Nehéz verseny vár a Peugeot Kupa indulóira Miskolcon

Második futamához érkezik a Magyar Rallye bajnokság a hétvégén és idei második versenyüket vívják a Peugeot 208 Rally Cup Hungary sorozat nevezői is a 25. Miskolc Rallye-n. Mind a kilenc páros folytatja a küzdelmet a kupasorozatban és azon túl, hogy önmagában nehéznek ígérkezik a miskolci futam azzal, hogy a szombati napon kell teljesíteni az általában két napos viadalokon megszokott versenytávot, ráadásul még a szélsőséges időjárással is számolniuk kell sorozat résztvevőinek.

A szezonnyitó egri versenyen rekordszámú indulóval kezdte második szezonját a Peugeot Kupa. Az öt futamra meghirdetett kupasorozatba kilenc legénység adta le nevezését, ami önmagában is sikerként könyvelhető el. Az első verseny látványos és sportszerű izgalmai mindenképp igazolták a Peugeot magyarországi forgalmazójának törekvéseit, miszerint az egyforma autókkal versenyző párosok fair küzdelmeit szeretnék támogatni.

Egerben volt minden, ami a rally szépségét megmutathatta mind a versenyzőknek, mind a nézőknek. Látványos autózásokat, szerencsés bukásokat láthattak a kilátogató szurkolók, miközben a Tagai Racing Technology által biztosított technikai felügyelet mellett, a PIRELLI abroncsok forgalmazójának segítségével a Peugeot 208 R2-es versenyautókkal hatalmas csatákat vívtak a másodpercekért és a pénzdíjakért az indulók.

Csomós Miklósék nyugodt, taktikus autózással szerezték meg az első helyet az egyetlen külföldi páros, a kolozsvári Maior testvérek előtt. A tavalyi bajnok Jánosa Ákos új, de nagyon tapasztalt navigátorral folytatta a versenyzést és Szőke Tamással a dobogó harmadik fokán fejezte be az Eger Rallye-t. Márta János, a népszerű Jana ezen a futamon indult először slick gumival, Hényel Ágostonnal a negyedik hely jutott nekik. A Szauer-Rácz páros látványos eséséig vezette a versenyt, végül az ötödik helyre tudott befutni az összetört autóval a déli régióból érkezett legénység. Hibjánék a hatodikak lettek, Riskó Dániel mindkét versenynapon technikai gondokkal küzdött, végül betört szélvédővel tudott áthaladni a céldobogón. A mezőny legfiatalabbja, a rallycrossból érkező Hangodi Bendegúz összetörte versenyautóját a nagy igyekezettben, míg László Martin rosszullét miatt nem tudta befejezni második szezonjának első versenyét.

A 25. Miskolc Rallye-ra mindegyik páros benevezett, de nem mindenkinek telt pihenéssel a két futam közötti időszak. Szauerék autója a verseny előtti napokban még darabokban állt, a kolozsvári Norbert Maiornak pedig egy teszten robbant fel a motorja és az utolsó pillanatban bérautót kellett szereznie, hogy ott lehessen a második versenyen.

Mindenki folytatni akarja, pedig nehéz verseny előtt állnak. A program szerint a csütörtökön kezdődő pályabejárás után még egy laza gokartozás vár a mezőnyre, amit természetesen nem értékelnek a versenybe, de ismerjük a pilótákat, ahol elindul az óra, ott tövig kell nyomni a gázt…

Pénteken folytatódik a pályabejárás és délután indul a verseny a hagyományos prológgal a népkerti salakpályán. A villanyfényes prológ eredménye ugyan nem számít bele az értékelésbe, de hatalmas tömeg várható a Borsod Volán Sportpályán.

Szombaton kezdődik az igazi verseny és egy nap alatt kell megtenniük az indulóknak összesen 400 kilométert, ami 12 gyorsasági szakaszt és 154 versenykilométert tartalmaz. A kupasorozat mentora, a hétszeres bajnok Janika szerint kemény küzdelem várható: „Általában ez a versenytáv két napra szokott eloszlani, de most hajnaltól estig kell koncentrálnia mindenkinek, megnehezítve még azzal is, hogy az időjárás-jelentések esőt jósolnak erre a szombatra. Az már most biztos: aki este a DVTK Stadionnál felállított céldobogón ünnepelhet, az egy nehéz versenyen lesz túl.”

A verseny hivatalos honlapja: http://miskolcrally.hu
On-line eredmények a https://rallylive.hu oldalon olvashatók.

A 25. Miskolc Rallye Peugeot 208 Rally Cup Hungary kupasorozatba nevezett párosai,
rajtszám szerinti sorrendben:
#11 Csomós Miklós Nagy Attila East Motorsport Kft.
#12 Maior Norbert Maior Francesca Maior Norbert
#14 Jánosa Ákos Szőke Tamás Garlas MS Kft.
#15 Szauer Gergő Rácz László Topp-Cars Rallye Team
#16 Márta János Hényel Ágoston Dynamic Rally Team SE.
#17 Hibján József Szollár Csaba Garlas MS Kft.
#18 Riskó Dániel Bíró Péter East Motorsport Kft.
#20 László Martin Végh Attila M-Sport Racing Kft.
#21 Hangodi Bendegúz Kulcsár Dániel HQ Racing Sport Kft.

Peugeot Kupa állása az első forduló után:
1. Csomós Miklós – Nagy Attila, East Motorsport Kft., 18 pont
2. Norbert Maior (RO) – Francesca Maior (RO), 10 pont
3. Jánosa Ákos – Szőke Tamás, Garlas MS Kft. 9 pont
4. Szauer Gergő – Rácz László, Topp-cars Rally Team 9 pont
5. Márta János – Hényel Ágoston, Dynamic Rally Team 5 pont
6. Hibján József – Szollár Csaba, Garlas MS Kft. 3 pont
7. Riskó Dániel – Bíró Péter, East Motorsport Kft. 2 pont