A Toyota így tesz a dugók ellen

Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a civilizáció okozta problémákra kizárólag társadalmi összefogással lehet megoldást találni. A Toyota mobilitási alapítványa most a világ egyik legsűrűbb forgalmú térségében igyekszik enyhíteni a közlekedési dugókon. Bangkok, Thaiföld fővárosa lakosai számát (8,3 millió) és területét (1569 km2) tekintve Londonnal vetekszik, nem csoda hát, hogy a bolygó egyik legzsúfoltabb közlekedésű metropoliszának számít. A különböző felmérésekben rendre a szégyenlista élmezőnyében szerepel a thaiföldi főváros, egy most útjára induló tudományos és technológiai projekt azonban megoldást – vagy legalábbis enyhülést – hozhat a problémára. A Toyota 2014-ben létrehozott mobilitási…

Cak a szokásos – Felújítás miatt torlódásokra kell számítani keddtől az M1-esen

    Az M1-es autópálya összesen 71 kilométernyi szakaszon újul meg a Budapest és a Hegyeshalom felé vezető oldalon a jövő év végéig. A munka első jeleként megkezdik kedden a terelés kiépítését, emiatt torlódásokra kell számítani – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.     Idén minden eddiginél nagyobb volumenben folytatódik az M1-es autópálya felújítása, a munkálatokat a megszokott sávelhúzásos terelés mellett végzik – írták.      A több mint 22 milliárd forintos beruházás első üteméhez augusztus 6-án, kedden kezdődik el a terelés kiépítése.   Az M0-s és Tatabánya-Újváros közötti eddig kimaradt szakaszok felújítása…

Torlódik a forgalom a Hungaroring és a főváros közöttt

     Sok autó tart az M3-as autópályára Budapest felé a Hungaroring felől, ahol véget ért a Forma 1-es verseny, torlódik a forgalom – közölte az Útinform vasárnap késő délután a honlapján.     Azt írták, a Hungaroring felől az M3-as autópálya 19-es kilométerénél az új csomópontnál, valamint a mogyoródi csomópontnál lehet ráhajtani az M3-asra, ahol már telítettek a sávok. A forgalmat a versenypályától az M3-as autópályáig rendőri segítséggel irányítják, az autópályán Mogyoród térségében és az M0-s autóúttól a főváros felé vezető szakaszon is csak lépésben lehet haladni.     Hozzátették: nemcsak az M3-ason, hanem…

Torlódás alakult ki a Csongrád megyei határátkelőhelyeken

    A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralók miatt torlódás alakult ki több Csongrád megyei határátkelőhelyen szombat délelőtt –  tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.     Szabó Szilvia elmondta, a teljes kapacitással üzemelő röszkei autópálya-határátkelőhelyen a személygépkocsiknak mindkét irányban három-, az autóbuszoknak egyórás a várakozás.     Az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen kifelé két-, befelé egyórás sorra számíthatnak az utazók, a röszkei közúti határátkelőhelyen egy-egyórás a sor mindkét irányban. Szintén egyórás a várakozás a Csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen a kilépő és a belépő oldalon is – tudatta a százados.     A gyorsabb határátlépés érdekében az utazók Szerbia…

Megint futnak, szaladgálnak… Forgalomkorlátozások augusztus 3-án a Lánchíd és a budai Vár környékén futóverseny miatt

Forgalomkorlátozásokra és az érintett közösségi közlekedési járatok útvonalának változására kell számítani augusztus 3-án, szombaton délutántól 4-én, vasárnap hajnalig a Lánchíd, a Várkert Bazár és a budai Vár környékén a Generali Night Run Budapest futóverseny miatt. A futóverseny miatt szombaton hajnaltól lezárják a Lánchíd utcát, 14 órától a Várkert rakpartot, 20 órától másnap hajnalig a Lánchidat, a Széchényi István teret, a Clark Ádám teret és az Alagutat, valamint Várban a Palota utat és a Hunyadi János utat. A lezárások miatt módosul a 19-es, a 41-es, a 61-es villamos, továbbá a 15-115-ös,…

Hogy továbbra se legyen egyszerű… Közlekedés a Maccabi Európa Játékok 2019 rendezvény idején

