Részegen, jogosítvány nélkül vezetett és okozott balesetet a cserbenhagyó szarházi – Sajnos mégsem lőtték fejbe a helyszínen

Engedély nélkül vezetett az a 26 éves férfi, aki balesetet okozott a 81-es számú főúton Pér térségében.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt a 81-es számú főút 67+880 kilométerszelvényében. Egy 26 éves férfi közlekedett Mezőörs felől Pér irányába, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve irányítása felett. Az úttestről lehaladva egy közúti jelzőtáblának, majd az árokfalnak csapódott és feje tetejére borulva állt meg. A balesetben nem sérült meg senki. A sofőr a helyszínről távozott, de őt a péri polgárőrök segítségével az intézkedő rendőr elfogta és visszavitte. Az egyenruhások az autó vezetőjével szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Az ellenőrzés során a balesethelyszínelő-rendőr megállapította, hogy a járművezető érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, illetve az autóra felszerelt rendszám nem egyezik meg az eredetileg kiadottal. A 26 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve ittas vezetés megalapozott gyanúja miatt indítanak ellene büntetőeljárást.

A közúti közlekedési baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

poloce.hu