Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám

Az egész hétvégén műszaki gondokkal küzdve is tisztesen helyt állt a Formula-4-es spanyol bajnokság portugáliai Portimaóban rendezett második fordulóján Hideg Ádám gokart világbajnoki ezüstérmes autóversenyző. A Cram Motorsport versenyautójával induló magyar tehetség sebességváltó- és motorproblémával együtt is mindhárom futamon javítani tudott az időmérőn elért rajthelyén, így a maga részéről kihozta a maximumot ebből a hétvégéből.

A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője csaknem 40 fős mezőnyben versenyez a spanyol bajnokságban, ahol több mint 25 újonc – köztük Hideg Ádám – harcol a helyezésekért és a bajnoki pontokért.

A kaposvári születésű pilóta a versenyek után elmondta, alapvetően tetszik neki a portimaói pálya, amelyen korábban még soha nem indult, így a mezőny túlnyomó részével szemben, akik már teszteltek itt korábban, hátrányban volt. A nehézségek ellenére Hideg Ádám 14., 18. és 23. lett a futamokon.

„Sajnos nem volt túl sok lehetőségem megszokni és megtanulni a pályát, mert a pénteki szabadedzésen jött az eső, illetve volt egy olyan technikai problémánk, ami miatt volt egy hosszabb kihagyásunk. Nem igazán találtuk a tempót, ezért eléggé hátra tudtuk csak kvalifikálni magunkat az időmérőn” – mondta Hideg Ádám.

„A versenyeken tudtam néhány pozíciót előre jönni, de igazából ott sem volt jó a tempónk. Még az újraindításokból és a rajtokból jól el tudtam jönni, de ha két-három körnél több volt zöld zászlónál, akkor egyszerűen nem volt meg a tempó” – fejtette ki a versenyző.

„Nyilvánvalóan segített volna egy tesztelési lehetőség, mert itt a szabadedzéseken nem tudtam gyakorolni, így az időmérőre úgy mentem be, hogy valójában nem is tudtam pontosan, hogyan kell itt a gumit bemelegíteni. Voltak más problémák is, és összességében biztosan jó lett volna, ha korábban tudok itt tesztelni, de ez a hétvége most nem csak ezen múlt. A következő pályán, a Paul Ricardon tavaly kétszer is jártam, mentem rajta esőben és száraz körülmények között, ráadásul két márkájú gumival is. Vezetés szempontjából nagyon élvezetes pálya, bár a versenyek ott kevésbé izgalmasak” – nyilatkozta a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője, akinek indulását a ZalaZONE Automotive Proving Ground/Hungary is támogatta.

Hideg Ádám így az első forduló után az összetett 15. helyén áll, az újoncok külön értékelésében pedig a 10. pozíciót foglalja el.

A spanyol bajnokság július 5. és 7. között a franciaországi Paul Ricard versenypályán folytatódik.