Összetört Turánék autója, de rajthoz állnak a Mecsek ralin

    Egy szlovéniai versenyen összetörték a Turán Frigyes, Bagaméri László ralis páros Ford Fiesta R5-ösét, de az előző szezonban abszolútban második helyezett duó ennek ellenére rajthoz áll majd az országos bajnokság utolsó előtti futamán, a jövő hétvégén sorra kerülő Mecsek-ralin.

    Turán az MTI-nek elmondta, versenyautójuk az egész szezonban bérautóként részt vett különböző külföldi bajnokságokban, és ezúttal a Mitropa Kupa elnevezésű sorozat tavalyi bajnok párosa, Fogasy Gergely és Berendi Dávid indult vele Szlovéniában.


    “Jól kezdődött számukra a verseny, számíthattunk a jó eredményre, de a második gyorsasági szakaszon egy váratlan baleset következtében az autó versenyzésre alkalmatlan állapotba került” – nyilatkozta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája. Hozzátette: a versenyző és a navigátor sem sérült meg komolyan, kisebb zúzódásokkal szálltak ki a Ford Fiesta R5-ből, amely ebből a szempontból kiválóan vizsgázott, hiszen megvédte a benne ülőket.


    “Az országos bajnokságban viszont így autó nélkül maradtunk, de mindenképpen elindulunk a Mecsek-ralin, még akkor is, ha a bajnoki cím megszerzésére már csak matematikailag maradt esélyünk” – mondta Turán Frigyes, hozzáfűzve, hogy sokan ajánlottak fel segítséget nekik, ezek közül igyekeznek megtalálni a csapat számára legjobb megoldást.


    Az ob eddigi öt versenye után az abszolút értékelés ötödik helyén álló Turán, Bagaméri páros a Mecsek-rali előtt, október 9-én 19 órai kezdettel a harkányi Dráva Hotelben közönségtalálkozót is tart.


    “Hálás dolog, amikor nyugodt körülmények között, nem csak a verseny hevében tudunk néhány szót váltani a rali-rajongókkal, ezért külön öröm a számunkra, hogy hosszú idő után ismét személyesen találkozhatunk és beszélgethetünk a szurkolóinkkal az egyik kedvenc versenyünk előtt” – mondta Turán.