Super Cub stílus és felfüggesztés

22YM HONDA SUPER CUB 125

  • A stílus nem változott, az utasülés és -lábtartó immáron alapáron jár a modellhez
  • Új első-hátsó rugók fokozzák a menetkomfortot
  • A minden elemében LED világítás és Smart Key (intelligenskulcs-rendszer) továbbra is szériafelszereltség

A Super Cub 125 kiállta az idők próbáját, hiszen örökzöld stílusban pompázik és egyetemes értékeket hordoz. Ahogy nagy lábvédői és szerkezeti egységeit takaró burkolatai is mutatják, kimagasló használati érték jellemzi, és tulajdonképpen bármilyen helyzetben megállja helyét. Egy szóban összefoglalva: univerzális. Már az S alakú sziluett is erről árulkodik, hiszen a magasra emelt, jó fogású kormány mögött jókora, könnyen átjárható lábtér húzódik, ezt követi a komfortos nyereg, no meg díszítőelemnek sem utolsó hátsó sárvédő. A 2022-es modellév egyik nagy újdonsága, hogy az utasülés és -lábtartó is az alapfelszereltség része, tehát két személy is teljes kényelemben róhatja az utakat.

KÉPEK >>>

A Super Cub modellcsalád legjellegzetesebb eleme alighanem a kezdetektől alkalmazott „összevont kormányrész”, melynek lényege, hogy az első villa, a lábvédő és maga a szárnyakat idéző kormány egységet alkot. Utóbbit már az ősmodellnél alkalmazta a gyártó, nem csoda, hogy erre az összetevőre a Super Cub 125 esetében is nagy hangsúlyt fektettek a Honda mérnökei. Ezúttal is egy stílusos, kovácsolt, elvékonyodó darab mellett döntöttek, ami szemet gyönyörködtető, kezelőszerveket és műszereket egyaránt magában foglaló, gömbölyded burkolatot kapott.

A markolatok, akárcsak a különféle kapcsolók kézre esnek, a természetes, felegyenesedett üléspozíció pedig kényelmes, egyszersmind biztonságos utazást garantál, hiszen nem fárad a pilóta és messze belátja környezetét. Hogy a hosszú távok is komfortosan teljenek, a nyereg vastag, nagy sűrűségű, poliuretánból gyártott szivacsot kapott, amelynek éleit mindkét oldalon „lecsapták”, hogy a lábak könnyebben elérjék a talajt.

KÉPGALÉRIA >>>

Az erős, tiszta fényű, fénydiódás lámpatestek azonnal felkeltik a szemlélők figyelmét, miként a dupla krómgyűrűvel körülölelt műszeregység is roppant feltűnő. A külső gyűrű mentén mozog a sebességmérő mutatója és itt sorakoznak a visszajelzők is, míg a belső körben digitális kijelző trónol jelentőségteljesen.

A hétköznapi használatot indításgátlóval kiegészített, ilyen formán lopást megakadályozó Smart Key rendszer könnyíti meg. Az intelligens kulcs további előnye, hogy ha a tulajdonos megnyomja a távirányító gombját, a Super Cub az irányjelzők megvillantásával válaszol, tehát nagy parkolókban is könnyedén megtalálható. Érdekesség, hogy a kulcs foglalatát háromdimenziós Honda „Classic Wing”-logóval díszítették, ezzel is utalva a márka és a Super Cub gazdag történelmére.

FOTÓK >>>

A vezetési élmény és a könnyű kezelhetőség mindig is a Super Cub legfőbb erőssége volt. Ezt a tulajdonságát máig megőrizte a Honda ikonja, holott az acél gerincvázban már igen erős, 124 cm3-s motor dolgozik. A merevség és a rugalmasság közötti egyensúlyt a villanyaknál és a motorbakoknál is optimalizálták, továbbá gumiágyakra ültették a kormányt és a nyerget, a lábtartókat pedig rezgéscsillapító gumibetétekkel egészítették ki.

A villaszög 26,5°, az utánfutás 71, a tengelytáv 1245 mm, a nedvestömeg 110 kg. A kiváló menettulajdonságok érdekében az első rugóutat 100, a hátsót 84 mm-ben határozták meg a tervezők, és 17”-os, öntött alumíniumfelniket választottak (mart ráffal és „küllőkkel”), hogy még stabilabb és precízebben kormányozható lehessen a Super Cub 125. Mindemellett 2022-re új rugókat társítottak ez első és a hátsó lengéscsillapítókhoz, így még jobb a menetkomfort. A kerekeken 70/90 R17, illetve 80/90 R17 méretű abroncsok feszülnek, elöl 220 mm-es, kétdugattyús tárcsafék, hátul egykulcsos, 110 mm-es dobfék felel a lassításért.

Az újdonság bemutatását hamarosan folytatjuk!