Mondd, te mit választanál? – Íme a Volánbusz szolgáltatásfejlesztési kérdőívének első eredményei

Te hogy utazol? – tette fel a kérdést utasainak februárban a Volánbusz. A busztársaság szolgáltatásfejlesztési terveit nagyban befolyásolja az online kérdőív eredménye, ezért elkészült az első, áttekintő összegzés arról, milyen javaslatok, ötletek, problémák állnak a lista elején.

Az összes kitöltő 72,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fontos számára a bankkártyás fizetés lehetősége – nekik különösen jó hír, hogy július elején megkezdődik és az ősz folyamán be is fejeződik a készpénzmentes fizetés kiterjesztése a Volánbusz valamennyi helyközi járatára, összesen 5330 autóbuszra.

Az utasok rendkívül magasra értékelik a megfelelő tájékoztatást, illetve a busztársaság munkatársainak utasbarát hozzáállását is: 93 százaléknak kiemelten fontos, hogy kedves, segítőkész autóbusz-vezetőkkel utazzon, és 92 százalék emelte ki a beltéri utastájékoztatás fontosságát. Szintén az utasok túlnyomó többsége, 73 százalék nyilatkozott úgy, hogy többet utazna a Volánbusszal, ha a távolsági járatokon lenne WC. Mindezek tükrében a Volánbusz fontos célkitűzése, hogy utasbarát, illetve kényelmi szolgáltatásai bővítésével tovább növelje járművei komfortfokozatát és utasai elégedettségét.

74,2 százalék bővítené a kerékpár-, roller- és babakocsi-tárolási lehetőségeket. 71 százalék gyakrabban venné igénybe a Volánbusz szolgáltatásait, ha a távolsági autóbuszjáratokra előre tudna ülőhelyet választani, illetve foglalni, 80 százalék pedig akkor, ha számára kedvezőbb menetrend szerint járnának a buszok, ezért a Volánbusz nagy hangsúlyt fektet a kiegészítő szolgáltatások fejlesztésére, és kiemelt célkitűzése az adatalapú menetrendtervezés megteremtése, illetve több vidéki nagyváros között több interregionális kapcsolat kialakítása.

A busztársaság folyamatosan kiemelt figyelmet fordít szolgáltatásainak minél magasabb színvonalú biztosítására, beleértve az utazási komfortot és az utasbiztonságot is. A vállalat ennek érdekében fontos lépéseket tett az elmúlt években, de a fejlesztés további irányainak pontosabb meghatározása érdekében szerette volna alaposabban feltérképezni az utazási szokásokat; ezért tette közzé szolgáltatásfejlesztési kérdőívét, melyet anonim módon tölthették ki az utasok. Február 23. és március 31. között összesen 5693-an küldtek visszajelzést, 45 szerencsés kitöltő értékes utazási utalványokat és ajándékcsomagokat nyert.

Volánbusz Zrt.

Tudtad?