Ne feledd! Pótlóbusz jár a fogaskerekű helyett március 18-tól április közepéig

 Budapest, 2019. március 11., hétfő (MTI) – Pályafelújítás miatt pótlóbusz jár március 18-tól április 17-ig a fogaskerekű helyett – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.

    A közlemény szerint a vonal Városmajor és az Esze Tamás iskola megállóhely közötti szakaszán a pályasínt és a fogasléceket cserélik, amelynek köszönhetően csökken majd a fogaskerekű közlekedésével járó zajkibocsátás.
 

   A Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A autóbusz, míg a vonal felső szakaszán a 60-as pótlóbusz használatát javasolja a BKK. Az alsó szakaszon található megállóhelyek a 60A és 60B jelzésű járatokkal is elérhetők – írták. 
 

   A 60A és a 60B pótlóbusz munkanapokon reggel 6 és 9, valamint délután 15 és 18 óra között az előre meghirdetett menetrend szerint indul.  Hétköznap a többi napszakban, valamint szombaton egész nap pedig igényvezért, Telebusz-rendszerben közlekedik, azaz csak akkor indul el, ha erre az utasok részéről igény jelentkezik – tudatta a BKK.