Tíz mentőautó és egy mentőhelikopter dolgozott a mindszenti tragikus vonatbaleset helyszínén
Öt ember meghalt és több mint tíz megsérült a kedd reggeli mindszenti vasúti balesetben – értesült a helyszínen az MTI tudósítója. A mentők tájékoztatása szerint 13 embert kellett kórházba vinni.
A baleset valamivel 7 óra előtt történt Mindszent belterületén, a Déli utcai vasúti átjáróban. Egy kisteherautó a sínekre hajtott, ahol összeütközött a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonattal. A vonat az ütközés erejétől kisiklott. A balesetben több mint tízen megsérültek, öten pedig a helyszínen meghaltak.
Az ütközés következtében a kisteherautó – amelyben heten utaztak, többen közülük egy család tagjai – megpördült és mintegy 20 méterre a kereszteződéstől állt meg, félig lecsúszva a vasúti töltésről. A motorvonat kisiklott, oldalára borult és 60 méterre az ütközés helyszínétől csúszott az árokba. A megpördülő teherautó két villanyoszlopot kidöntött.
A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták. A forgalmat a környező utcákra irányítják.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a baleset helyszínére tíz mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett.
Hozzátette: a balesetben öt férfi a helyszínen életét vesztette, a mentők két férfit súlyos sérülésekkel – fej- és végtagsérülésekkel – kórházba szállítottak. A vonaton 11 utas szenvedett jellemzően zúzódásokat, őket megfigyelésre szintén kórházba vitték.
A szóvivő tájékoztatása szerint a baleset sérültjeit a szegedi, a szentesi, a hódmezővásárhelyi és a kecskeméti kórházakba szállították.
A Mávinform azt közölte a honlapján, hogy a vonaton 22 utas volt, közülük ketten súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek. Hozzátették, hogy a fénysorompó jól működött, a kisteherautó a tilos jelzés ellenére hajtott a vonat elé. A helyszínelés és a műszaki mentés miatt – várhatóan szerda reggelig – Szentes és Hódmezővásárhely között pótlóbuszok közlekednek – írták.