MUTYÍÍÍ! Korábban egymillió forintra bírságolták a zuglói önkormányzatot parkolási közbeszerzése miatt

A Közbeszerzési Döntőbizottság szerdán az MTI-nek megerősítette, hogy 2016-ban egymillió forintra büntette a zuglói önkormányzatot akkori parkolási közbeszerzése miatt, amelyet jogerősen meg is semmisített.
 

   A hatóság 2016 márciusában született döntése négy pontban találta szabálytalannak a XIV. kerület parkolójegy-kiadó automaták beszerzéséről és üzemeltetéséről szóló, összesen 1,36 milliárd forint értékű pályázati kiírását. 
 

   A döntőbizottság jogorvoslati eljárások hiányolása mellett kimondta azt is, nem volt maradéktalanul megállapítható a gyorsított eljárás alkalmazásának jogszerűsége.
 

   A zuglói önkormányzat nem kért bírósági felülvizsgálatot a döntéssel szemben.
 

   A Közbeszerzési Döntőbizottság felhívta továbbá a figyelmet arra is, hogy a XIV. kerület idén januárban egy új, 413 millió forint értékű pályázatot írt ki, szintén parkolóautomaták beszerzésére és üzemeltetésére, és ezt az eljárást is vizsgálni kezdték. Ebben az ügyben azonban nem született döntés, mivel az önkormányzat visszavonta a tendert.