2019. július 30-án, kedden és augusztus 2-án, pénteken a Maccabi Európa Játékok 2019 rendezvény idején forgalomkorlátozások lesznek a Hidegkúti Nándor Stadion és a Dohány utcai zsinagóga környékén. Lezárják a Hidegkúti Nándor Stadion környéki utcákat július 30-án, kedden 18 órától július 31-én, szerdán 00:30-ig. A 37-es villamos egyik irányban sem áll meg az Asztalos Sándor útnál. Augusztus 2-án, pénteken 12 és 20 óra között korlátozzák a Dohány utca forgalmát. Az érintett trolibuszok módosított útvonalon közlekednek, nem érintik a Nyár utca, a Károly körút (Astoria), a Nagy Diófa utca megállót. A Blaha…

Vasárnap kezdődik a halásztelki csomópont felújítása az M0-son

   Vasárnap megkezdik a halásztelki csomópont felújítását az M0-son, így őszig Halásztelek a szigetszentmiklósi csomóponton keresztül lesz megközelíthető – tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. csütörtökön az MTI-t.     A közlemény szerint az új pályaszerkezet helyének kialakításához kell elbontani a teljes aszfaltburkolatot. Az új betonburkolat kiépítése mellett a pályavilágítási, a forgalomtechnikai, a forgalombiztonsági és a vízelvezető rendszereket is felújítják.     A terelések kiépítéséről, a tervezett ütemekről és a várható korlátozásokról, valamint az autóút aktuális forgalmi helyzetéről a www.utinform.hu oldalon lehet tájékozódni.

Forgalmi változások az újpesti Árpád úton az útburkolat helyreállítási munkái miatt

Forgalomkorlátozások lépnek életbe az újpesti Árpád úton 2019. július 13-tól, mert a Budapest Közút a nyár végéig elvégzi a korábbi metrópótlás során fokozott terhelésnek kitett útszakaszok útburkolatának helyreállítási munkáit. A Váci út és a Temesvári út közötti szakaszon kezdődő helyreállítási munka ideje alatt irányonként legalább egy-egy sáv folyamatosan járható lesz, és a Váci út–Árpád út csomópontban is biztosított lesz minden közlekedési kapcsolat. A Lőwy Izsák utca és az Attila utca Árpád út felőli végét egyes időszakokban lezárják majd, ekkor ezekből az utcákból nem lehet majd az Árpád útra kihajtani. Később…

Közlekedési változások, útlezárások július 13-án

Útlezárásokra és közösségi közlekedési korlátozásokra kell számítani Rákospalota-Újpest vasútállomás környékén július 13-án, szombaton délelőtt és kora délután, mert világháborús bomba hatástalanítását végzik. Tervezetten reggel 9 órától kezdődően kiürítik, majd lezárják a forgalom elől az újpesti Szilágyi utca és a Görgey utca egy-egy szakaszát. Reggel 9 órától a 12-es és a 14-es villamos, továbbá a 96-os és a 121-es busz nem áll meg a vasútállomásnál, majd várhatóan 11 órától a hatástalanítás befejezéséig a 12-es villamos nem közlekedik, a 14-es villamos helyett pótlóbusz jár Káposztásmegyer és Újpest között, a 96-os és a…

Jelentős hétvégi forgalomra figyelmeztet a Magyar Közút

    Jelentős forgalomra figyelmezteti és óvatosságra inti az M7-es autópályán utazókat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő két hétvégén.     A társaság az MTI-vel pénteken azt közölte, hogy a nyári hétvégék amúgy is jelentős forgalma fesztiválok és más rendezvények miatt tovább erősödhet.       Az M7-es autópályán július 13-án és 14-én a zamárdi csomópontnál Budapest irányába ideiglenes sárga burkolati jelekkel meghosszabbítják a gyorsító sávot, segítve a biztonságos becsatlakozást a főpályára. Az arra utazóknak a balatonendrédi csomópontot is ajánlják.     A 7-es főút Zamárdit érintő szakaszán a rendőrség fogja segíteni a forgalom irányítását.      Az M7-710-es…