Mi az ESP jelentése az autóknál, és hogyan működik?

Az ESP egy modern, menetstabilizáló elektronikai rendszer, amely az erre vonatkozó kutatások alapján már tízezrek életét mentette meg. Már jó negyedszázada velünk van, és az utóbbi évtizedben az USA-ban és az EU-ban is kötelezővé tették minden új autóban. Mi ez a technológia, és hogy működik?

Mit jelent az ESP? A betűk mögött

Az autókban picit is járatosabbak számára ismerősek a hárombetűs rövidítések, amelyeket egy korábbi cikkünkben össze is gyűjtöttünk. Nem csoda, az autóiparban hemzsegnek a betűszók az ABS-től kezdve az ASR-en át a EBD-ig. Az ESP az angol Electronic Stability Program (elektronikus stabilizáló program) rövidítése. Az első ilyen rendszert a Bosch gyártotta 1995-ben, és a Mercedes S600 Coupéba szerelték be először. Azóta mind az elektronika, mind a többi alkatrész komoly fejlődésen ment át, még biztonságosabbá téve a közlekedést.

Ne essünk kétségbe, ha az általunk megvásárolni kívánt autóknál az ESP helyett a VDC, VSA, DSTC vagy ESC kifejezésekkel találkozunk. Ezek alapvetően ugyanezt a technológiát takarják, csak a gyártók külön nevet adtak a saját fejlesztésű rendszereiknek.

Mire jó az ESP?

Az angolul tudók számára érdemes megnézni ezt az animált videót, amit a Bosch készített. Remekül bemutatja a rendszer felépítését és működését. De természetesen írásban is összefoglaljuk a lényeget.

Az ESP röviden egy menetstabilizáló elektronikai rendszer. Arra tervezték, hogy korrigáljon, amikor az autó valós haladása eltér a sofőr által kívánttól, azaz a kerekek megcsúsznak, és elveszítik a tapadást. Ez könnyen előfordulhat, ha túl gyorsan akarunk bevenni egy kanyart, vagy ha hirtelen ki kell kerülnünk egy akadályt (ez lehet hirtelen fékező sofőr, őz vagy teherautóról leeső csomag is), és az autó fara a visszakormányozáskor is tovább csúszik kifelé. A jármű ezekben az esetekben kormányozhatatlanná válna, ami életveszélyes balesetekhez vezethetne. Az ESP ilyenkor segít visszaszerezni a tapadást, ezzel együtt a gépjármű feletti irányítást is.

Sokaknak a fenti sorok kapcsán eszébe juthat egy másik bevált szisztéma, az ABS, ami a kerekek állóra fékezésének megakadályozásával hasonló célt szolgál. (És érdemes még megemlíteni az ASR-rel fémjelzett kipörgésgátlót is). Ezek a rendszerek ma már az ESP-vel összehangoltan működnek, és együttesen jóval biztonságosabbá teszik az autós közlekedést.

Hogy működik az ESP?

Az ESP működésének megértéséhez érdemes áttekinteni a rendszer elemeit:

1. Szenzorok:

  • Kormánypozíció szenzor: érzékeli a kormány helyzetét.
  • Pedál szenzorok: érzékelik a pedálok helyzetét.
  • Perdület szenzor: a perdület alapvetően a test tömegközéppontja körüli forgásának energiája. Ez a szenzor lényegében egy giroszkóp, ami érzékeli, hogy a vízszintes síkon milyen irányba fordul éppen az autó.
  • Kerékordulat érzékelők: érzékelik, hogy a négy kerék milyen sebességgel forog.

A kormány, illetve a pedálok szenzorai képesek begyűjteni a vezető szándékára vonatkozó összes információt, a többi szenzor pedig az autó és a kerekek mozgásából érzékeli, mi is történik valójában az autóval.

2. Elektronika

Az elektronika a rendszer agya. A szenzorokból beérkező jelek alapján összeveti a vezető szándékát és az autó tényleges mozgását. Ezután pedig értelmezi, szükség van-e korrigálásra. Ha igen, kiszámolja, mennyit kell fékezni az egyes kerekeken, és utasítja a hidraulikát.

3. Hidraulikus egység

A hidraulikus egység az elektronika utasításai alapján pontosan kiszámított mértékben fékezi az egyes kerekeket, ameddig azok ismét visszanyerik a tapadást.

Nézzük is a két korábban említett konkrét példát az ESP működésére!

A, Gyorsan ki akarunk kerülni egy akadályt, és visszakormányozáskor túlkormányozottá válik az autó, azaz elindul oldalra a hátulja. A rendszer fékezni kezdi az ív külső részén lévő kerekeket (akadály kikerülése során tehát a két bal kereket), ezzel megakadályozza az autó hátuljának túlzott kicsúszását, és segít visszanyerni az irányítást.

B, Túl nagy sebességgel akartunk bevenni egy kanyart, a legtöbb mai autó esetén azt tapasztaljuk, hogy az ívről kifelé indul el az autó eleje. Az ESP ebben az esetben az ív belső része felé eső kerekeket fékezi a rendszer, visszahúzva az autót az ívre.

Hasznos, de nem mindentudó

Az ESP egy nagyon hasznos rendszer, amely sokkal biztonságosabbá teszi a közlekedést. Ezzel együtt nem csodaszer, nem tudja minden esetben megfogni az autót. Magyarán ne menjünk bele 150-nel egy kanyarba, mondván, van ebben ESP, nem kell aggódni… És figyeljünk a kellő féktáv betartására is, hogy időben tudjunk reagálni az adódó helyzetekre.

https://www.begurulva.hu/?s=kibontjuk