Min Sung Won: ‘A növekedés alapja a prémium szegmens minőségi kiszolgálása’

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association – HTA) 2011-ben alakult meg hét magyarországi gyártókapacitással, illetve képviselettel rendelkező nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat részvételével. Interjúsorozatunkban a tagvállalatok vezetőit szólaltatjuk meg. Ezúttal Min Sung Won, a Hankook Tire Budapest Kft. ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre. A szakember szerint a minőség, a jól pozícionált B-márka és a folyamatos K+F lehet a kínai márkák előretörésének ellenszere. Mit tudnak a kifejezetten elektromos járművekhez tervezett abroncsok, mi a rácalmási gyár globális szerepe és miről szól a társadalmi felelősségvállalási programjuk? – egyebek mellett ezekről a témákról beszélgettünk.

  • Miként alakult eddig a Hankook idei mérlege?
  • 2024 második negyedévében a Hankook mind árbevételét, mind üzemi eredményét növelte. Az árbevétel 2 317,8 milliárd KRW (megközelítőleg 1 570,4 millió euró) volt, ami 2,4%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, míg az üzemi eredmény 69,2%-kal emelkedett, elérve a 420 milliárd KRW-t (kb. 284,5 millió eurót). Annak ellenére, hogy magas infláció és kamatlábak jellemezték az időszakot, a vállalat növekedést tapasztalt, prémium márkastratégiájának, kutatás-fejlesztési beruházásainak, valamint az elektromos járművekhez specializált gumiabroncsainak köszönhetően. A növekedést elsősorban a prémium márkaépítésre való összpontosítás hajtotta, különösen az elektromos- és nagy teljesítményű járművekhez készült gumiabroncsok esetében. A 18 colos vagy annál nagyobb méretű abroncsok az árbevétel 46,3%-át tették ki, melyek jelentős részét Kínában értékesítették. A vállalat tovább bővítette együttműködéseit, többek között vezető autó- és elektromos járműgyártókkal. A Hankook állandó partnere több prémium autómárkának is, köztük az Audi, BMW, Mercedes-Benz, Porsche, valamint olyan elektromos autógyártóknak, mint a BYD vagy a Tesla. A vállalat kiemelkedő eredményeket ért el az elektromos járművekhez fejlesztett iON gumiabroncsokkal. Ezen felül a Hankook a Formula E hivatalos beszállítója, és aktívan erősíti marketingtevékenységét, hogy tovább erősítse prémium pozícióját.
  • A közelmúltban mi is publikáltuk az ETRMA legfrissebb piaci jelentését, amelyben jól tetten érhető a kínai gyártók előretörése.* Mi a Hankook stratégiája ezzel kapcsolatban?
  • A Hankook, pozíciójának erősítése érdekében, különösen a kínai gyártók nyomulására válaszul, a második márkára, a Laufenn-re támaszkodik. A Laufenn abroncsok bizonyított Hankook technológiákat használnak, biztosítva a magas szintű minőséget, továbbá számos Laufenn terméket magyar gyárunkban állítunk elő, így kevésbé vannak kitéve olyan külső tényezőknek, mint például a tengeri fuvarozási költségek ingadozása. Ez stabilabb ellátási folyamatot eredményez. Ezzel szemben a kínai márkák nagyobb kihívásokkal szembesülnek a logisztika kezelésében, mivel nagyban függenek a tengeri szállítástól, ami gyakran ütemezési problémáknak és változó áraknak van kitéve. Ezek a külső tényezők mind befolyásolhatják termékeik versenyképességét. A Hankook stratégiája, amely a prémium és az értékorientált márkákra is épít, jó pozícióba hoz minket ezen kihívások kezelésére, hogy továbbra is kiváló minőségű termékeket biztosíthassunk ügyfeleink számára.
