SEAT 132 – A diszkrét forradalom
Ez az autó már rövidebb, könnyebb, és sokkal áramvonalasabb volt, így a SEAT 132-es jelentős előrelépést jelentett a SEAT 1500-hoz képest, és jobban alkalmazkodott az akkori időszak elvárásaihoz. Míg az 1500-as sebessége 130 km / óra volt, a 132-es az 1,8 literes motorral 170 km / órás sebességet, az 1600-as motorral pedig 160 km /órás sebességet volt képes elérni. Mindkét változatban modern benzinmotor működött. Kiemelkedett a kettős felülfekvő vezérműtengely jelenléte, mint a rangos sportautókban. Ez a funkció gondos gyártást igényelt, és sokkal drágább volt az előállítása, bár az akkori sajtó már sejtette, hogy egy ilyen jó megoldás a jövőben el fog terjedni, ahogyan ez be is következett. A mindkét motorban alkalmazott vezérműszíj élvonalbeli megoldásnak számított, így a motor sokkal csendesebbé vált, bár 40 000 vagy 50 000 kilométerenként cserélni kellett.
A 132-es süllyesztett ajtógombjaival, a gyönyörűen megtervezett felnikkel kívülről is stílusos autó volt, de azt kritizálták, hogy a lökhárítókon nincs további védőrész, csak egy divatos gumiszalag. 1978-tól a 2200-as dízel változat volt a második legértékesebb autó a nemzeti piacon (ez volt a legjobban teljesítő spanyol dízel gépkocsi is).
A 132-es is dupla fényszórót kapott, az ablaktörlőket matt feketére festették a visszaverődések elkerülése érdekében, és az autót oldalsó visszapillantó tükörrel látták el, illetve az első fejtámlákat alapfelszereltségként szállították. A fejtámlák egyébként heves vitákat váltottak ki arról, hogy vajon alvásra késztetnek-e, és csökkentették-e a biztonságot.
A kényelem a 132-es lényegi elemét jelentette. Az akkori sajtó is kiemelte, hogy a SEAT 132-es ülési még kényelmesebbek voltak, mint az 1500-aséi. Nagyon széles ülőfelülettel, vonzó és vastag szövetből kárpitozva, szimulálva a sűrű bársonyt. A felfüggesztéshez nem használtak stabilizáló rudakat, hogy elkerüljék a felfüggesztés erényeinek megváltoztatását, amely a 132-et nagyon kényelmessé tette. Hátul három ember számára volt kényelmes hely, nagy lábtérrel, és egy középső karfával (természetesen olvasólámpákkal, a tetőn markolófogantyúval és könyöktámasszal az ajtókon is). A felszereltség is gazdag volt, de józan kinézetű, semmi szembetűnő, kivéve a műszerfalon jelen lévő “valódi diófa betétet”.
