Munch, BKK és Zero Waste Világnap

Az összes jó szokásunk elfér egy táskában

A Munch egyedülálló módon ünnepli idén a Nemzetközi Hulladékmegelőzési Világnapot

Március 30. az ENSZ Nemzetközi Hulladékmegelőzési Világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az évente keletkező több, mint kétmilliárd tonna háztartási hulladék problémájára. A Munch legújabb kampányában nyolc izgalmas márkával állt össze – többek között a BKK közösségi közlekedési szolgáltatásával, a MOL Bubi-val –, hogy a Zero Waste Világnap alkalmából tudatosságra ösztönözze a lakosságot. Bár a magyar startup az ételpazarlás csökkentését tűzte a zászlójára, mindannyian hisznek abban, hogy az élet minden területén tehetnek a fenntarthatóságért.

A fenntarthatóság mindenkié

A hulladékmentes életmód ma már nem luxus és egyre szélesebb rétegekhez jutnak el a zero waste, azaz a hulladék nélküli, megoldások. Az olyan kezdeményezéseknek köszönhetően, mint a Munch – amelyen keresztül az emberek már több, mint 3 millió ételcsomagot mentettek meg a kidobástól -, egyre inkább beépül a köztudatba az, hogy mindannyian tehetünk a felesleges (élelmiszer) hulladék csökkentéséért, – ráadásul emiatt nem is feltétlenül kell lemondanunk a kényelmünkről. Az élet minden területén tehetünk lépéseket azért, hogy kevesebb hulladékot termeljünk: legyen szó szépségápolásról, kávézásról, vagy épp a takarításról. 

Nemzetközi szintű összefogás

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) március 30-át a Nemzetközi Hulladékmegelőzési Világnappá nyilvánította, amelyet 2023-tól évente tartanak meg. A nemzetközi szervezet számításai szerint a világon évente több, mint kétmilliárd tonna háztartási hulladék keletkezik, ennek csupán 61-62 százalékát kezelik ellenőrzött létesítményekben. Az ENSZ természetesen kiemeli a vállalatok és gyártók felelősségét is, akik fenntarthatatlan előállítási gyakorlatokat folytatnak. Fogyasztóként két dolgot tehetünk: egyrészt megváltoztatni a saját szokásainkat, másrészt olyan márkákat választani, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a fenntartható, környezetbarát működésre. Ebben segíthet a Munch idei kampánya. 

Az együttműködések ereje

A Munch által szervezett kéthetes szemléletformáló nyereményjáték rendkívül egyszerű, a sorsolásban való részvételhez csupán háromszor kell ételt menteni a platformjukon keresztül a megadott időszakban. Négy szerencsés nyertest sorsolnak, akik értékes, zero waste ajándékcsomagot nyerhetnek. Bár a kampány eredeti szlogenje “Az összes jó szokásod egy táskában”, a fenntartható termékekkel foglalkozó partnerek lelkesedésének köszönhetően annyi ajándék gyűlt össze, hogy már biztosan nem férnének bele egy vászonszatyorba.

A BKK közösségi közlekedési szolgáltatása, a MOL Bubi, a Lush, a Starbucks, a tRENDrakó, a Cseriti és a Secontaste minden ajándékcsomagban helyezett el meglepetéseket, a főnyereményeket pedig a Bosch és a Rejoy ajánlotta fel. A nyereményekben közös, hogy hozzájárulnak a hulladékmentes életmódhoz, ezáltal pedig egy zöldebb jövőhöz.

 „A Budapesti Közlekedési Központ számára kiemelten fontos a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás, ezért örömmel csatlakoztunk a Munch márciusi akciójához, ami a klímaváltozás veszélyeire hívja fel a figyelmet”

– hangsúlyozta a BKK szóvivője. Kovács Bendegúz hozzátette:

„A környezettudatos közlekedésfejlesztésben úttörő MOL Bubi, a megosztáson alapuló szolgáltatások támogatása és az ehhez kapcsolódó mikromobilitási hálózat folyamatos fejlesztése mind egy vonzó és egészséges városi környezet elérését szolgálja. Hiszünk abban, hogy a környezettudatosság és a pazarlás csökkentése hozzájárul egy élhetőbb, zöldebb Budapesthez.”

nyilatkozta a BKK szóvívője. 

A Munch-nak az ételmentésen kívül mindig is fontos volt a szélesebb szemléletformálás. Az elmúlt évek alatt több olyan kampányt is csináltunk, amik az élelmiszerpazarláson túl más fenntarthatósági problémákra is felhívja a figyelmet, hiszen ahhoz, hogy egy fenntarthatóbb életet tudjunk kialakítani nem elég egy oldalon csökkenteni a környezeti károkat. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a mostani kampánynál olyan partnerek álltak mellénk, mint a BKK, a Lush, a Starbucks, a tRENDrakó, a Cseriti, a Secontaste, a Bosch és a Rejoy.” 

nyilatkozta Belayane Najoua a Munch globális PR és partnerségi vezetője.  

A nyereményjátékot a Munch-tól megszokott frappáns videók mellett informatív plakátok is népszerűsítik a felsorolt márkák üzleteiben. A kampány remek példa arra, hogy a hasonló célkitűzésű vállalatok hogyan erősíthetik egymást és a közös üzenetet, amellett, hogy egy szélesebb vásárlói réteget is megszólíthatnak. 

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!