Egyszer már láttam autót Blog
Meghalt annak az autónak a sofőrje, amely szombat reggel lesodródott a Szegedről Hódmezővásárhelyre vezető útról, majd felborult – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. A közlemény szerint az autó már Hódmezővásárhely határában...
Szürke, Rallye és „40 Years GS” változatokban, kibővített alapfelszereltséggel. A tankközép burkolatán is megjelenő szürke (Ice grey) alapfestéssel ellátottBMW F 850 GS Adventure képességei kielégítik a kalandokkal, terepmotorozással és túrázással kapcsolatos igényeiket. A teleszkópvillák...
A RegioJet pénteken reggel elindította közvetlen vasúti járatait a Prága-Brünn-Bécs-Budapest útirányon, a járatokra már elővételben több ezer jegyet értékesítettek – közölte a cseh magántulajdonú vasúttársaság az MTI-vel. A vasúti járatok Budapest és Prága között...
Átadták Pécs tíz új elektromos hajtású helyi járatú autóbuszát pénteken. Az önkormányzat a ténylegesen ősztől forgalomba álló alacsonypadlós, légkondicionált, USB-töltőpontokkal felszerelt, 64 ember utast befogadó járműveket 1,7 milliárd forint uniós pályázati támogatásból vásárolta. A...
A RegioJet július 31-től új, naponta kétszer oda-vissza közlekedő vasúti járatot indít a Budapest-Bécs (Wien)-Brünn (Brno)-Prága (Praha) útvonalon – közölte a cseh magántulajdonú vasúttársaság hétfőn az MTI-vel. Az új útvonalon a magyarországi üzemeltető a szintén magánkézben...
Hogyan lehet egy nem szabványosított technológiához szabványos tesztrendszert kidolgozni? Erre a komoly dilemmára keresett és talált megoldást a Toyota technológiai kutatási részlege – és rögtön elérhetővé is tették a rendszert a teljes iparág számára....
25 autógyártó márkaszervizeiben szerzett olvasói tapasztalatok alapján állította össze rangsorát a brit Auto Express. A Lexus fölényesen nyerte az összehasonlítást; a Toyota is a dobogón. Noha annyi más kereskedelmi ágazathoz hasonlóan az autóértékesítés is...
Négy jármű ütközött, emiatt több kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópályán Kartalnál péntek délután – közölte a rendőrség a honlapján. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a baleset a 49-es kilométernél a Nyíregyháza...
Moszkvában több mint 37 ezer utast bírságoltak meg amiatt, hogy nem viselt szájmaszkot és kesztyűt a tömegközlekedés járművein és zárt közterületen a járványvédelmi előírás május 12-i bevezetése óta – közölte csütörtökön az orosz főváros...
A MÁV-START a biciklis utasok számának ugrásszerű növekedése miatt, a Balatonra közlekedő Déli -> Parti sebesvonatok közül naponta kettőben, hétvégén pedig hatban nagy befogadóképességű, 28 kerékpár szállítására alkalmas kocsikat állított forgalomba – közölte a...
Új ENYAQ iV modelljével a ŠKODA nagy lépést tesz előre elektromos mobilitási stratégiájának megvalósítása útján. E tisztán akkumulátorhajtású elektromos SUV-modell a ŠKODA első sorozatgyártású gépkocsijaként épül a Volkswagen Csoport moduláris elektromos platformjának (MEB) műszaki...
A 3-as metró felújítása miatt forgalomkorlátozás lesz szombattól a Nyugati térnél – közölte a BKV szerdán az MTI-vel. A Nyugati pályaudvari metróállomás rekonstrukciójához kapcsolódóan szombattól augusztus 16-ig a gyalogos- és a közúti forgalmat...
Augusztus 1-jén, szombaton immár 38. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást. Az eseményhez kapcsolódóan 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel lehet utazni Révfülöp állomásra, illetve onnan vissza. A kedvezmény az Ötpróba sorozat része már 2018 óta,...
Szombattól az új – a főváros XIII. kerületében lévő Árbóc utcai -, végleges helyükről indulnak a Volánbusz Árpád hidat érintő járatai; ezzel megszűnik a Visegrád utcai ideiglenes végállomás. A Volánbusz Zrt. csütörtökön azt közölte...
A MÁV-START és a MÁV Nosztalgia ismét retró hétvégével várja a vasútbarátokat és az érdeklődőket. Már július 31-én, pénteken is lesz egy délutáni vonat, amelyet egy eredeti színben pompázó Csörgő mozdony továbbít. Augusztus elsején,...
Horváth Bence váltja Kozári Edinát a prémium autómárka marketingcsapatának élén augusztus 1-től. Horváth Bence tölti be 2020. augusztus 1-től a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketingvezetői pozícióját. Az új vezető feladata lesz a személyautó, a nagyhaszonjármű...
Fehér színben, sportos stílusban vagy „40 Years GS” változatban, kibővített alapfelszereltséggel. Az új BMW F 750 GS az új alap fehér színben (Light white), és a tankközép burkolatán a jármű színével megegyező festéssel lép...
Törzskönyvet kapnak azok a kerékpárok, amelyeket az interneten regisztrálnak tulajdonosaik a Bikesafe.hu elnevezésű kerékpár-adatbázisba – közölte a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Garamvölgyi László felidézte: az országos kerékpár-regisztrációs rendszer 2014 óta működik,...
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésébe tartozó több mint ezer kilométernyi kerékpárút üzemeltetését végző speciális gépparkját a tavalyi tizenöt után újabb öt járművel bővíti, a gépeket csütörtökön adták át a Fejér megyei Sárbogárdon....
Csaknem hárommilliárd forintból fejlesztik a békéscsabai ipari parkok kerékpáros megközelíthetőségét, 2,3 milliárdból pedig elkezdődik a Wenckheim turisztikai kerékpárút kialakítása Békés megye székhelyén és környékén a Modern városok program részeként. Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba...