Növelte bevételét a Waberer’s International

A Waberer’s International Nyrt. 4 százalékos emelkedéssel 186 millió euróra növelte bevételét 2018 utolsó negyedévében a tavalyi azonos időszakhoz képest, az éves bevétel 674,4 millió euróról 731 millió euróra nőtt egy év alatt.

    A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett jelentés szerint a rendszeres EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 9,6 millió euróra esett az utolsó negyedévben a 2017 negyedik negyedévében elért 20,5 millió euróról. Éves szinten 64,2 millió euróra mérséklődött az előző évi 85,8 millió euróról. 
 

   A rendszeres nettó eredmény a 2017. évi negyedik negyedévben elért 6 millió euró után 11,4 milliós mínuszba fordult, éves szinten már mínusz 13,9 millió euró volt az egy évvel korábbi 21,4 millió euró nyereséget követően.  
 

   A közleményben rámutatnak: a nemzetközi fuvarozási szegmens bevétele főképp az 5 százalékkal magasabb árszintnek köszönhetően 2 százalékkal bővült, a rendszeres EBIDTA ugyanakkor 62 százalékkal visszaesett az alacsonyabb járműkihasználtsághoz vezető ármódosítás miatt – írták. 
 

   Visszaesett a regionális kontrakt logisztika szegmensben is az EBITDA a 13 százalékos bevételnövekedés ellenére. Utóbbit a magasabb árakkal, a bővülő fuvarozási és raktározási kapacitással, előbbit a magasabb munkabérekkel és üzemanyagárakkal magyarázták. 
 

   A közlemény idézi a Waberer’s International vezérigazgatóját, aki a tavalyi kihívások közül kiemelte a fokozódó költségnyomást, valamint a működést megterhelő kapacitástöbbletet. A társaság ezért – tette hozzá Robert Ziegler – alacsonyabb nyereséghányaddal és a komplett rakományok európai piacán gyorsan változó, versengő környezettel szembesült. 
  

  A cég vezetője a nyereségesség visszaállítása, illetve a veszteséget termelő kapacitások mérséklése érdekében fokozná a járműállomány kihasználtságát és folytatná a flotta csökkentését. További lehetőségként említette egyebek között a jobb útvonalválasztásokat, hogy mérséklődjenek a tranzit- és üzemanyagköltségek. 
  

  Az év végi visszaesést részben a rövid távú intézkedéseknek  tulajdonítja a vezérigazgató, de hangsúlyozta, hogy a meghozott döntések az újabbakkal együtt az idei eredményt fokozatosan javíthatják – olvasható a tájékoztatásban.