhelyzeti aktív elkormányzás, amely határozottan, de biztonságosan, a sáv határain belül maradva kikerüli az autó elé lépő gyalogost. A RAV4 Plug-In esetében a rendszer a kerékpárosokra, illetve a parkoló járművekre is reagál, továbbá észleli, ha velünk azonos sávban szemből közeledik egy jármű.

Az újdonságok sorát egy vadonatúj karosszériaszín zárja. Mostantól platinafehér gyöngyház árnyalatban is kérhető a modell (kivéve annak Adventure kivitele), illetve a Style felszereltségi szinten ez a tónus metálfekete tetőfényezéssel társul. A 2023-as modellévre vonatkozó frissítések 2022 harmadik negyedévétől kerülnek gyártásba.
A műszaki paraméterek nem változnak: a 2,5 literes Dynamic Force hibrid továbbra is 218, illetve 222 lóerőt ad le (első-, illetve összkerékhajtású kivitelben), míg a RAV4 plug-in hibrid 306 lóerős rendszerteljesítményt társít WLTP norma szerint mért 1,0 liter/100 km átlagos üzemanyag-fogyasztással.

Fotók: Toyota