Minden, amit tudni kell a 2018-as Honda CB300R-ről
Mint arról korábban már beszámoltunk, a héten a teljes európai választékát bemutata a Milánói Motorkiállításon a Honda. Az EICMA 2018 látogatói öt új és két modellfrissítésen átesett motorkerékpárral ismerkedhetnek meg a japán gyártó standján, továbbá megtekinthetik a márka két új lélegzetelállító tanulmánymotorját is. A palettán a 125 cm3-es kezdőgépektől a GL1800 Gold Wing luxustúrázóig számos típus sorakozik, így a Honda továbbra is a piac legszélesebb, legváltozatosabb kínálatával büszkélkedhet.
Bevezetés
Új, lélegzetelállító modellel bővül a Honda kínálata – megérkezett a 2018-as CB300R. A jövevény a Honda sportos naked családjához tartozik, amelynek tagjai között szintén ott köszönhetjük a 2018-as modellév két másik újdonságát, a CB125R-t és a CB1000R-t. Közös jellemzőjük a kompakt építésmód, az alacsony súly és természetesen a feltűnő megjelenés.
Ez a modell afféle lépcsőfok az ifjú pilóták életében, mondhatni, az első nagymotor a 125 cm3-s tanulóbringa után. Erőforrása, váza és futóműve egyaránt szenzációs, ugyanakkor nagyon könnyű, olcsón üzemeltethető és A2-es jogosítvánnyal is vezethető. Mindemellett lehetőséget ad a fiataloknak, hogy élvezetes formában fejlesszék tudásukat, és személyesen is megtapasztalhassák a Honda motorkerékpárok előnyeit, azaz a kiváló minőséget, a műszaki fejlettséget és a páratlan vezetési élményt.
Küldetésének további fontos része, hogy megismertesse a vásárlókkal a Honda kisebb motorjainak új, Neo Sports Cafét idéző arculatát, s prémium felszereltségével, valamint minimalista formavilágával – a CB125R-hez és a CB1000R-hez hasonlóan – új színt vigyen az európai motoros életbe.
Áttekintés
Elképesztően alacsony, csupán 143 kg-os tömegével a Honda új pehelysúlyú sztárja hihetetlen menettulajdonságokra lehet büszke. Pörgős, folyadékhűtésű, 286 cm3-s, egyhengeres motorjával, új stílusával és egyedi kisugárzásával pont olyan magával ragadó és inspiráló, mint amilyenre a fiatalok vágynak.
A vadonatúj váz préselt elemekből és csövekből épül fel, páratlan merevsége szélsőséges helyzetekben is pontos visszajelzéseket garantál. A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított teleszkópvilla, a radiálisan rögzített, négydugattyús féknyereg, az agy nélküli, úszóágyazású első féktárcsa, a blokkolásgátló és a Dunlop abroncsszett egyértelmű üzenet a vásárlók számára: a CB300R csupa modern, prémium alkatrészből épül fel.
Erről árulkodik a sok „nagymotoros” összetevő is, beleértve a változó keresztmetszetű, gumiágyazású kormányt, a folyadékkristályos műszeregységet és a LED-es világítást. Ezek egytől egyig kimagasló minőségről tanúskodnak, egyszersmind hozzájárulnak, hogy még nagyobb boldogság legyen birtokolni a CB300R-t.
Főbb jellemzők
Váz és futómű
- A minimalista, már-már ipari stílus a 2018-as CB1000R-t idézi
- A kis tömegű acélváz préselt elemekből és csövekből épül fel
- A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított első teleszkópok, nem szabványos, acél zártszelvényből készülő hátsó lengővilla
- Radiálisan rögzített, négydugattyús féknyereg és agy nélküli, 296 mm átmérőjű első féktárcsa
- LED-es lámpatestek és folyadékkristályos műszeregység
- Helyzetérzékelővel kiegészített ABS
Akárcsak a 2018-as CB1000R, a CB300R is a Neo Sports Café minimalista stílusában fogant. Acélváza préselt elemeket és acélcsöveket egyaránt felvonultat, s egyedi a hátsó lengővilla is, ugyanis acéllapokból és nem szabványos zártszelvényekből állították össze a Honda mérnökei. Mindkettőt úgy tervezték, hogy nagy hosszirányú merevséget érjenek el és súlynövekedés nélkül küszöböljék ki a csavarodást.
