Ne mássz a vonat tetejére, életveszélyes és tilos!
Ismét egy fiatal életébe került Budaörsön, hogy vasútüzemi területen illegálisan felmászott egy mozdony tetejére, ahol a 25 ezer voltos felsővezeték közelében halálos áramütést szenvedett. A MÁV újból és újból kéri a szülőket és pedagógusokat, nyomatékosan hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos! Kérjük, hogy minden eszközzel segítsék az üzenet eljuttatását, mert mindenkit hazavárnak!
Évente többen szenvednek súlyos égési sérüléseket, amikor vasútüzemi területen illegálisan felmásznak egy szerelvényre vagy a felsővezeték tartóoszlopára, és sajnos időnként az izgalmas elfoglaltságnak tűnő szelfikészítés a vonat tetején halállal járhat. A szörnyű balesetekben jellemzően fiatalkorúak, gyermekek érintettek.
Szigorúan tilos a járművek alá menni, alattuk átbújni, illetve azok tetejére felmászni! Már önmagában az 5-6 méter magas jármű tetejéről való lecsúszás is súlyos sérüléseket okozhat, vagy akár halálos következménnyel is járhat. A villamos felsővezeték megközelítése is életveszélyes, 2 méteres távolságon belül halálos áramütést is okozhat. A felsővezeték, illetve a felsővezeték-hálózat más részeinek (oszlopok, kapcsolók) érintése életveszélyes.
Az ilyen elektromos berendezéseken, velük összefüggő szerkezeteken, teherkocsikon nemzetközi jelölések is láthatók a magyar feliraton kívül: az elektromos nagyfeszültségre utaló villám, és a „25 kV” feszültségi érték egyértelmű feltüntetése.
A MÁV a 2024. évi vasútbiztonsági kampánya keretében motorvonatok és személykocsik monitorain, a budapesti pályaudvarok vágányvégi kijelzőin, valamint fővárosi és vidéki állomások infóoszlopain jelenleg is felhívja a figyelmet arra, hogy a vasút veszélyes üzem, a vonatok tetejére, ütközőire vagy más elemeire felmászni életveszélyes és tilos. A területi vasútbiztonsági szervezeteink is kiemelt figyelmet fordítanak a megelőzés fontosságára, szakértőink rendszeresen keresnek fel általános iskolákat, és 7-8. osztályos tanulóknak előadásokat tartanak a vasút veszélyeiről.
A vasút veszélyes üzem! A közvetlen életveszély miatt tilos tartózkodni az üzemi területeken. A tiltott helyen tartózkodás miatt bekövetkezett balesetek az utasforgalom részére kijelölt helyeken kívüli vasútüzemi területeken történnek (például a peronok mellett húzódó sínek, a nyílt vasúti pálya, nem kijelölt (illegális) közlekedési utak/átjárók, vasúti hidak, a rendezőpályaudvarok területe vagy akár azok a figyelmeztető táblával ellátott szolgálati átjárók, amelyeket kizárólag vasúti alkalmazottak használhatnak).
A vasúti közlekedés során az utasok kizárólag az utasforgalom részére kijelölt területeken tartózkodhatnak, amelyeket például a vonatjegy megvásárlásához, a várakozáshoz, a vonatra szálláshoz vagy az utazáshoz használhatnak.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság