Prémium abroncsokon mérték össze tudásukat Magyarország legkiválóbb kamionsofőrjei

5 tengelyen is biztonságosan

Szeptember 28-án került sor az 5 tengelyen – biztos kézzel! tehergépjármű-vezetői verseny döntőjére. A versenysorozat fordulói során az ország legkiválóbb sofőrjei adtak számot hozzáértésükről és rátermettségükről. Az európai szinten is egyedülálló rendezvény egyik hivatalos főtámogatója és kizárólagos abroncsbeszállítója a Hankook Tire Budapest Kft. volt.

Az 5 tengelyen – biztos kézzel! versenysorozat döntőjét idén is Zsámbékon, a Drivingcamp Hungary vezetéstechnikai központban rendezték. A hazánkban és Európában is egyedülálló rendezvény egyik hangsúlyozott célja, hogy felhívja a szakma és a közvélemény figyelmét a közlekedésbiztonság és a közlekedéskultúra fontosságára. A verseny győztese ezért nemcsak manőverezési, vezetéstechnikai, rakományrögzítési tudásával érdemelte ki a legjobbaknak járó címet, de a biztonságos közlekedés terén is példát mutat a mindennapok során.

A Magyarország legjobb kamionsofőrjének járó rangos elismerést 2019-ben szoros versenyben Könczöl András nyerte, méghozzá a verseny történetében elsőként harmadik alkalommal (2013, 2016, 2019). Emellett András nem érte be ennyivel, hiszen a legjobb elméleti tudással rendelkező versenyző különdíját is hazavihette. Nem vitás, hogy a tapasztalat és a rutin sokat segíthet a váratlan helyzetek megoldásában, a hatékony és biztonságos áruszállítás elengedhetetlen feltétele a szakszerűen szervizelt járműpark és a korszerű, minden követelménynek megfelelő abroncsok. Utóbbiról a verseny során kizárólagos abroncsbeszállítóként a Hankook gondoskodott.

Egy hivatásos sofőr akár több száz kilométert vezet egyetlen nap alatt, gyakran igen mostoha körülmények között. Közlekedésbiztonsági és kényelmi szempontból egyaránt meghatározó jelentősége van annak, hogy milyen minőségű és állapotú abroncsokon teszi ezt. A megmérettetések során használt járművekre a sokrétű elvárásoknak maradéktalanul eleget tevő a Hankook prémium minőségű négyévszakos abroncsait szerelték fel. A bármely tengelyre felszerelhető SmartFlex AH31 teherabroncsot változatos útviszonyokhoz és időjárási körülményekhez tervezték. Mindenekelőtt a biztonság, megbízhatóság és teherbírás jellemzi, hogy a leginkább megfeleljen a közúti áruszállítás követelményeinek. A SmartFlex AH31 általános felhasználásra készült, és elsősorban a tehergépjárművek kormányzott tengelyére szerelve nemcsak precíz irányíthatóságot és vízen felúszás elleni védelmet, de száraz és nedves útburkolaton egyaránt jó tapadást biztosít. A Smart Flex DH31 a hajtott tengelyeken biztosít kiváló vonóerőátvitelt és garantálja a nagy futásteljesítményt.

„Az 5 tengelyen – biztos kézzel! versenysorozat rávilágít a hivatásos tehergépkocsi-vezetők szerepére és a rájuk háruló felelősségre a biztonságos árufuvarozásban. Ezek a szakemberek hatalmas elvárásoknak tesznek eleget nap mint nap. A munkájukat azonban csak a megfelelő minőségű alkatrészekkel felszerelt járművekkel tudják elvégezni. Ez a rendezvény egyik legfőbb üzenete, amit a Hankook vállalati filozófiájával összhangban főtámogatóként és abroncsbeszállítóként képvisel” – mondta Kaliba Róbert, a Hankook Tire Budapest Kft. teherabroncs termékvonal kereskedelmi vezetője.

A színvonalas hazai közlekedésbiztonsági rendezvény 2013-ban mutatkozott be először a szakma és a közönség előtt. Az esemény iránti növekvő érdeklődést jól mutatja, hogy az elmúlt években a nevezők és a nézők száma is megtízszereződött. Ennek is köszönhető, hogy mára már nemcsak a győztesnek járó „Best Truck Driver Hungary” cím, de a részvétel is szakmai elismerést jelent.