A remek útfekvés és a precíz visszajelzések érdekében préselt merevítőlapkákkal tették még erősebbé a hátsó lengővilla bekötési pontjait, s maga a lengőkar is rendkívül masszív. A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított teleszkópok még könnyebb kezelhetőséget és kiváló menetkomfortot biztosítanak.
A páratlanul könnyű kezelhetőség, a fordulékonyság és a tapadás záloga az 1352 mm-es tengelytáv, a mindössze 143 kg-os nedvestömeg és 49,6/50,4 arányú súlyelosztás, erre tesz rá egy lapáttal a 40 fokos kormányelfordulási tartomány és a hihetetlenül kicsi, 2,3 m-s sugarú fordulókör, ami gyerekjátékká teszi a közlekedést a zsúfolt városi utcákon. Igazodva a széles vevőkörhöz, a nyereg a lehető legalacsonyabbra került: az ülésmagasság 799 mm.
A 296 mm átmérőjű, agy nélküli, úszóágyazású első tárcsát radiálisan rögzített, négydugattyús Nissin féknyereg fogja közre, míg hátra 220 mm-es tárcsa és egydugattyús nyereg került. Működésüket a maximális menetbiztonság és a precíz első-hátsó fékerő-elosztás érdekében kétcsatornás, helyzetérzékelővel kiegészített blokkolásgátló felügyeli, a tapadásról pedig 110/70 R17, illetve 150/60 R17 méretű Dunlop abroncsok gondoskodnak.
A CB300R semmit nem rejt véka alá, sőt büszkén teszi közszemlére feketében pompázó műszaki alapjait. Így lesz egyszerre brutális és elegáns, a megszokottnál jóval keményebb attitűdöt képviselve a naked motorkerékpárok mezőnyében. Az extrém összhatás az olyan részleteknek köszönhető, mint a különleges, szinte észrevehetetlen farokidom, ami nemcsak a nyerget tartja, hanem a hátsó sárvédőt is. A vezető és az utas lábtartója – prémium modellhez illően – alumíniumból készül.
A csupán 23,5 mm vékony, alig 230 g tömegű folyadékkristályos műszeregység a sebességet, a fordulatszámot, az üzemanyagszintet és az aktuális váltófokozatot egyaránt megjeleníti, felette kaptak helyet a különféle visszajelzőlámpák. A teljesen LED-es világítás (az irányjelzőket is beleértve) több szempontból is előnyös. Hozzájárul a súlycsökkentéshez és a tömeg-középpontosításhoz, valamint fokozza a minőségérzetet és láthatóságot. A jellegzetes, osztott első lámpa alsó részében a tompított, a felsőben a távolsági fényszóró kapott helyet. Különlegesség a hátsó lámpa is, hiszen ennél vékonyabb fényforrást még soha nem szerelt a Honda motorkerékpárra.
A 10 literes üzemanyagtartály szögletes takaróidom alatt bújik meg, betöltőnyílása egyedi, repülőgépeket idéző fedéllel zárható. A modern műszaki megoldások eredményeként az erőforrás fogyasztása csupán 3,3 l/100 km (WMTC szabvány szerint), tehát a CB300R 300 kilométeres hatótávolsággal büszkélkedhet.
Erőforrás
- Közvetlen, egyhengeres, négyszelepes, DOHC-vezérlésű erőforrás
- A csúcsteljesítmény 23,1 kW (31,41 LE), a legnagyobb forgatónyomaték 27,5 Nm
- Alul elvezetett, jobbra helyezett kipufogó
- Hatfokozatú váltó
A CB300R-t kompakt, 286 köbcentis, folyadékhűtésű, egyhengeres, DOHC-vezérlésű, négyszelepes motor hajtja, amelyet a pörgős, világszerte népszerű CBR300R-ből emelt át a gyártó. Ez az erőforrás egy igazi gyöngyszem, ahogy egyre magasabb fordulatszámon pörög, úgy termeli egyre gyorsabban és gyorsabban az adrenalint. Mindazonáltal a hétköznapokon is remek társ, városi környezetben és autópályán is könnyedén tartja a lépést a forgalom ritmusával.