  • Említette a K+F tevékenységüket. Melyek a fő trendek, irányok?
  • A Hankook Tire kutatás-fejlesztési tevékenysége kulcsfontosságú a vállalat globális és magyarországi növekedése szempontjából is. Nagy hangsúlyt fektetünk az innovatív anyagokra és technológiákra, amelyek javítják az abroncsok teljesítményét, biztonságát és fenntarthatóságát. Az iparág főbb trendjei közé tartozik a környezettudatosság, valamint a zöld technológiák integrációja, például az üzemanyag-hatékony abroncsok fejlesztése, amelyek csökkentik a járművek szén-dioxid-kibocsátását. A digitális megoldások szintén nagy hangsúlyt kapnak, beleértve az intelligens abroncsokat, amelyek folyamatosan figyelik a jármű teljesítményét és állapotát. A Hankook portfóliójából mindenképpen kiemelném a Hankook iON abroncsot, amely mind, elektromos, mind pedig hibrid járművekhez kiválóan alkalmazható, növeli a vezetési hatótávot, csökkenti a gördülési ellenállást, és alacsony zajszintet biztosít, miközben javítja a tapadást, így biztonságosabb és kellemesebb vezetési élményt nyújt.
  • Hogy halad a teherautó- és autóbusz-gumiabroncs gyártást célzó beruházás Rácalmáson?
  • A rácalmási üzem 2023 novemberében bejelentett bővítése jelentős mérföldkő a Hankook európai jelenlétében. A Hankook Tire jelenleg elsősorban koreai és kínai gyáraiból látja el az európai teherautó-abroncspiacot, de az új magyarországi üzem révén a Hankook Tire közelebb kerülhet a piachoz és partnereihez, valamint csökkenheti a logisztikai költségeket és a szállítási időt. A beruházás tehát fontos lépés a Hankook Tire hosszú távú stratégiájában, és jelentősen hozzájárul a jövőbeli mobilitás fejlesztéséhez.
  • Hogyan illeszkedik a magyar üzem a Hankook globális struktúrájába?
  • A rácalmási üzem szerves része a Hankook globális gyártási hálózatának. A magyarországi gyár nemcsak az európai piac kiszolgálásában játszik fontos szerepet, hanem hozzájárul a vállalat globális termelési kapacitásához is. Magyarország stratégiai elhelyezkedése lehetővé teszi egy hatékony logisztikai hálózat kiépítését, és központi szerepének köszönhetően a vállalat gyorsan tudja ellátni az európai vásárlókat. A rácalmási üzem egyúttal az egyik legmodernebb technológiai színvonalú gyárunk, ahol a legújabb gyártási folyamatokat és fenntarthatósági megoldásokat alkalmazzuk.
  • Mondana néhány szót a társadalmi felelősségvállalási programjukról?
  • Érdemes kiemelni, hogy a rácalmási gyár, azaz a Hankook Tire Magyarország Kft. nemcsak a gyártásra koncentrál, hanem aktív társadalmi felelősségvállalási stratégiája is van. Olyan programokon keresztül, mint a gumiabroncs-adományozási program, amely a nonprofit szervezetek mobilitását segíti, vagy az Önkéntes Dolgozói Program, amely ösztönzi az alkalmazottak helyi közösségekben való részvételét, támogatják a helyi közösségeket. Oktatási Támogatási Programjukkal pedig hozzájárulnak a helyi iskolák oktatási színvonalának emeléséhez.

