Nem ért egyet a hőségpénz elosztásával a Vasutasok Szakszervezete

   Nem ért egyet a hőségpénz elosztásával a Vasutasok Szakszervezete, mert a MÁV-Volán minden dolgozója megérdemelné a juttatást, a leányvállalatokhoz tartozók is – közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.

    A szakszervezet szükséges és jogos gesztusnak nevezte, hogy az építési és közlekedési miniszter bejelentése alapján a munkavállalók egy része SZÉP-kártyára egyszeri nettó 200 ezer forintot kap. Azt ugyanakkor átgondolatlannak és igazságtalannak tartják, hogy csak azokon a területeken jár a juttatás, amelyeket Lázár János megjelölt. A közösségi közlekedésben mindenki pótolhatatlan, nem lehet köztük igazságos módon különbséget tenni – írták.  


    A közlemény szerint a miniszteri döntés belső feszültségeket okozhat, megoszthatja a vasutas közösséget. Visszautasítják azt is, hogy a miniszter nem egyeztetett az érdekképviselettel a munkavállalók nagyobb csoportját érintő intézkedést bejelentése előtt. Ha az összeget nem lehet növelni, akkor kevesebb fog jutni fejenként, de egy munkavállaló sem maradhat ki a juttatásból – javasolja a Vasutasok Szakszervezete a miniszternek címzett levelében.

https://miazablogger.hu/parizs-2024

Tudtad?