Nincs megállás! A Forbes szerint is a Toyota a legértékesebb autómárka a világon

Alig néhány nappal azután, hogy a Millward Brown 2017-es, „BrandZ, a 100 Legértékesebb Globális Márka” című tanulmánya immár zsinórban negyedszer a Toyotát hozta ki a világ legértékesebb autómárkájának, a mértékadó amerikai Forbes magazin is a Lexus prémium márkát is jegyző, környezetbarát hibrid modelljeiről ismert japán autógyártót nevezte meg a legértékesebb autómárkaként. A Forbes ráadásul összesítésben is jóval előkelőbb helyen jegyzi a Toyotát: míg a Millward Brown legértékesebb márkákat számba vevő listáján a japán márka csupán a harmincadik helyen szerepel, addig a Forbes felsorolásában a nyolcadik helyen végzett.
A múlt héten jelent meg a Millward Brown 2017-es, a világ 100 legértékesebb márkáját sorra vevő tanulmánya, amelynek első öt helyén olyan tech-óriások szerepelnek, mint a Google, az Apple, az Amazon, vagy a Facebook, míg a világ legértékesebb autómárkájaként a 30. helyen a világszintű autóértékesítéseket is vezető Toyota szerepel. Néhány napra rá a mértékadó amerikai Forbes magazin is kihozta a saját 100-as listáját, amelyen az eltérő metodológia ellenére a TOP5-ben egészen nagy az átfedés, még ha a sorrend nem is teljesen ugyanaz: itt az Apple, a Google, a Microsoft, a Facebook, és a Coca-Cola végzett az élen. Sokkal izgalmasabb ugyanakkor az, hogy az ezután következő Amazon és Disney után a nyolcadik helyen rögtön a Millward Brown listáján csupán harmincadik Toyota következik. A semmiképp sem elhanyagolható különbség vélhetően abból fakad, hogy míg a Millward Brown tanulmány többek közt annak alapján méri fel az egyes márkák értékét, hogy az adott cég hogyan reagál a vásárlók igényeire, hogy termékpalettája mennyire sokszínű, trendteremtő, és milyen előnyöket kínál a vevők számára, addig a Forbes esetében a piaci és pénzügyi eredmények sokkal nagyobb súllyal estek latba.
A Forbes számításai szerint egyébiránt a 100-as listán szereplő márkák >>>