*https://www.etrma.org/news/european-replacement-tyre-sales-show-a-sequential-improvement-in-second-quarter/

Mr. Min Sung Won: Growth is based on quality service for the premium segment

The Hungarian Tire Association (HTA) was founded in 2011 with the participation of seven international tire manufacturing companies with production capacity and representation in Hungary. In our interview series, we speak to the leaders of the member companies. This time, Mr. Min Sung Won, managing director of Hankook Tire Budapest Kft., answered our questions. According to him, quality, a well-positioned B-brand and continuous R&D can be the antidote to the advance of Chinese brands. What do tires specially designed for electric vehicles know, where is the Rácalmás factory’s place within the structure and what is their social responsibility program about? – We discussed these topics too.

  • What’s Hankook’s balance sheet for the year so far?
  • In the second quarter of 2024, Hankook increased both its revenue and operating profit. Revenue reached 2,317.8 billion KRW (approximately 1,570.4 million EUR), marking a 2.4% increase compared to the same period last year, while operating profit rose by 69.2% to 420 billion KRW (approximately 284.5 million EUR). Despite high inflation and interest rates, the company experienced growth, thanks to its premium brand strategy, investments in research and development, and tires specialized for electric vehicles. The growth was driven by the focus on premium branding, particularly on tires for electric and high-performance vehicles. Tires sized 18 inches or larger accounted for 46.3% of revenue, with a significant portion sold in China. The company also expanded its partnerships, including with leading car and electric vehicle manufacturers. Hankook supplies several premium car brands, including Audi, BMW, Mercedes-Benz, Porsche, as well as electric car manufacturers like BYD and Tesla. Notable achievements were made with the iON tires developed for electric vehicles. Additionally, Hankook is the official supplier for the Formula E World Championship and is actively increasing its marketing efforts to strengthen its premium positioning.
  • We recently published ETRMA’s latest market report*, which shows quite clearly that Chinese manufacturers are pushing ahead. What is Hankook’s strategy in this respect?
  • Our strategy to strengthen Hankook’s position, especially in response to increased competition from Chinese manufacturers, includes leveraging our second brand, Laufenn. Laufenn tires are produced using proven Hankook technologies, ensuring the same high level of quality. Furthermore, many Laufenn products are manufactured at our Hungarian plant, making them less vulnerable to external factors like the volatility of sea freight costs. This results in a more stable supply process. In contrast, Chinese brands face greater challenges in managing their logistics due to the dependency on sea transport, which is often subject to scheduling issues and fluctuating prices. These external factors can affect the competitiveness of their products. Hankook’s approach, by relying on both premium and value-oriented brands, positions us well to mitigate these challenges and continue delivering high-quality products to our customers.
  • Could you tell us something about your R&D work? What are the main trends and directions?
  • Hankook Tire’s research and development activities are pivotal to the company’s growth both globally and in Hungary, with a strong emphasis on innovative materials and technologies that enhance tire performance, safety, and sustainability. Key industry trends include increasing environmental awareness and the integration of green technologies, such as developing fuel-efficient tires that help reduce vehicle carbon emissions. Digital solutions are also a major focus, including smart tires that continuously monitor vehicle performance and condition. Additionally, the Hankook iON tire, specifically designed for electric and hybrid vehicles, extends driving range, reduces rolling resistance, and delivers low noise levels alongside enhanced traction, ensuring a safer and more enjoyable driving experience.
  • How is the truck and bus tire manufacturing investment progressing in Rácalmás?
  • The expansion of the Rácalmás plant, announced in November 2023, is a significant milestone in Hankook’s presence in Europe. Hankook Tire currently supplies the European truck tire market mainly from its Korean and Chinese factories, but the new plant in Hungary will allow Hankook Tire to get closer to the market and partners and reduce logistics costs and delivery times. The investment is therefore an important step in Hankook Tire’s long-term strategy and will contribute significantly to the development of future mobility.
  • How does the Hungarian plant fit into Hankook’s global structure?
  • The Rácalmás plant is an integral part of Hankook’s global manufacturing network. The Hungarian factory not only plays an important role in serving the European market, but also contributes to the company’s global production capacity. Hungary’s strategic location enables the development of an efficient logistics network, and thanks to its central role, the company can quickly supply to European customers. The Rácalmás facility is also one of our most technologically advanced plants, where the latest manufacturing processes and sustainability solutions are applied.
  • Please say a few words about your company’s corporate social responsibility programs
  • It’s worth highlighting that our factory in Rácalmás, Hankook Tire Hungary is not only focused on manufacturing but is also active in the field of corporate social responsibility. Through programs such as the Tire Donation Program, which enhances the mobility of nonprofit organizations, or the Employee Volunteer Program, which encourages local community involvement of employees, they support local communities. The Education Support Program further contributes to raising educational standards in local schools.

*https://www.etrma.org/news/european-replacement-tyre-sales-show-a-sequential-improvement-in-second-quarter/