Plesz Márk: „Kellenek a nézők, köszönjük a vendéglátást!”
Plesz Márk és Dombai Szabolcs az első gyorsaságin csúszott árokba az A csoportos Ladával, ami után megtapasztalhatták, milyen a szurkolók vendégszeretete.
Ctrl+C - Ctrl+V / Hírek / Technikai sportok
by AztaCARom · Published 2023.10.17. · Last modified 2023.10.14.
Plesz Márk és Dombai Szabolcs az első gyorsaságin csúszott árokba az A csoportos Ladával, ami után megtapasztalhatták, milyen a szurkolók vendégszeretete.
Nem kis feladatra vállalkozott Zagyva Dorka, aki idén debütált ORB2-ben, majd ORB1-ben, a Rally Hungaryn pedig egy teljes Európa-bajnoki távot kellett teljesítenie.
A hétvégi futam a bajnokság második és harmadik helyéért is zajlott, ahol másodikként, Hankook abroncsokon ért célba Turán Frigyes és Farnadi Ágnes
A D csoportot és a D3-as kategóriát is megnyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel az Országos Historic Rallybajnokság záró futamán
A Hungarian Motorsport Academy (HMA) mind a négy ralipilótája, Csomós Miklós, Herczig Patrik, László Martin és Hangodi Bendegúz is rajthoz állt az év leginkább várt rali eseményén
Köszönettel tartozom a csapatnak, hiszen remek autót kaptunk” – összegzett a futam végén Vincze Ferenc.
Számomra kétségtelenül ez volt a szezon fénypontja” – értékelt a futam után Östberg
Az első tíz gyorsasági szakaszból hatot megnyert Csomós Miklós és Bán Viktor a Rally Hungaryn
Az addig az összetett élén álló Csomós Miklós, Bán Viktor páros utolsó előtti szakaszon elszenvedett balesete után a Mads Östberg, Patrik Barth norvég, svéd kettős nyerte vasárnap a Rally Hungaryt
A hazai közönség előtt szereplő Csomós Miklós, Bán Viktor páros áll az élen az első versenynap után a Rally Hungarynek, a rali Európa-bajnokság (ERC) Nyíregyházán és környékén zajló idei utolsó fordulójának első versenynapja után....
A lengyel Miko Marczyk, Szymon Gospodarczyk páros volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) Nyíregyházán és környékén zajló, idei utolsó fordulójának péntek esti, Máriapócson rendezett prológján.
Az idei a hatodik szezonja a Peugeot Rally Cup Hungary kupasorozatnak.
Jelenleg a harmadik helyen áll a bajnoki ponttáblázatban az utolsó futam előtt a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros
Pályafutása leghosszabb és egyben legnehezebb versenyére készül Zagyva Dorka és Spitzer Gábor.
Halálos baleset miatt félbeszakították a 29. Veszprém-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság idei negyedik futamát – közölték a szervezők a verseny honlapján vasárnap. A versenyzők két befejezett gyorsasági szakasz alapján a bajnoki pontok harmadát kapták...
Ctrl+C - Ctrl+V / Hírek / Technikai sportok
by AztaCARom · Published 2023.08.05. · Last modified 2023.08.04.
Alig pár napja, a Cered Rally Sprinten aratta Zagyva Dorka és Spitzer Frida pályafutásuk első közös győzelmét, és máris új feladat előtt állnak: a Veszprém Rally lesz mindkettőjük első versenye az ORB1-ben. Azonban nem...
A Mecsek Rallye-n debütált a magyar bajnokságban a SKODA Fabia RS Rally2 versenyautó Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt kettősével. A páros az első helyen állt, amikor lesodródott az útról és így elmaradt a pécsi...
Az idei évad első futamán szerepeltek először murvás versenyen a Peugeot Kupa indulói. A hatodik szezon nem csak egy, hanem egyből két murvás futamot is hoz a versenyzőknek, hiszen augusztus első hétvégéjén Veszprémben újra...
autóbusz autósport baleset bemutató BKK BKK Zrt BKK Zrt. BKV BMW BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT Budapesti Közlekedési Központ Budapesti Közlekedési Központ Zrt Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Budapesti Közlekedési Központ busz dugó elektromos halálos baleset Honda Honda Motorcycle közlekedés Lexus Mercedes-Benz motor motorkerékpár mutyi MÁV MÁV-csoport MÁV-Start MÁV-START Zrt. MÁV Zrt. premier rali rally rallye raly ralye sport technikai sport torlódás Toyota tragikus baleset Volánbusz Volánbusz Zrt. ütközés
Impresszum Tulajdonos: Berta István A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős! Rendszergazda: Varga Zsolt e-mail: bertanyuuz@gmail.com A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
Érdekes RSS-ek