Ne feledje! November 7-étől kezdődik az M3 metrófelújítás a belvárosi szakaszon

Az M3 metró 2020. november 7-étől nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette sűrű követésű pótlóbuszokkal vagy a lezárt metrószakaszt elkerülő felszíni járatokkal utazhatnak, a pótlóbuszok előnyben részesítése miatt autóval is nehezebb lesz a belvárosban haladni, ezért minden Budapesten közlekedőnek az eddiginél hosszabb utazási időre kell számítani – ezek a legfontosabb tudnivalók a több mint három éve tartó metrófelújítás szombaton kezdődő új üteméről. A Budapesti Közlekedési Központ minden fronton – a médiában, a közösségi oldalakon, a fővárosi járatokon és megállóhelyeken hangbemondással, az érintett helyszíneken személyes jelenléttel, kihelyezett tájékoztatóanyagokkal – informálja a közlekedőket a változásról, hogy senkit se érjenek felkészületlenül a tervezetten másfél évig tartó jelentős közlekedési változások.

Változások a közösségi közlekedésben

Lezárják az M3 metró Lehel tér és Nagyvárad tér közé eső szakaszát 2020. november 7-étől, szombattól, mert elkezdődik a metrófelújítás harmadik, egyben utolsó nagyobb etapja. Ahogy a BKK minden rendelkezésére álló tájékoztatófelületen már beszámolt róla, ettől a naptól a metró Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig közlekedik. A Nagyvárad tér és a Lehel tér között M3 jelzéssel metrópótló busz közlekedik majd a közúti kapacitások teljes kihasználásával, a csúcsidőben 45 másodpercenként indulva, gyorsaságuk érdekében a lehető legtöbb szakaszon buszsávban haladva. A Lehel térre érkezők belvárosba való eljutását segíti a hétköznap a reggeli és a délutáni csúcsidőben, a Lehel tér és a Nyugati tér között közlekedő M14-es pótlóbusz. Számos végállomáson és csomópontban tartalékbuszok állnak majd rendelkezésre, hogy gyorsan forgalomba állíthatók legyenek szükség esetén.

Ahogy az északi, majd a déli szakaszon végzett metrófelújítás idején, a BKK a legtöbb városrész felől most is bővíti a lezárt belvárosi metrószakaszt elkerülő, közvetlenül a belváros vagy az üzemelő metróvonalak felé közlekedő járatok kínálatát. Érdemes megfontolni, hogy belvárosi úti célunkat ne feltétlenül a metrópótló buszokkal, hanem az azok mellett valós alternatívát jelentő, nagy kapacitású felszíni járatok – köztük az új 2M villamosjárat, a hétköznap is meghosszabbított útvonalon közlekedő 72M, illetve az angyalföldi Vizafogón a Dagály utcáig meghosszabbított útvonalú 79M trolibusz – igénybevételével érjük el. A belvárosban kedvező átszállási lehetőségeket kínál emellett az M1, az M2 és az M4 metróvonal, a 4-6-os villamos, a sűrűbben közlekedő 2-es villamos és a kiskörúti villamosok.

Érdemes felkeresni az alábbi hivatkozásokat is:

–          További részletek olvashatók BKK korábbi közleményében arról, mely városrészekből milyen útirányokban érdemes utazni a belvárosi metrópótlás idején: bkk.hu/2020/10/igy-kozlekedhetunk-az-m3-metro-kozepso-szakaszanak-felujitasa-idejen/.

–          A BKK metrópótlással foglalkozó weboldalán lakótérségekre és városrészekre bontott interaktív térképen ismerhetik meg az ajánlott útvonalat: bkk.hu/m3felujitas.

–          Az utazás megtervezéséhez a metrópótlás ideje alatt is érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján mindig az optimális útvonalat ajánlják az úti cél eléréséhez. Az applikációt iOS rendszerű készülékekre ezen a linken, androidos készülékekre ezen a linken lehet letölteni; az alkalmazás elérhető a weben is a futar.bkk.hu címen.

Autóval járok, mire számítsak?

A rövid válasz: hosszabb utazási időre. A közúton közlekedőknek a pótlóbuszok útvonalán, azaz a Váci út–Lőportár utca és az Üllői út–Könyves Kálmán körút csomópontok között, a Váci út–Nyugati tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út nyomvonalon kell jelentősebb változásokra készülni. Az M3-as metróvonal pótlása által jelentősen érintett útvonalak, különösen a Kiskörút használata helyett a BKK az autóval közlekedőknek javasolja elkerülni a belvárost. Kerülőútként elsősorban a Hungária körgyűrű ajánlott, emellett érdemes megfontolni az alsó rakpartok használatát is. Az Erzsébet híd–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út tengelyt érdemben nem érinti a metrópótlás, ez az útszakasz az eddigiekhez hasonló módon lesz használható.

