Szombaton forgalomkorlátozás lesz a Soroksári úton és a Közvágóhíd környékén

A Ferencvárosban talált második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton jelentős korlátozások lesznek a Közvágóhíd térségében 10 és 16 óra között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy lezárják a Duna-Vágóhíd utca-Soroksári út-Máriássy utca-Mester utca (Könyves Kálmán körút)-Külső Mester utca-Földváry utca által határolt területet, valamint a Koppány utcában található benzinkút magasságában a Dunáig határolt területet.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a zárás magában foglalja a Rákóczi hidat teljes szélességében, valamint a Déli összekötő vasúti hidat is.

Közölték, hogy az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek. Hozzátették, hogy az utazás megtervezéséhez érdemes az új BudapestGO alkalmazást használni.

A tájékoztatás szerint az 1-es villamos szombaton 10 és 12 óra között a Közvágóhíd H megállóhelyen nem áll meg. A dél-budai szakaszon 12 és 16 óra között nem közlekedik, a Mester utcától az 51-es villamos Mester utca/Ferenc körút végállomására közlekedik, a Közvágóhíd H és a Kelenföld vasútállomás M közötti megállóhelyeket nem érinti.

A dél-budai szakasz villamospályájának karbantartása miatt közlekedő1-es pótlóbusz várhatóan 12 órától 16 óráig meghosszabbított útvonalon, a Boráros tér H végállomásig közlekedik, ahol rövid gyaloglással át lehet szállni a Mester utca/Ferenc körút végállomásról Bécsi út/Vörösvári út felé induló 1-es villamosra.

A BKK közlése szerint a 2-es és a 24-es villamosok várhatóan 10 és 12 óra között csak a Müpa – Nemzeti Színház H megállóhelyig szállíthatnak utasokat, és várhatóan 12 órától 16 óráig, rövidített útvonalon a Haller utca/Soroksári út megállóig közlekednek, nem érintik a Müpa – Nemzeti Színház H és a Közvágóhíd H megállókat. Hozzátették, hogy az N2-es villamos 14 órától várhatóan 16 óráig rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér és a Boráros tér H között jár.

Azt írták, hogy a 2B villamos várhatóan 10 és 12 óra között a teljes vonalon közlekedik, de a Koppány utca megállóhelyen egyik irányban sem áll meg. Várhatóan 12 órától 16 óráig a járat Pesterzsébet és Gubacsi út/Határ út, valamint a Jászai Mari tér és Népliget M között közlekedik. Pesterzsébet felől a BKK a tovább utazóknak a Kossuth Lajos utca megállóhelynél a 224-es autóbusz közlekedését ajánlja.

Közölték, hogy a H6-os HÉV várhatóan 10 és 16 óra között Ráckeve felől csak a Kén utca állomásig szállíthatnak utasokat, onnan a BKK tovább utazásra az 54-es, az 55-ös, a 223E és a 224-es autóbuszokat ajánlja.

Azt is írták, hogy az 51A villamos várhatóan 10 órától 16 óráig módosított útvonalon, a Koppány utca helyett a Ferencváros vasútállomás – Málenkij Robot Emlékhely megállóhelyhez közlekedik.

Az 54-es, az 55-ös, a 223E és a 224-es autóbuszok várhatóan 10 és 16 óra között az Illatos út-Gubacsi út-Külső-Mester utca-Mester utca-Vágóhíd utca-Soroksári út-Boráros tér útvonalon közlekednek, a Beöthy utca, a Koppány utca és a Közvágóhíd H megállókat nem érintik.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!