Ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival

    Mintegy ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival, amit eddig több mint 45 ezer felhasználó választott a szolgáltatás tavaly januári elindítása óta – közölte a Mol Nyrt. az MTI-vel kedden.

    A tájékoztatás szerint a flotta jelenleg 450 autóból áll. A vállalat tervei szerint 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjesztik a szolgáltatást, és bővítik az elektomos autók számát.
 

   Közölték azt is, hogy júniustól a Mol Limo a budapesti autómegosztó szolgáltatások közül elsőként dedikált parkolóhelyekkel rendelkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén. A reptéren található beléptetőrendszer felismeri az autók rendszámát, és automatikusan be- és kiengedi a járműveket. A felhasználók a szolgáltatást a normál percdíjakon felül 1 990 forintos reptéri díjért vehetik igénybe, amely automatikusan hozzáadódik az utazás végösszegéhez.