Súlyosbították a Ferihegyi úton balesetet okozó sz@rházi, drogos, gyilkos taxista büntetését

A Fővárosi Törvényszék halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és kábítószer birtoklásának vétsége miatt 3 év fogházbüntetésre ítélt egy taxista férfit, akit 8 évre eltiltottak a közúti járművezetéstől is.

A Fővárosi Törvényszék azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy az ítélet szerint a vádlott 2020. február 4-én az esti órákban autóval közlekedett a Liszt Ferenc Repülőtérre vezető úton az Üllői út felől a KÖKI Terminál irányába, ám haladása során a KRESZ több szabályát megszegve előzésbe kezdett. Áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba és összeütközött a vele szemben haladó autóval.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 2024. május 14-én hozott elsőfokú ítéletet az ügyben: halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt bűnösnek mondta ki a vádlottat, amiért 2 évfogházbüntetésre, 5 év járművezetéstől és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélettel szemben az ügyészség a vád szerinti minősítés, halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettének megállapítása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.

A Fővárosi Törvényszék a teljes körű felülbírálata során megállapította, hogy az elsőfokú ítélet tényállásának hiányosságai a másodfokú eljárás során teljes mértékben kiküszöbölhetőek voltak.

A kerületi bíróság az indokolási kötelezettségének eleget tett, és a bizonyítékértékelés eredményeképp helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a terhelt cselekményét a vádtól eltérően kell minősítenie, vagyis helytálló volt az, amikor a halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette helyett halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a férfit – írták.

A szakértői vélemények ugyanis egybehangzóan azt állították, hogy

bár a vádlott szervezetében kimutatták a kokain inaktív bomlástermékét, azonban nem volt kétséget kizáróan bizonyítható, hogy emiatt a terhelt a cselekmény idején bódult állapotban vezetett.

Tekintettel azonban arra, hogy a terhelt kábítószer-fogyasztása bizonyítást nyert, ezért a törvényszék kábítószer birtoklásának vétségében is bűnösnek találta a férfit.

Az ítélet ellen az ügyészség fellebbezett, a vádlott és védője pedig 3 nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozatra. Az eljárás harmadfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik – közölték.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!