Érdemes felkeresni az alábbi hivatkozásokat is:

–          További részletek olvashatók BKK korábbi közleményében arról, milyen belvárosi útszakaszokon változik a forgalmi rend: bkk.hu/2020/10/igy-kozlekedhetunk-az-m3-metro-kozepso-szakaszanak-felujitasa-idejen/.

–          Ugyanez a tájékoztatás megtalálható a BKK metrópótlással foglalkozó aloldalán is, ahol a BKK rendszeres közzéteszi az autósokat érintő változásokat is: bkk.hu/m3felujitas/kozuti-kozlekedes.php.

–          A BKK az autóval közlekedőket kéri, hogy útvonalukat mindig a valós idejű közlekedési és útinformációkat használó alkalmazásokkal, például a Waze-zel vagy a Google Maps-szel tervezzék meg.

Bringás vagyok, engem is érint a metrófelújítás?

Igen, a metrófelújítás a kerékpárral közlekedők számára is tartogat változásokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy a metrópótló buszok gördülékeny haladását segítő forgalomtechnikai változások miatt a Kiskörúton jelentős komfortcsökkenésre kell számítani a bringával közlekedőknek, az Üllői úton pedig megszűnik a közös autóbusz-kerékpársáv, szabályosan csak a szélső „általános” forgalmi sávban lehet tekerni. A BKK továbbra is ajánlja a Nagykörúti kerékpársávok használatát. 2021 tavaszára új, a metrópótlás ideje alatti kerékpározást megkönnyítő fejlesztések várhatók.

Érdemes felkeresni az alábbi hivatkozásokat is:

–          További részletek olvashatók BKK korábbi közleményében arról, milyen bringás útvonalat érdemes válaztani: bkk.hu/2020/10/igy-kozlekedhetunk-az-m3-metro-kozepso-szakaszanak-felujitasa-idejen/.

–          Ugyanez a tájékoztatás megtalálható a BKK metrópótlással foglalkozó aloldalán is, ahol a BKK rendszeres közzéteszi a kerékpározókat érintő változásokat is: bkk.hu/m3felujitas/gyalogosok-kerekparosok.php.

A BKK minden fronton tájékoztat

A BKK minden rendelkezésére álló kommunikációs felületen segítette, és biztosítja továbbra is a fővárosban közlekedők tájékoztatását a metrópótlásról és az azzal párhuzamosan életbe lépő közlekedési változásokról, hogy azok senkit ne érjenek felkészületlenül. Az új forgalmi rend életbe lépésének első napjain, november 7-étől a BKK munkatársai a lezárt metróállomásoknál kiemelt erővel, személyes jelenléttel segítik az utasok tájékoztatását; kérjük, hogy forduljanak bizalommal a sárga láthatósági mellényt viselő BKK-munkatársakhoz, ha nem biztosak abban, merre induljanak. A metrópótlással kapcsolatos legfontosabb közlekedési tudnivalókról a BKK mintegy 140 ezer szórólapot készített, amelyekhez a helyszíni tájékoztatást segítő munkatársaktól, vagy a BKK ügyfélközpontjaiban, pénztáraiban lehet hozzájutni.

Helyszíni tájékoztatást nemcsak a BKK munkatársaitól kaphatnak: a társaság az elmúlt időszakban Budapest mind a négy metróvonalának összesen 52 állomásán cserélte a kihelyezett óriástérképeket, tájékoztatóelemeket, minden állomáson rendszeresen hallható figyelmeztető hangbemondás, 100-nál is több figyelemfelhívó tájékoztatótáblát, padlómatricát helyezett ki, és cserélt körülbelül 3500 menetrendi táblát.

A közlekedési rendről rengeteg általános információ olvasható a BKK metrópótlással foglalkozó sajtóközleményeiben és a közösségi médiában. A bkk.hu/m3felujitas címen elérhető weboldalon lakótérségekre és városrészekre bontott interaktív térképen ismerhetik meg az ajánlott útvonalakat. Október vége óta a BKK munkatársai közel 600 rádióadásban jelentkeztek be közlekedési információkkal, kiemelve a metróközlekedéssel kapcsolatos változásokat.

A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. a fővárosban közlekedők türelmét kéri a metrópótlás utolsó nagyobb ütemének idejére is.

Budapesti Közlekedési Központ

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/