Most több befektető is részese lehet a magyar autós startup történetének

Közösségi finanszírozással vonna be tőkét a Cristo

A „cascós app”-ból kinőtt, a legtöbb autós szolgáltatást ma már lefedő Cristo szuperapp a Tőkeportál felületén toboroz befektetőket. Az előregisztrációs szakasz már szeptember 22-től zajlik, a rövidesen induló zárt szakaszban pedig az előregisztrálók elsők között fektethetnek be. Még nem késő regisztrálni, a cél a meglévő szolgáltatások erősítése, valamint nemzetközi jelenlétük megalapozása.

A Cristo 2017-ben lett ismert mint „cascós app” (akkor még Kriph.io néven), a FintechShow legígéretesebb felfedezettjeként. Azóta a legnagyobb befektetést (400 millió forint) az MKB Csoporthoz tartozó Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelőtől kapta, de a startupot kezdetben a BNL Start Partners is segítette inkubátorként és befektetőként. Az alkalmazás a használatalapú cascóján túl számos más autós szolgáltatást képes ma már lefedni, miközben egy erős autós közösséget épít.

Célunk és víziónk, hogy az első számú autós alkalmazás legyünk az autóvezetők fejében, és a lehető legtöbb autós élethelyzetre megoldást kínáljuk.” – mondja el Szota Szabolcs, az alkalmazást fejlesztő Smartsurance Technologies Kft ügyvezetője. „Nem győzzük hangsúlyozni, hogy közben egy tudatos autós közösséget is építünk, akik csak a tényleges autóhasználatuk alapján fizetnek cascót, ők döntik el, hogy egy parkolás során mennyi kényelmi díjat fizetnek nekünk, végül, ha PRO felhasználókként használják telemetriai eszközünket, akkor soha nem felejtik úgy parkolásukat, vagy akár a vezetési stílusukat is elemezhetik, hogy még felelősségteljesebben vezessenek az utakon”. – tette hozzá az ügyvezető.

16 000 új felhasználó, több, mint 800 PRO előfizető, több mint 500 casco biztosítás kötés. Ezek az eredmények ráadásul kiegészülnek a mobilparkolások, autópályamatrica vásárlások számával, vagy éppen az asszisztenciabiztosítások kötésével. Mindez egyetlen alkalmazáson keresztül, teljesen online ügyintézéssel és naprakész ügyfélszolgálattal.

Az elmúlt háromnegyed év dinamikus növekedést hozott mind aktív, azaz fizető felhasználók számában, mind a nálunk maradó, visszatérő bevételeinkben, a bővülő szolgáltatási körnek hála.” – teszi hozzá Szota Szabolcs. „Hamarosan elindulnak első whitelabel együttműködéseink, valamint szeptembertől él megújult előfizetéses modellünk, ami a legkényelmesebb PRO szolgáltatásaink használatához kapcsolódik, melyek hátterét telemetriai eszközünk nyújtja.” – összegezte az ügyvezető.

A befektetés elsődleges célja a felgyorsult növekedés finanszírozása, valamint a nemzetközi terjeszkedés megfelelő előkészítése. A bevont tőkét termékfejlesztésre, marketingre, a PRO szolgáltatáshoz szükséges telemetriai eszközök beszerzésére, nemzetközi kapcsolatok építésére és helyi értékesítési egységek kialakítására tervezik fordítani. A finanszírozási cél 100-150 millió Ft, 4,98%-7,28% felkínált részesedésért.*

A Tőkeportálon futó közösségi finanszírozási kampányok által akár már 50 000 Ft befektetéssel tulajdonostárssá lehet válni ígéretes vállalkozásokban. További extra befektetési ajánlatokról és a kampányhoz kapcsolódó részletes tájékoztatásról a https://tokeportal.com/cristo/ oldalon olvashatnak, vagy a cristo@tokeportal.com címen érdeklődhetnek a leendő befektetők.

*A befektetők tőkeemelés formájában egy zártkörű részvénytársaságban vásárolnak tulajdonrészt (SPV struktúra), és amennyiben a kampány eléri célját, akkor ez a társaság jut tőkeemeléssel részesedéshez a Smartsurance Technologies Kft-ben.