2027. január 1-jét követően megszűnik a zöld rendszámos járművek ingyenes parkolása Budapesten. Miközben a Karácsony Gergely által vezetett főváros az élhetőbb Budapest vízióját vetíti előre, addig a gyakorlatban más történik, kiváltképpen amikor a helyi...
A Mi Hazánk Mozgalom szerint veszélybe sodorja a kerékpárosokat Karácsony Gergely főpolgármester azzal a móddal, ahogyan két fontos útvonalon újabb biciklisávokat alakítanak ki. Balog Csaba csütörtöki közleményében hangsúlyozza: azzal, ahogy a Váci és az...
A BKK folytatja az indokolatlan #karigerikerékpársugárutak fejlesztését, amelyek a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódva hozzájárulnak az élhetőbb, fenntarthatóbb városi környezet kialakításához. Ennek keretében a BKK feltételes közbeszerzési eljárást indított az Üllői úti és a Váci...
A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület közleménye Már a tisztán elektromos autósok is célponttá váltak Budapesten Míg Karácsony Gergely Főpolgármester úr korábban csak „kamu” zöld rendszámos autókról beszélt, immáron a tisztán elektromos autósok is...
Társadalmi egyeztetés indul a Nagykörút megújításáról XXI. századi emblematikus főútként születhet újjá a Nagykörút a Nyugati pályaudvar és a Boráros tér között. A következő években régi fényét nyerheti vissza az útszakasz a közterületek rendezésével,...
Változatos programok és gyertyafényes vacsora kíséretében idén utolsó alkalommal #karigerisítik a Pesti alsó rakpartot. Az október 26–27-i hétvégén (szombaton és vasárnap) a rakpartnyitások alkalmával már megszokott útvonalon, az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai...
A Magyar Autóklub (MAK) néhány napja értesült a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján olvasható hír megjelenéséről, miszerint a társaság az Id. Antall József rakpart és az Erzsébet híd alatti terület átépítésére vonatkozó tervek alapján...
A pesti alsó rakpart átalakítására vonatkozó, napokban nyilvánosságra került döntéssel összefüggésben súlyos kifogásai vannak a Magyar Autóklubnak. A Főváros ezzel felrúgja a 2022-ben aláírt megállapodást, ezzel elmarad a tervek érdemi megvitatása, s az Erzsébet...
A rakpart végleges lezárásának kivitelezéshez szükséges EU-s forrásra pályázott a BKK Nyáron elkészültek a tervek, most pedig újabb fontos lépést tett a BKK azért, hogy szebb és élhetőbb Duna-partja legyen Budapestnek. A társaság benyújtotta...
Lezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a fővárosban közlekedőknek ezen a hétvégén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel. Az árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, szombaton és vasárnap rendezik meg...
Autómentes Hétvégét rendeznek Budapesten október 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap. A BKK és együttműködő partnerei – kapcsolódva a környezettudatosságot és a fenntartható városi közlekedést erősítő Európai Mobilitási Héthez – rengeteg szabadtéri programmal készülnek....
A tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az Autómentes Hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ. Az Európai Mobilitási Héthez szorosan kapcsolódó változatos – elsősorban Duna-parti – programok...
Péntektől ZÁRVA a rakpart Közel egy teljes hónapra megnyílik a Pesti alsó rakpart a pihenni és mozogni vágyók előtt: július 26-tól, péntektől augusztus 15-ig a gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők...
Közel egy teljes hónapra megnyílik a Pesti alsó rakpart a pihenni és mozogni vágyók előtt: július 26-tól augusztus 15-ig a gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane...
A jövő péntektől, július 26-ától augusztus 15-éig a gyalog és „mikromobilitási eszközzel”, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot az Eötvös tér és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi...
A Budapesti Közlekedési Központ nemcsak a főváros közösségi közlekedésének szervezéséért felel, de jelentős fejlesztési projekteket is koordinál, mint például a Lánchíd felújítása, és társadalmi akciókat szervez, valamint aktívan tesz a munkavállalói jólétéért is. Ezek...
Karácsony Gergely minden autósnak tartozik egy futóművel; Budapesten ma az utak sok helyen olyan kátyúsak, hogy holdjáróval sem lehetne közlekedni – mondta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán kedden közzétett videóban. Szentkirályi Alexandra szerint ez...
Karácsonyék végleg lezárnák a Pesti alsó rakpartot az autósok elől – közölte közösségi média oldalán a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelölte szerdán. Exkluzív autós, motoros és közlekedési podcastok a Begurulva (spotify + youtube) és a podCARs (spotify + youtube) csatornáinkon!Hallgass ránk! Szentkirályi Alexandra a posztban azt írta,...
A hivatalos közúthálózati térkép jelzései azt mutatják, hogy a Pesti alsó rakpart Karácsony Gergelyék terve szerint végleg le lesz zárva az autók elől – mondta a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje közöségi oldalára feltöltött keddi videójában. Exkluzív autós,...
Az ünnepi hosszú hétvégén, május 18. (szombat) reggeltől május 20. (pünkösdhétfő) estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt. A gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők a már jól bevált...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.