Csúcsteljesítménye 23,1 kW, azaz 31,41 LE (8500 f./percnél) lett, míg – 7500 f./percnél jelentkező – legnagyobb forgatónyomatéka 27,7 Nm. A hatfokozatú váltó áttételezése a dinamikus gyorsulásokat szolgálja, a 200 méteres táv megtétele állórajttal mindössze 9,2 másodpercet vesz igénybe.
A furat és a löket 76, illetve 63 mm, a sűrítési viszony 10,7:1. A 38 mm-es fojtószelepház, az egyenes szívócsatornán és a PGM-FI üzemanyag-befecskendező rendszer a teljes fordulatszám-tartományban élénké teszi a motort és villámgyors gázreakciókkal nyűgőzi le a pilótát, a kellemes hangzást pedig alul elvezetett, dupla kamrás kipufogórendszer biztosítja, amely a motor jobb oldalán bújik elő.
Hogy az üzemeltetési költség és az üzemanyag-fogyasztás – a fiatal pilóták elvárásainak megfelelően – a lehető legalacsonyabb legyen, a tervezők minimálisra csökkentették a mozgó alkatrészek számát, és alacsony súrlódású dugattyúgyűrűket, nagy sűrűségű radiátormagot, valamint irídium gyújtógyertyákat alkalmaztak.
Műszaki adatok
ERŐFORRÁS | |
Konstrukció | Folyadékhűtésű, egyhengeres |
Összlökettérfogat | 286 cm³ |
Szelepek száma hengerenként | 2 |
Furat x löket | 76 mm x 63 mm |
Sűrítési viszony | 10,7:1 |
Max. csúcsteljesítmény | 23,1 kW (31,41 LE)/8500 f./perc |
Max. legnagyobb forgatónyomaték | 27,5 Nm/7500 f./perc |
Olajmennyiség | 1,8/1,5 liter |
ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER | |
Porlasztás | PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező |
Üzemanyagtartály befogadóképessége | 10,0 liter |
Üzemanyag-fogyasztás | 3,3 l/100 km (WMTC szabvány szerint*) |
ELEKTRONIKAI RENDSZER | |
Indítás | Önindító |
Akkumulátor típusa és kapacitása | 12 V, 7 Ah |
Generátor legnagyobb teljesítménye | 318 W |
ERŐÁTVITEL | |
Tengelykapcsoló felépítése | Olajfürdős, többtárcsás, tányérrugós |
Váltó felépítése | Hatfokozatú |
Végáttétel | O-gyűrűs lánc |
VÁZ | |
Konstrukció | Gyémántalakú váz |
VÁZ ÉS FUTÓMŰ | |
Méretek (h x sz x m) | 2012 x 802 x 1052 mm |
Tengelytáv | 1352 mm |
Villaszög | 24º |
Ülésmagasság | 799 mm |
Szabad hasmagasság | 151 mm |
Menetkész tömeg | 143 kg |
Fordulókör sugara | 2,3 m |
FELFÜGGESZTÉS | |
Elöl | 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított teleszkópvilla, összenyomódás: 130 mm |
Hátul | Központi rugóstag, Pro-Link himbarendszer, kerékmozgási tartomány: 107 mm |
KEREKEK | |
Felniméret elöl | 17” |
Felniméret hátul | 17” |
Abroncs elöl | 110/70 R17M/C 54H |
Abroncs hátul | 150/60 R17M/C 66H |
FÉKRENDSZER | |
ABS típusa | Elöl-hátul független, helyzetérzékelő szenzorral (IMU) |
Első fék | 296 mm-es, agy nélküli, úszóágyazású tárcsa négydugattyús, radiálisan rögzített Nissin féknyereggel |
Hátsó fék | 220 mm-es tárcsa egydugattyús féknyereggel |
A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.
*Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítő felszerelések nélkül végeztük. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől függ.