Szabó Krisztián a top 5-ben zárta az első napot

Csoportja megnyerésével kis győzelmet szerzett Barcelonában a ralikrossz-világbajnokság állandó magyar résztvevője. Az EKS versenyzője elégedetten értékelte az első napot: foghatónak érzi az előtte állókat.

Az FIA ralikrossz-világbajnokság (WRX) második, spanyol fordulójának szombati napját az összesített ötödik helyen fejezte be Szabó Krisztián: az EKS magyar pilótájának hétvégéje döcögősen indult a szabadedzés tizedik és a Q1 kilencedik pozíciójával, de a Q2-ben ugrott egyet, és a negyedik helyen zárt, saját csoportját megnyerve.

„A Q1-ben kockáztattunk egyet, és kimentem az első körben jokerre. Ez alkalommal ez nem jött be, három-négy pozíciót is elbuktam azzal, hogy beszorultam Chris Hoy, a sokszoros olimpiai aranyérmes versenybiciklis mögé, aki ezen a hétvégén szabadkártyás sztárpilótaként van itt. Így lettem ebben a fázisban csak a kilencedik” – kezdett az első kvalifikációs futam értékelésével az Audival versenyző Európa-bajnok.

„A két kvali között kaptam pár tanácsot Ekströmtől telefonon, hogy mit kellene máshogyan csinálnom. Egészen jól sikerült véghezvinnem őket a Q2-ben, különösen az első kanyarban való helyezkedésre vonatkozókat. A második helyen fordultam el, aztán jokertaktikával megelőztem az előttem levőt. Én mentem ki előbb egy körrel, ezalatt pedig annyival gyorsabb tudtam lenni nála, hogy csak mögém érkezett vissza, amikor szintén kiállt. Jó érzés volt egy kis győzelmet szerezni és nyerni a csoportomban, habár az összesítés az, ami számít, az alapján pedig negyedik lettem a Q2-ben, és kicsit bosszant, hogy mindössze három századdal maradtam le a harmadik helyről, a másodikról pedig nagyjából három tizeddel.”

„De ha onnan nézzük, nagyon jó eredmény, hogy a köztes eredménylistán a legjobbak között vagyok, az első ötben, a Q3-ban pedig már közvetlenül ellenük fogok menni. Jó, Timmy Hansen nagyon gyors ezen a hétvégén, de a többiekkel versenyben vagyok, és abban bízom, hogy vasárnap még egy-két tizedet, vagy akár többet is sikerül találnom köridőben. Egyelőre boldog vagyok az ötödik hely miatt, főleg, ha visszaemlékezek, hogy Abu Dhabiban ugyanekkor a 12. pozícióban álltam, és aztán mi lett a végeredmény” – zárta a szezonnyitó negyedik helyezettje.

A két vasárnapi kvalifikációs futam az fiaworldrallycross.com élő online közvetítésében lesz nyomon követhető, az elődöntőt és döntőt a Spíler 1 TV adja 14.00 és 16.00 között.

Köztes eredménylista 2/4 kvalifikációs futam után (WRX): 1. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208) 100 pont; 2. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 90 pont; 3. Timur Timerzsanov (orosz, Hyundai i20) 84 pont; 4. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1) 78 pont; 5. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 75 pont.

Részeredmények: Q1: 9. Q2: 4.